Cleon Brown, a michigani Hastings városka fehér bőrű rendőre kíváncsi volt felmenőire, és genetikai tesztet csináltatott.

Ebből kiderült, hogy 18 százalékban afroamerikai ősökkel büszkélkedhet. Ezt ő lelkesen meg is osztotta a kollégákkal, ám ők hamarosan rasszista viccek céltáblájává tették, a főnöke pedig Kuntának kezdte el hívni az Alex Haley által írt, Gyökerek című könyv főszereplője nyomán. (Valószínűbb, hogy inkább a tévésorozatot láthatta.)

Szóval a 49 éves Brown-nak (a vezetékneve azt jelenti: barna) rasszista vicceket kellett hallgatnia, munkatársai. megpillantva őt, öklüket a magasba emelve mondogatták: „Black Lives Matter” (“a feketék élete is számít” – radikális amerikai jogvédő mozgalom). A munkahelyi légkör elmérgesedett.

A rendőr azt mondja, élete pokollá vált, és idén áprilisban rasszizmus miatt beperelte a várost.

A 7300 fős Hastingsben 97%-a fehér a lakosságnak, és kevesebb, mint 400 fő (0,5%) fekete.

Nem biztos, hogy tragédia, ha valaki megtapasztalja, milyen a másik oldalon állni. Kifejezetten érdekes volna itthon genetikai tesztet végeztetni elsősorban olyanokon, akik burkolt módon vagy egész nyíltan idegen-, menekült- vagy zsidóellenes elveket vallanak és hangoztatnak.

Egy hozzászólás : Így lett a fehér zsaruból Kunta

  1. Linna Berger

    május 14th, 2017

    Na ez jó ötlet, lennének ám meglepetések! Ebben én biztos vagyok! De ott abban a városban is mindazokat kötelezném genetikei vizsgálatra, akik emiatt csúfolják azt a szegény embert!

    Válasz

Szóljon hozzá

  • (nyilvánosan ez nem jelenik meg)