2026, február25, szerda
KezdőlapMagyarországKiemelt hírekHann Endre hazudott, de az már nem hír

Hann Endre hazudott, de az már nem hír

-

A Magyar Pétert támogató pszeudo-független sajtó nem tartotta fontosnak, hogy a DK és a Medián ügyvezető igazgatója, Hann Endre közötti vitában közölje vitapartnere válaszát és Hann Endre állításainak cáfolatát, ezért mi megtesszük. Hiába is mondanánk, hogy nem a DK (vagy bárki más) kedvéért, hanem az igazságért, a megbélyegzést nem kerülhetjük el.

Az történt, hogy a Medián a választás időpontjának ismeretében kihozott egy olyan januári felmérést, amely azt mutatta, hogy a Demokratikus Koalíció nem jut be a parlamentbe, és a pártnak csupán 1 százalékos támogatottsága van. Ez olyan DK-ellenes orgánumoknak is meglepetés, mint az Amerikai Népszava, amely még a cikkeit is letiltotta a DK-s sajtónál.

Molnár Csaba, a DK ügyvezető alelnöke a Facebookon hangosan kifogásolta a mérést, s azt feltételezte, hogy a Medián manipulálja az eredményeket a Tisza javára, s az 1 százalékos mérés mögött az áll, hogy a DK nem rendelt a Mediántól felmérést. Ha nem fizet, nincs jó kutatási eredmény.

Erre Hann a HVG-ben támadott vissza, azt állítva, hogy Sebián-Petrovszki László, a párt frakcióvezetője 2025. augusztus 27-én e-mailben azt kérdezte tőle: „Van olyan aspektus, amit megmérve, kutatva várhatóan jó eredmény jönne ki a DK-nak?” A kiábrándító „nincs” válasz után a politikus közölte: „sajnos, nem látok esélyt egy kutatásra most. Sorry”.

Magyar Péter propagandasajtója (amely egykor függetlennek nevezte magát, de ma már ugyanolyan a Tisza Párt mellett, mint a Fidesz lakájsajtója) ezt mind egy szálig lehozta, a 444.hu Hann nevetős fotójával, gúnyt űzve a tehetetlen ellenfelekből, akiket ez a Medián mérés gyakorlatilag kivégez, s minden bizonnyal ez is volt a célja. De a cáfolatot nem.

Molnár Csaba a Facebookon válaszul bemutatott egy Hann Endrétől származó emailt, amely ellentmond Hann állításainak. A Medián vezetője azt írta: „Durván minden negyedik ember olyan, aki magát baloldalinak mondta, és/vagy állítása szerint a közepesnél nagyobb valószínűséggel szavazna a DK-ra. Ezzel az almintával érdemes lenne kezdeni valamit„.

Ez éppen ellenkezője annak, amit Hann korábban állított. Az elhallgatott emailben tesz ajánlatot egy kutatásra, amihez előre jelzi, hogy a megkérdezettek 25 százaléka mondja magát baloldalinak, annak ellenére, hogy az ellenzékinek mondott messiás is jobboldali. A remélt megrendelésért azt sejteti, hogy ez a minta előnyös lehet a DK-nak.

Ehhez képest mértek néhány hónap múlva 1 százalékot a DK-nak miután nem rendelt a Mediántól felmérést.

Ez az email erősen megkérdőjelezi a Medián közvéleménykutatásának megbízhatóságát és a cég hitelességét. Súlyos kérdéseket vet fel a közvélemény befolyásával kapcsolatban. Azt is figyelembe véve, hogy Molnár Csaba szerint a HVG és a Medián azonos cégcsoporthoz tartozik, így házon belül rendeli a „kutatást” a HVG, amely nyíltan Tisza-kampányt folytat.

Itt látható az email, amely azt bizonyítja, hogy Hann Endre a HVG-ben hazudott:

Molnár Csaba szerint Sebián-Petrovszki László megpróbálta ezt az emailt eljuttatni a HVG szerkesztőinek, de az egykor szebb napokat látott HVG ezt már elutasította. A Hann Endrét cáfoló email a HVG-t nem érdekelte és azt nem közölte. A Magyar Péter-univerziumban ez a világ legtermészetesebb dolga, de ez nem különbözik a leváltandó Fidesz stílusától.

Így a nyilvánosságban az maradt, hogy a DK csak 1 százalékos párt, amelyre szavazni nem szabad, mert az elveszett szavazat lesz. Emellett a DK nem is érdemel szavazatot, mert az derült ki róluk, hogy próbálták a megvesztegethetetlen Hann Endrét megkörnyékezni azzal, hogy rendelnek tőle kutatást, de kiderült, számukra nincs jó „aspektus”, így nem rendeltek.

Szinte halljuk a harsány nevetést az Orbán bukásában reménykedő, Magyar Péter mellett két éve kampányoló balliberális értelmiség tagjai között, és látjuk, ahogy veregetik „a Hann Bandi” vállát, hogy ezt jól megcsinálta. Nemcsak kivégezte, de bohócot is csinált az általuk a Fidesznél is jobban utált, bár egyetlen demokratikus elveket valló, „Gyurcsány-pártból”.

A valóság meghamisításával lehet cinikuskodni, hogy a dinoszauruszok is kihaltak, vegyék tudomásul. A DK fanatikusainak rohamharcos stílusa és szektássága miatt (aminél csak a tiszás fanatikusoké visszataszítóbb) sokan egy könnycseppet sem ejtenének a DK után, ha lenne helyettük demokratikus alternatíva. De nincs. A Tisza hívek Magyarhoz fideszesedtek.

Már észre sem veszik, hogy éppen olyanok, mint a műanyagmessiásuk. Sokan mintha elveszítették volna a maradék realitásérzéküket, a tisztességről nem beszélve. Ma már oda jutottak, hogy sokan azt mondják (azok közül, akik mindig a Fidesz ellenfelei voltak, nem úgy, mint Magyar), hogy ennél még Orbán is jobb.

Ez pedig a legszomorúbb, hogy sokak számára ha nem is kedveltették meg, de elnézőbbek lettek a diktátorral szemben, Magyar Péter és elvtelen hívei miatt. S ez még nem is a vége, lesz még ennél rosszabb. Minden jel erre utal.

Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések