Trump tudott róla, hogy tanácsadója hazudott az FBI-nak, belebukhat

A twitter üzenetei okozhatják a vesztét

1
Trump és a Twitter (Forrás: Sarah Rogers/The Daily Beast)

Sokak szerint az amerikai elnök nem megfontolt, több esetben is eljárt már a szája, amikor nem kellett volna és gyakran nem hatják meg a tetteiből fakadó következmények sem. Mint ahogyan azt már több szakember is pedzegette, Donald Trump egy valódi antiszociális személyiség (szociopata). Az antiszociális személyiségzavar jellemzése a nem szeret, nem szorong, nem tanul” negatív triásszal írható le a legrövidebben.

Úgy tűnik, hogy Trump ismét elszólta magát, ugyanis saját twitteres bejegyzéséből az derült ki, hogy tudott arról, hogy korábbi tanácsadója, Michael Flynn hazudott az FBI-nak. “Ki kellett kirúgnom Flynn tábornokot, mert hazudott az alelnöknek és az FBI-nak. Ezeket a bűnöket beismerte. Szégyen, mert az átmenet idején – Flynn – törvényesen járt el. Semmi takargatnivaló nem volt!” – írta szombaton Twitterén Donald Trump amerikai elnök.

Donald J. Trump on Twitter

I had to fire General Flynn because he lied to the Vice President and the FBI. He has pled guilty to those lies. It is a shame because his actions during the transition were lawful. There was nothing to hide!

A meggondolatlan bejegyzésével ismét bajba sodorta magát Trump. Ugyanis az amerikai elnök ezzel a kijelentésével komoly támadási felületet hagyott abban az eljárásban, amely a Trump-stáb és az orosz befolyásolást vizsgálja Robert Mueller főügyész vezetésével.

Az amerikai elnök eddig mindvégig tagadta, hogy bármit is tudott volna arról, hogy Michael Flynn hazudott az FBI-nak. A volt nemzetbiztonsági tanácsadót már többször is megvádolták azzal, hogy hazudott az FBI-nak, amikor nem ismerte el, hogy kenőpénzeket fogadott el különböző orosz és török forrásoktól, de Trump az utolsó leheletig védte Flynnt és mindvégig ártatlannak állította be.

Bizonyos feltételezések szerint korábban Trump azért rúgta ki az FBI igazgatóját, James Comey-t, mert az nem volt hajlandó leállítani a nyomozást az ügyben. Viszont ha tudott arról, hogy tanácsadója, Flynn hazudott az FBI-nak, és az is bebizonyosodik, hogy valóban arra akarta kényszeríteni  Comey-t, aki akkor még az FBI-t irányította, hogy az állítsa le a nyomozást, akkor hosszabb távon Trump mégis csak saját magát szívatta meg. Könnyen lehet, hogy még ez lesz Trump veszte.

Mondjuk ebből egyértelműen látszik, hogy Trump már átállt Flynn oldaláról a vizsgálatot végző Mueller oldalára. Nyilván ezzel is önmagát kívánja menteni, ugyanis az USA a kémkedést rettentő szigorúan bünteti, esetenként életfogytiglani börtönnel, de akár halálbüntetéssel is. Szóval van itt vesztenivalója bőven minden érintettnek ebben a történetben.

Trump egyébként bőven megérdemli, hogy felelősségre vonják. Amerikában és a világon most sorban hullanak a fejek “szexuális zaklatás” címen. Többek között olyanért is, hogy ha egy férfi 20 évvel ezelőtti interjú közben rátette a kezét az újságírónő térdére, mindeközben Trump nyugodtan tesz az egészre a trónjáról, pedig még hangfelvétel is bizonyítja, hogy a vagyona révén előjogának tartja azt is, hogy nőket zaklasson és azon sem lepődnénk meg, ha kiderülne, hogy egy városnyi áldozata vallana rá a bíróságon, ha a mentelmi jogával nem blokkolná ezeket az ügyeket.

Trump most hatalmas bajba kerülhet, Amerikában ugyanis a törvény előtt súlya van a szavainak. A szabályok rá is vonatkoznak és nemzetbiztonsági szempontból az amerikai elnökre még komolyabb korlátozások vannak érvényben annak kapcsán, hogy miket mondhat. Trumpnak egyáltalán nem tesz jót, hogy ennyire össze-vissza beszél. Meglátjuk, hogy ezúttal mi lesz belőle.

Tump könnyen a saját twitter üzeneteibe bukhat bele, mert ha tudott arról, hogy Flynn hazudott, Comey FBI-igazgatót viszont az ellene zajló nyomozás miatt rúgta ki, akkor az a lépése az igazságszolgáltatás akadályoztatásának minősül, ami súlyos bűncselekmény. Ha tudta, hogy hazudott, akkor miért hagyta még 18 napig a nemzetbiztonsági tanácsadó székében Flynn-t, akivel szemben kimondatlanul az orosz kémgyanú is felmerült? Nehéz kérdések egy olyan embernek, aki már mindent írt a twitterén és az ellenkezőjét is.

Mindenesetre ez már megfogalmazódott a szenátus igazságügyi bizottságának demokrata párti képviselője, Dianne Feinstein részéről.







1 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Engedjék meg, hogy a teljesebb, totális összkép sejtetése okán ajánljak két cikket:
    http://hvg.hu/vilag/20171123_TGM_Ratko_Mladic_elete_fogytaig
    http://hvg.hu/itthon/201746_ne_nevessunk_nemeth_szilardon?utm_expid=1324304-23.8USXuGWPRhWtdjJmATShwQ.0

    Donald Trump egy “ügyeletes Napóleon” – feladat közismert, érettségi tananyag. A linkeken elérhető eszmefuttatásokat pedig javaslom általánosabban – globálisan – értelmezni, s hamar összeáll majd a kép. Nem kedves olvasó, nem a beköszöntő téli idő miatt fut át jeges borzongás most a testén! https://www.youtube.com/watch?v=Dy3JM8xCUgg