2024, március29, péntek
KezdőlapMagyarországGaskó István, a luxusvágányú vasutas

Gaskó István, a luxusvágányú vasutas

-

Emlékszünk még a szocializmusból a vicces mondásra? „A konyak a dolgozó nép itala, amelyet választott képviselői által fogyaszt.”

Gaskó István a drága bútorokkal és a luxus gépkocsikkal kapcsolatban gondolkodott hasonlóan. Mondjuk így: az egykori szakszervezeti főnök az őt megválasztó dolgozók érdekében dőzsölt. Gaskó, aki a szocialista kormányok idején egyre másra szervezte az úgynevezett gördülő sztrájkokat, és ily módon a vasutasok érdekeire hivatkozva nehezítette a munkába induló emberek életét, Orbán hatalomra kerülése után feltűnően visszafogottá vált. Bár a dolgozók helyzete nem javult, Gaskó csak szóban volt harcias, munkabeszüntetést nem szervezett.

Gaskót 2015-ben korrupciógyanús ügyei és költekezései miatt menesztették a VDSZSZ éléről Mostanra az is kiderült, hogy a szakszervezet pénzéből ötvenmillió forintot költöttek bútorokra, köztük négymilliót az ő irodájára.

Liga-elnök korában Gaskó megbízásából 320 ezer forintért vásároltak faliórát, függönyöket közel 6 millióért, selyemszövetet 2 millióért és egyedi tárgyalóasztalokat közel 7 millió forintért.

Gaskó István, VDSZSZ és a Liga Szakszervezet menesztett elnöke a napokban költekezéseiről is nyilatkozott a televízióban. Amikor a műsorvezető sokallta a 320 ezer forintos falióra árát, mondván neki otthon 5 ezer forintos óra lóg a falán, Gaskó ezt válaszolta: az a maga problémája. Az a Gaskó István mondta ezt, aki még szakszervezeti vezetőként többszintes, ételliftes házból indult naponta újabb harcra a dolgozók érdekében.

„Egy országos szintű, jól működő, megfelelő anya­giakkal és nemzetközi kapcsolatokkal rendelkező érdekvédelemhez ez dukál. Vasúti vezérigazgató koromban a mai osztrák kancellár, Orbán Viktor és különböző miniszterek is megfordultak ott”.

Ezzel indokolta Gaskó a költekezést. Aki szerint mindez nagyon rendben van, mert a szakszervezet nem fogadhatja olajos padlón a vendégeket. És, tegyük hozzá, akárhol sem szállásolhatja el őket. Mert az is előfordult, hogy a szakszervezet vendégeit a családtagjaikkal együtt drága hotelekben szállásolták el, s ha a bizonyára mérhetetlenül fontos tárgyalások az éjszakába is belenyúltak, maga Gaskó is kénytelen a méregdrága hotelekben aludni. Azt tényleg nem lehet elvárni egy magyar szakszervezeti vezetőtől, hogy szerény körülmények között (olajos padlón például) fogadja a tárgyalófeleket. Akik ebből akár arra is következtethetnek, hogy Gaskó egy olyan országban volt szakszervezeti vezető, mely ország még egy rendes faliórát sem képes fellógatni a falra.

Gaskó mindezt megtehette, mert egy olyan országban él, ahol egy szakszervezeti vezető kizárólag 320 ezer forintos faliórával és a dolgozók átlagos színvonalához képest kirívó luxus körülmények között képes eredményesen küzdeni a magasabb bérekért, az emberségesebb

25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések