Vélhetően a II. világháború óta eltelt időszak legbotrányosabb kijelentését tette Sean Spicer, a Fehér Ház szóvivője, amiért azonnal le kellene mondania. Spicer nagyot akart mondani, és szokásához (valamint főnökéhez) híven nagy hatást akart kelteni, amikor Aszad vegyi fegyver támadását akarta elítélni. Azt mondta: „még Hitler sem süllyedt odáig, hogy vegyi fegyvert használjon”.

Nem mentség, hogy Spicer az oroszok magatartását akarta elítélni, hogy a vegyi fegyvert a saját népe ellen bevető Aszadot is képesek támogatni. Aszadot még Hitlernél is gonoszabb diktátornak akarta mondani, hogy azzal illusztrálja az oroszok erkölcstelenségét. De ez a hasonlat nemcsak téves, hanem brutális kegyeletsértés.

A kijelentésben nem a tájékozatlanság és a butaság a legfájóbb, hanem az áldozatokkal szembeni sértés. A csaknam 6 millió zsidó áldozat nagy részét haláltáborokban gázosították el. A holokauszt a világtörténelem egyedi, semmihez nem hasonlítható népirtása, amelyben ipari méretekben semmisítették meg az e célból deportált zsidókat. Ehhez pedig éppen vegyi anyagot, gázt használtak.

A rendkívül durva kijelentés után már csak Sean Spicer magyarázkodása volt botrányosabb. Azt állította, mentegetőzve, hogy tudja, Hitler használt gázt a „holokauszt központokban”, de nem vetette be saját népe, a városokban élő ártatlan emberek ellen. Ezzel sikerült megint azt mondania, mintha a gázkamrákban nem ártatlan embereket végeztek volna ki, és annál otrombább megnevezést még náci holokauszttagadók sem találtak ki a haláltáborokra, hogy „holokauszt központok”.

Utána ezt is próbálta egy közleményben javítani, amelyben sikerült a holokausztrelativizálás bűncselekményét elkövetni, amikor azt mondta, hogy csak próbált különbséget tenni a vegyi fegyverek használata között, és hogy „ártatlan emberek ellen bármilyen támadás elítélendő megbocsáthatatlan”. Ez a holokauszt relativizálása.

Spicer kijelentéseit azzal próbálták menteni, hogy Hitler a II. világháborúban a harcokban az ellenséggel szemben sem használt vegyi fegyvert. Csupán az I. világháborúban vetettek be mustárgázt a frontokon, amelyet még Hitlert is megtapasztalhatott a harcokban. Viszont az ártatlan német lakosság ellen is használta a gázt a koncentrációs táborokban. Ezt használta végül az ártatlanul legyilkolt zsidóság megsemmisítésére, a végső megoldás kivitelezésére.

James Mattis, védelmi miniszter ezzel próbálta menteni Spicert és a helyzetet a Pentagon sajtótájékoztatóján. A washingtoni Holokauszt Múzeum azonban a twitteren megosztotta azokat a felvételeket, amelyeket az amerikai hadsereg készített Buchenwald felszabadítása után:

Itt láthatók a buchanwald-i koncentrációs tábor felszabadítás után készült felvételek. Ez nem hasonlítható semmihez, még a világ bármelyik más népirtásához sem:

A helyzetet súlyosbítja, hogy a durva kijelentések éppen akkor hangzottak el, amikor a zsidóság az egész világon a Passover-t ünnepli és a széder vacsorát fogyasztja el. A Fehér Házban is hétfőn este volt a hivatalos széder vacsora.

Steven Goldstein, az Anne Frank Központ ügyvezető igazgatója szerint holokauszttagadás, amit Spicer mondott. Hozzátette, a nyilatkozat a leggonoszabb megnyilvánulás volt, amit a Fehér Ház szóvivői valaha tettek. Spicer-t elítélte Hillary Clinton és a lánya is, Nancy Pelosi példátlannak nevezte, hogy amikor a zsidó családok ünneplik egész Amerikában a Passover-t, akkor a Fehér Ház szóvivője leértékeli a holokauszt borzalmait. Pelosi felszólította Trump-ot, hogy azonnal határolódjon el Spicer-től. Mások a leváltását követelték.

Spicer-nek végül sikerült bocsánatot kérni úgy, hogy nem rontott tovább a helyzetén, mert csak annyit mondott, hogy bocsánatot kér, mert hibázott. Ez azonban nem mentség. Ilyen kijelentés után, s amelyek még követték, egy Fehér Ház-i szóvívőt meneszteni kell. Az nem mentség, hogy nem tudta, mit beszél. A washingtoni Holokauszt Múzeum néhány tömbnyire van a Fehér Ház-tól, ahogy Chelsea Clinton írta.