2024, december18, szerda
KezdőlapFesz leszHazudik az MCC, a Libri kínálatát már azelőtt cenzúrázták, hogy az egészet...

Hazudik az MCC, a Libri kínálatát már azelőtt cenzúrázták, hogy az egészet megvették

-

Szalai Zoltán, a Mathias Corvinus Collegium (MCC), a Párt káderképző és ideológiai kaszárnyájának főigazgatója az Inforádiónak azt mondta: MCC már eddig is kisebbségi tulajdonosa volt a Librinek, a mostani felvásárlásban „csak stratégiai befektetést” látnak, ezért nem változtatnak a Libri könyvkínálatán, nem lesz változás a könyvek tartalmában. Ezt azzal indokolta, hogy „a vezetőkkel évek óta igazgatósági szinten együtt dolgoznak”. Ahogy Mészáros Lőrinc mondaná: „Értsük aztat.” A Libri vezetői már tudják a dolgukat, a többi menetközben fokozatosan változik.

Szalai hazudik, mert a fideszes cenzúra már azelőtt megjelent, hogy megvették volna az egész Librit, ami egyébként a legkevésbé sem illik egy „tehetséggondozó” képzés profiljába. Ez bizonyítja, hogy az MCC az ideológiai elméletgyártás, a janicsárképzés és az agymosás mellett a szellemi terrorizmus és a kultúrális cenzúra fegyvere, egy ideológiai kaszárnya, amely lassan mindenre ráteszi a kezét és elvégzi a diktatúra feladatait. Természetesen nem erőszakkal, hanem olyan kiválóan együttműködő operatív vezetőkkel, mint a Libri karrieristái, akik maguktól leköpik saját magukat.

Egyetlen közeli példát mutatunk be, amelyen jól látszik a rendszer működése. Bartus László Fesz lesz című könyvét a Libri forgalmazta a megkötött bizományosi szerződés alapján. Mivel a könyv a Hit Gyülekezetéről szólt, ezért a szerző és kiadó előre figyelmeztette a Librit, hogy Németh Sándor vezető lelkész mindent megtesz majd, hogy betiltassa és eltüntesse a könyvet. A Libri képviselője csak mosolygott ezen, hogy erre bejáratott gyakorlatuk, stabil jogi hátterük van: amíg egy könyvvel kapcsolatban nem születik jogerős bírósági ítélet, egyetlen könyvet sem vesznek le a polcról.

Így volt ez addig, amíg a Fidesz már kisebbségi tulajdonosként is nem szállta meg, nem sajátította ki, és nem vette uralma alá a céget, hanem normális és korrekt könyvterjesztőként működött. A most kivásárolt Balogh Ákosnak már akkor sem volt sok köze saját cégéhez, amikor be kellett engednie a NER ideológiai terrorcsapatát, az MCC névre hallgató fasiszta káderképző cenzorokat. A könyv megjelenése után a Hit Gyülekezete a szokásos arroganciával és fenyegetésekkel meg is jelent, követelte a könyv eltüntetését, de a Libri először még úgy reagált, ahogy szokott: elutasította.

Itt látható a Libri jogi képviselőjének 2020. június 23-án kelt levele. Dr. Szabó Levente ügyvéd leírta, hogy jogerős bírósági ítélet nélkül a könyv árusítása jogszerű, ezért nem sérti a megbízási szerződés jogtisztaságra vonatkozó követelményét. Jogerős bírósági ítélet nélkül minden könyv forgalmazása törvényes, jogszerű. Bírósági végzéssel kell a panaszosnak igazolnia, hogy egy könyv forgalmazása nem jogszerű. A Libri felszólítja Németh Sándort, hogy amíg ilyen bírósági döntés nincs, addig ne zaklassa őket.

Felhívjuk a figyelmet, hogy Németh Sándor egyenesen a könyv „megsemmisítését” (értsd: „könyvégetést”) kérte a Libritől, miközben a könyv nem is volt a Libri tulajdona. De a Libri jogszerűen elutasította a kérést arra vonatkozóan is, hogy a könyv terjesztését szüntessék meg. Annak megfelelően, ahogy a Libri az Orbán-rezsim előtt, Orbán által az „átmenet zavaros két évtizedének” nevezett liberális demokráciában működött, méghozzá szakemberek kezében, szakmai szempontok alapján, és tisztességesen, a kultúra terjesztésének és szabadságának éthoszával.

Ez egy törvényesen eljáró, korrekt könyvterjesztő cég hivatalos jogi álláspontja, amely összhangban van a jogállamisággal és a fennálló törvényekkel. Csakhogy Németh Sándor ügyvédet váltott, és megbízta a nemrégiben elhunyt Bajkai István, az „Orbán-család ügyvédjeként” ismert fideszes képviselő ügyvédi irodáját (akinek választási kampányait Németh Sándor és a Hit Gyülekezete szervezte), s az SBGK Ügyvédi Iroda fellépésére a Libri a fenti jogi álláspontja és gyakorlata ellenére levette polcáról a Hit Gyülekezete vezetőjéről és (a fideszes) ATV ellopásáról szóló könyvet.

Ugyanez a jogi képviselő a bíróságon már azzal érvelt, hogy a kiadó által vállalt jogi tisztaság megszűnik, ha a könyvben érintett személynek jogi kifogása merül fel. Nem attól szűnik meg a könyv jogtisztasága, hogy egy bíróság jogerős ítélete kimondja a jogsértést, hanem attól, hogy Németh Sándor ezt mondja. Ez minden jogelvvel ellentétes hazugság, így Szabó Levente ügyvéd, a Libri jogi képviselője saját magát és az általa írt fenti állásfoglalását hazudtolta meg, ezzel önmagát lehülyézve, és kiállítva magáról a NULLA minősítésű szakmai és erkölcsi bizonyítványt.

Mindezt nyilván a Libri főnökeinek utasítására tette, akik vállalták a nyilvánvaló szerződésszegést, miután az akkor még kisebbségi tulajdonos MCC (a Fidesz) a Libri szakmai, jogi és erkölcsi normáit felülírva parancsba adta, hogy az Orbán-család ügyvédje, Bajkai István követelésére, a Fideszt mindenben kiszolgáló, Orbán-csicska Németh Sándor lopásáról, szellemi, lelki és az anyagi visszaéléséről szóló leleplező könyvet tüntessék el a bolthálózatból. Erről a Retek Hetek című gyülekezeti újság előbb számolt be, mint ahogy a könyv kiadója a döntésről értesült.

Ezért Szalai Zoltán ne hazudozzon és ne handabandázzon arról, hogy a Fidesz rajtuk keresztül nem szól bele a Libri könyvkínálatába, mert ezt már akkor megtették, amikor az MCC (a Fidesz) csak kisebbségi tulajdonos volt a cégben, de a korlátlan politikai hatalom birtokában már ebből a pozícióból átvette a Libri teljes irányítását, kontrollját és cenzúrázását. Amikor Bartus László Fesz lesz című könyvét kicenzúrázták és törvénytelenül levették a legnagyobb bolthálózat polcairól, akkor még be kellett tiltaniuk a boltjukban azt, amit forgalmazni kezdtek. Ez volt az átmenet időszaka.

Azóta olyan könyveket, mint a Fesz lesz, amely a rezsim egyik főtámogatójáról szól, már nem is vesznek át forgalmazásra, a hozzájuk tartozó kiadók meg sem jelentetnek, ezért nem kell betiltani őket. Ez a titka annak, ha az MCC majd beszámol róla, hogy a Libri polcáról nem kerültek le könyvek, mert az ideológiai komisszárok ízlésétől eltérő könyvek fel sem kerülnek oda. Az Libriből lett Illibri pedig szép lassan bedarál mindent, ami alternatívát kínálna, ami megmarad, az mind behódol és az Illibri=MCC=Fidesz=Orbán közvetlen vagy közvetett uralma alá kerül.

Mint rendesen, az Unió első fasiszta államában. A nácik még égették a könyveket, szellemi utódaik megszerzik a könyvszakmát és meg sem jelennek, boltba sem kerülnek azok a könyvek, melyeket náci elődeik még máglyákban égettek el. Ez a különbség közöttük, nácik között. Csak a módszerek. A maiak nem megölik az ellenséget, hanem felszámolják, elnémítják. Egyelőre.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések