Ha a vándor a Nyitra-megyei Csejte helységéből délnyugati irányban folytatja útját, hamarosan eléri azt a kopasz hegyet, amelyre fölkapaszkodva elébe tárulnak a csejtei vár és az egykoron hozzá tartozó kastély romjai. A hajdani magyar vármegyét a trianoni békeszerződés Csehszlovákiának ítélte oda, majd mióta Szlovákia 1993-ban önállósult a Cseh Köztársaságtól, őhozzá tartozik. Ma már csak kevés emlékeztet arra, hogy a XVII. század elején milyen szörnyűségek játszódtak le ama hegytető közelébe, és hogy a ma már romos, hajdan büszke vár méteres vastagságú kőfalai között egy tébolyodott asszony bolyongott éjszakánként a végkimerülésig, befogva fülét, hogy ne hallja rég elhalt sikolyok és fiatal lányok haláltusában elsuttogott könyörgéseinek visszhangját. Ételét, italát bejuttatták hozzá, de látni senki sem akarta őt, ki elítélése előtt úrnője volt az egész vidéknek és népének. 1614 augusztusában, 54 esztendős korában a halál megváltotta őt gyötrelmes bűnhődésétől, bár égbekiáltó bűneitől aligha. Báthory Erzsébet volt a neve, fiatal korában és míg ép észnél volt, szépségéről messze földön híres leánya Báthory Györgynek, aki egyik büszkesége volt a Báthory nemzetségnek, amely kimagasló feladatokat töltött be a magyar történelemben, három évszázadon át hadvezéreket, nádorokat, főpapokat és bírákat adva a hazának, egyben a legvagyonosabb földesurakat is. Ami azonban a magas arisztokrácia köreiben nem volt ritkaság, a beltenyészetnek, az egymás közötti házasodásnak ára volt és a (ma már kihalt) Báthory családnak egyes tagjait a morális, az érzelmi és értelmi hanyatlás tünetei nem kerülték el, míg végül a káros folyamat csúcsát Báthory Erzsébetben érte el. A büszke névhez három szóból álló jellemzés fűződik: Csejtevár véres asszonya. Mi történt és hogyan?
Erzsébet a Báthoryak pompás reneszánsz kastélyában, Ecseden született és nevelkedett. 11 esztendős korában ünnepélyesen eljegyezték a 15 éves Nádasdy Ferenccel, ama másik mesésen gazdag és úgyszintén magas méltóságokat betöltő főnemesi család tagjával, Nádasdy Tamás nádor és
Kanizsai Borbála fiával. Négy esztendővel később kötötték meg a házasságot és akkor Erzsébet a férjével, annak birtokára, a csejtei kastélyba költözött. A jövő boldognak ígérkezett, a házaspárnak három gyermeke született, Anna, Katalin és Pál. A kedvezőtlen fordulat akkor következett be, amikor Nádasdy mind több időt töltött az otthontól távol, a török hódítóval folytatott harcok lekötötték idejét, erejét. Harcainak és fényes győzelmeinek hírét őrzik a korabeli krónikák, tábornoki rangra emelkedve hadjáratok sorozatát vezette a török megszállók ellen, bátorságának híre bejárta egész Európát. Az a legenda fűződött nevéhez, hogy a harcokban megölt törökök fejét levágatta és azokkal tekézett. Igaz volt ez, vagy sem, szájhagyományok szövevényéből az ilyesmi nehezen kibogozható. A szüntelen háborúskodás felőrölte erejét és egészségét, 1604-ben, 49 esztendős korában meghalt. Erzsébet, nem törődve az íratlan törvénnyel, de annál kötelezőbb szokással, hogy az özvegynek egy esztendei visszavonultsággal gyászolnia kell férjét, nyomban átvette a hatalmas uradalom kormányzását, betöltve a vár korlátlan hatalmú úrnőjének szerepét. Korabeli dokumentumok szerint erre az időre esett erkölcsi és szellemi hanyatlásának megannyi tünete. A családi körülmények beavatott ismerői ekkor Erzsébet nagynénjére, Báthory Klárára emlékeztek és emlékeztettek, aki kielégíthetetlen érzékiséggel habzsolta a szerelmi kalandokat, fiatal fiúkat az országutakon parancsolt hintójába, a kastély szolgáló leányait pedig ágyába. Ez a nimfománia tört volna ki Erzsébeten is? Ennél sokkal rosszabb. Kielégülését szadista kínzásokban kereste és találta meg, a kínzások áldozatainak életét is vette, hogy azoknak híre ne szivárogjon ki a kastélyból. A várban és a kastélyban mindenkor sok tót parasztlány szolgált, de nem csak ők, a környék tehetősebb családjainak lányai is szívesen álltak be ottani munkára. Erzsébettől nemcsak javadalmat, de tudásuk gyarapítását is remélve, a vár úrnőjének műveltsége ugyanis magasan túlszárnyalta a kortársakét, a magyaron kívül beszélt és írt németül, latinul, görögül. A kastélyba került lányokat foglyul ejtette, inasával, Fiszkó Jánossal levitette a pincébe, ahol megkötöztette őket és hozzálátott kínzásukhoz. Tüzes vassal égette bőrüket, tűvel szúrta, vérüket csorgatta, jéghideg vízbe merítette a szerencsétleneket és megfullasztotta. Gyakran őmaga végezte a kínzásokat, máskor meg a neki eszelősen hűséges egykori dajkára, Jó Ilonára, és a szolgálók felügyelőjére, Szentes Dorottyára bízta. Ilyenkor Erzsébet karosszékben ülve nézte és élvezte a meggyötörtek szenvedését, majd meggyilkolását. Azt ugyanis kerülni akarta, hogy a megkínzott lányok megmeneküljenek és elmondják, mi történt velük. Hány fiatal leányt gyilkolt vagy gyilkoltatott meg Báthory Erzsébet, biztonsággal sohasem tudták megállapítani, de annyi tény, hogy nagy környezetben 650 lány megcsonkított, elföldelt holttestére bukkantak később. A szülők, családok sokáig nem gyanították, hogy mi történik a lányokkal a kastélyban, hiszen hosszú szolgálatra szegődtek oda. Azután lassan-lassan mégis suttogni kezdték Csejtén és annak szomszédságában, hogy valami nincs rendben a várban és kastélyban, utána kell már nézni annak, hogy mi megy végbe ott?
Így történt, hogy az 1601-es esztendő december havának 29. napján gróf Thurzó György királyi nádor vezetésével katonákból álló különítmény tört be a kastélyba, amikor annak nagy ebédlőjében Báthory Erzsébet gyertyák fénye mellett a vacsoráját fogyasztotta. Legenda szerint a hollófekete hajú és szakállú, daliás Thurzó megtorpant egy pillanatra a selyembe, csipkébe, bársonyba öltözött sápadt és még mindig szép Erzsébet láttára, az asszony viszonozta a fölvillanó csodálatot, tekintetük összekapcsolódott… Aztán Thurzó föleszmélt, láncra verette Erzsébetet és a katonáival a várba vitette.
A tárgyalás kezdete nem váratott magára sokáig. 14 tagú bíróság vizsgálta a nádor elnöklete alatt a Csejtén történteket és próbálta földeríteni, mi indította vajon Báthory Erzsébetet, a dúsgazdag, nagytudású, szép özvegyet szörnyű tetteinek elkövetésére? Törvényszéki elmeszakértő nem működött még abban az időben, hogy megfejtse és föltárja a szadizmus sötét gyökereit és fejlődésének végzetes következményeit. Ősöktől örökölt kór tört ki rajta? A beltenyészet degeneráltsága? Erzsébet vallomásából arra lehetett következtetni, hogy szépségének elmúlásától tartott és a kor babonája szerint fiatal lányok vérétől remélte megőrzését. A tárgyalás nem húzódott el sokáig, megszületett az ítélet: Fiszkó Jánost lefejezésre ítélték, Jó Ilonát és Szentes Dorottyát máglyahalálra. És Erzsébetet? Életfogytiglani bebörtönzésre a csejtei várban. Ott lelte halálát 1614-ben, 54 éves korában.
Története újra meg újra foglalkoztatja írók fantáziáját, elsőnek Rexa Dezső írta meg Báthory Erzsébet regényét, könyve 1908-ban jelent meg Budapesten, körülbelül ugyanabban az időben a német Elisabeth Elsberg könyve is. De természetesen mások is írtak róla. Az 1920-as, 30-as években egy véget nem érő folytatásos regény témája volt, azzal a címmel, hogy „Csejtevár véres asszonya”. A regény egy-egy folytatását tartalmazó vékony füzetet becsúsztatták a háztartási alkalmazottak „gangra” nyíló ajtajába – először ingyen és bérmentve, mutatványként –, de aki tudni akarta a folytatást, annak már elő kellett fizetni rá. És hol volt az a kiscseléd, aki ne akarta volna, aki szabadulni tudott volna, az izgalmas regény igézetétől? Ki írta? Bizonytalan. Valószínűleg többen. Az 1970-es esztendőben Csejtevár véres asszonya már mint Countess Dracula tért vissza a mozivászonra. Az angol filmet a Londonban élő Sásdi Péter rendezte, producere Pál Sándor (Alexander Pal) volt, Korda Sándor egykori munkatársa. Báthory Erzsébetet Ingrid Pitt dán színésznő alakította, a férfi főszerepet az Angliában megtelepedett magyar színész: Éles Sándor. A „Countess Dracula” sikert aratott, sokáig játszották, úgynevezett „cultfilm” lett belőle, nézői fölfedezték a – sajnos, sajnos – tagadhatatlan korszerűséget.
A közelmúltban ugyanezzel a címmel Tony Thorne amerikai történész Báthory Erzsébetről szóló könyve látott napvilágot. A tárgyalás irataiba, a tanúvallomásokba, a kínzásokat valamilyen csoda folytán túlélt lány hiteles beszámolójába, a per mázsás dokumentum-halmazába Thorne betekintést nyerhetett. Számos irat a Thurzó-család zár alatt tartott dokumentum-gyűjteményének része volt, most hozzáférhető a kutatóknak, akik foglalkozni akarnak vele. Thorne könyvéből nem derülnek ki meglepetést okozó újdonságok, megírja ő is, ami már korábban ismert volt. Az, hogy „Báthory Erzsébet szűz lányok vérében fürdött” volna, nem több legendánál. Az viszont tény, hogy a friss vért mindegy kozmetikai szerként használta arra, hogy megőrizze vele bőrének bársonyosságát. Újnak Thorne könyvében talán az számít, hogy Báthory Erzsébet letartóztatása mögött politikai okot is gyanít: a főnemesek attól tartottak, hogy csejtei birtokot, mivel asszonykézen maradt és Erzsébet nem adta át a kor bevett szokása és jogrendje szerint férfi leszármazottnak, előbb-utóbb kisajátítják a Habsburgok. Ezt akarta volna megakadályozni a nádor, akkor még nem sejtve, hogy Báthory Erzsébet letartóztatásával pokoli szörnyűségeknek milyen tömegét tárja föl. Így volt, nem így volt, majdnem mindegy.
Báthory Erzsébet portréja, érthető módon, nem függ a budapesti Nemzeti Galéria falán, a pincében őrzik, amelynek sötétje kíséri őt az évszázadokon át.
