Sorozatunk első részében megmutattuk, hogy Németh Sándor soha nem ismerte meg Istent, mert fél az Istentől. Aki fél Istentől, az nem ismerte meg sem őt, sem az Isten szeretetét. Az Isten szeretete kiűzi a félelmet. A második részben Németh Sándor egy prédikációjának részletéből mutattuk meg, hogy nem érti a megváltást, mert a „törvény cselekedetei” által való megigazulást hirdeti. Pokollal fenyegette meg azokat a megváltott hívőket, akik a haláluk pillanatában a törvény szerint nem igazak, mert bűnös állapotukban éri őket a halál.
Ha Némethnek igaza lenne, egyetlen ember sem üdvözülne, mert a törvény cselekedeteiből nem igazul meg egyetlen test sem. Ha a törvény cselekedeteiből a mennybe lehetne jutni, akkor nem kellett volna Jézus Krisztusnak meghalnia, csak jól seggberúgni mindenkit, hogy tartsa be a tízparancsolatot. De a törvény annyira szent, hogy nem tudja megtartani senki sem. „A test gondolata ellenségeskedés Isten ellen; minthogy az Isten törvényének nem engedelmeskedik, mert nem is teheti.” Mert a törvény haragot nemz: a hol pedig nincsen törvény, ott törvény ellen való cselekedet sincsen. A törvény vége Krisztus, minden hívő megigazulására. Az ember hit által igazul meg, a törvény cselekedetei nélkül.
Az erkölcsös élet a hitből való megigazulás gyümölcse lesz. A törvény (a tízparancsolat) betöltése a szeretet. Ez a szeretet pedig a kegyelem által és az ingyen elnyert igaz emberi volt miatt szabadul fel. Ezért a bűntől való megszabadulás egyetlen útja a hit által való, ingyen kegyelemből elnyert megigazulás. Nem a törvény megtartására való igyekezet. Előbb lesz igaz ember a bűnös, és utána változnak meg ezáltal a cselekedetei. Aki ezt nem tudja, nem érti, nem hiszi, nem tanítja, az soha nem tud megszabadulni a bűneitől, és minél jobban hirdeti a törvényt, a tízparancsolatot és az erkölcsös életet a hívőknek, azok egyre bűnösebbek lesznek, mert a bűn ereje éppen a törvényben van. Ezzel szemben azt mondja Pál, hogy „nem uralkodik a bűn a ti halandó testeteken, mert nem vagytok a törvény alatt, hanem kegyelem alatt vagytok”.
De aki ezt soha életében nem élte át, s nem ismerte meg, az hogyan tanítaná ezt? Aki nem meri rábízni sem magát, sem másokat Isten kegyelmére, hanem a „pásztori” munkát azzal téveszti össze, hogy Isten büntetésével és a pokollal fenyegeti a megváltott hívőket, hogy ne vétkezzenek, az semmit nem ért a megváltásból, az nem élte át és nem ismerte meg az üdvösséget, és hamisan tanítja az embereket. Jézus vére, a kereszten bemutatott tökéletes engesztelő áldozata, a halálból való feltámadása az alapja az ingyen kegyelemből való megigazulásnak. Aki ezt elutasítja, a kegyelem vérét kárhoztatja. Aki a megigazulást és a tanítványsággal kapcsolatos követelményeket sem tudja elválasztani, az vak, és vak vezeti itt a világtalanokat. Ebből következnek a szörnyűségek, amiket művel, mert testi ember végez szellemi dolgokat.
A Krisztusban való élet szellemének törvénye felszabadít a bűn és a halál törvénye alól. Ez két külön világ. Németh nem érti a Róma levelet. Megszabadultunk a törvény átkától, de Németh visszatolja az általa fogságban tartott hívőket a törvény és az átok alá. Németh szolgaságban tartja azokat, akiket Isten megszabadított és megigazított. A Biblia azt mondja: nem kaptatok szolgaság szellemét ismét a félelemre, hanem a fiúságnak Szellemét kaptátok, a ki által kiáltjuk: Abbá, Atyám! A hitből való megigazulás a fiúság feltétele, a törvény szolgaságra szülő. A Hit Gyülekezete ezért olyan, mint Egyiptom, Németh Sándor pedig ezért viselkedik úgy, mint egy fáraó.
Németh tagadja a hit által való megigazulást, nem elég neki Jézus tökéletes engesztelő áldozata, ahhoz még hozzá kell tenni a saját cselekedeteit. Dicsekedhet ezzel, de nem az Isten előtt. Márpedig ez a hit, az ingyen kegyelemből elfogadott igazság (megigazulás). Boldog ember az, akinek Isten bűnt nem tulajdonít, méghozzá a törvény cselekedetei nélkül. Ez a megváltás és az Istennel való megbékélés alapja. Németh Sándor a törvény szolgaságát hirdeti a kegyelem fiúságával szemben. Nem ment át az ószövetségből az újszövetségbe. Nem véletlen, hogy a keresztáldozat előtti igéket használja a megváltás utáni helyzetekre, s keveri a kettő szövetséget. Nem érti a Biblia időbeli és térbeli síkjait, nem élte át a kettő közötti különbséget. Ezért nem érti Isten országának törvényeit sem. Félelemben él, és másokat is félelem alá visz. Egy haragvó Istennel fenyeget.
Tagadja a törvény cselekedeteitől független, ingyen kegyelemből való megigazulást. Pokollal fenyeget megváltott hívőket, hogy ha nem tartják be a törvényt, akkor a pokolba jutnak. Ez a katolikus középkor. A legnagyobb eretnekség. Hamis tanító, aki ha ebben hisz, akkor nem fogadta el az üdvösséget, s ha nem fogadta el ingyen kegyelemből a megigazulást, akkor nem találkozott Istennel, akkor soha nem ismerte meg Istent. Németh megmaradt katolikusnak, aki felszedte a karizmatikus teológiát, de a szíve nem változott meg, mert valójában nem fogadta el a megváltást, ingyen kegyelmi ajándékát. Ezért nem látszanak rajta a Szentlélek gyümölcsei sem, ezért nem krisztusi ember.
*
Sorozatunk harmadik részében azt mutatjuk be, hogy Németh Sándor azért sem ismerte meg az Istent, mert a Biblia határozott tiltása ellenére az emberek megátkozására tanítja a híveit. Németh a Facebook oldalán „Mindig imádkozni kell és meg nem restülni” címmel írt a „szellemi harcról”, mint speciális „imafajtáról”. A „szellemi harc”, amit Németh „speciális imának” nevez, okkult tevékenység. Nem ima, hanem feketemágia, sátáni boszorkányság. Aki Istent ismeri, az nem átkoz meg senkit, mert maga is áldott (ami Németh vélekedésével ellentétben nem a pénzt és a földi gazdagságot jelenti), s aki áldott, az másokat is áld, és nem átkoz. Hisz az Isten országának törvényeiben, és a gonoszt is jóval győzi meg. Hát még azokat, akik nem gonoszok, hanem jogos kritikát gyakorolnak vele szemben. Jézus azt mondta, hogy egy hívőnek még azokat is áldania kell, aki őt átkozza. Ha ezt nem hiszi el, hogy működik, ha ezt nem fogadja el, akkor a világ szerint él és gondolkodik.
Különösen nem teheti a Bibliára hivatkozva és a Biblia szövegeit kiforgatva ezt. Németh „szellemi harca” a gyűlöletéből fakad, a meg nem bocsátásból, a tehetetlen dühéből, amellyel részben bosszút akar állni, részben „büntetni” akar, részben a saját akaratát ráerőltetni más emberekre. Mindez erőszak és illegális szellemi tevékenység: a szellemi és lelki terror, egy ördögi diktatúra eszköze. Az is sokatmondó, hogy Németh az imádkozásról indított a Facebookon sorozatot, s ezt azonnal a „szellemi harcnak” nevezett „speciális imafajtával” kezdte. Neki ez a legfontosabb ima, amikor másokat megátkoz, okkult praktikákkal akarja ráerőltetni másokra az akaratát. Ő erre használja a Bibliát és az egész kereszténységet: az illegális szellemi hatalomgyakorlásra.
Mindez szoros kapcsolatban áll a megbocsátás kérdésével. Mások megátkozása az ő meg nem bocsátásából fakad. A „szellemi harcról” szóló eszmefuttatását azzal zárja, hogy akiknek Isten nem bocsát meg, azoknak nekik sem kell megbocsátaniuk. Németh azt tanítja a hívőknek, hogy Isten nem bocsát meg mindenkinek, ezért ne bocsássanak meg ők sem. Azt mondja, hogy akiknek Isten nem bocsát meg, azoknak nem kell a hívőknek sem megbocsátaniuk. Ezzel szabadítja fel őket arra az istentelen cselekedetre, hogy általuk nem ismert, Németh Sándorral konfliktusban álló embereket megátkozzanak. Németh bevonja a saját „szellemi harcába” őket, hogy megsokszorozza saját erejét, az átkozódás hatékonyságát, és ellenfeleivel szemben túlerőre tegyen szert, akik ráadásul ilyen okkult feketemágiát nem is folytatnak. Ez saját gyűlöletét plántálja a híveibe is.
Érdekes kérdés az, hogy Németh Sándor honnan tudja, Isten kiknek nem bocsát meg. Pedig nagyon egyszerű. Azt, hogy Isten kinek nem bocsát meg, azt Németh Sándor pontosan tudja: azoknak nem bocsát meg Isten, akiknek ő nem bocsátott meg. A saját meg nem bocsátását vetíti ki Istenre. A saját természetét vetíti ki Istenre, és azt gondolja, hogy Isten olyan, mint ő. Téveszmében él, ha azt gondolja, hogy az ő érzései Isten érzéseivel azonosak. Ha azt hiszi, hogy Isten természete olyan, mint Németh Sándoré. Valójában nem Isten, hanem ő az, aki nem bocsát meg, és ez a meg nem bocsátása az alapja annak, hogy azokat az embereket, akiktől fél, akiket gyűlöl, szisztematikusan és rendszeresen megátkozza és megátkoztatja. De elég ehhez annyi is, hogy a hidegfronttól fáj a feje. Ezt az „ellenségeinek” tulajdonítja, és már küldi is az „imakommandót”, hogy megátkozzák az illetőt, akit abban a pillanatban Németh legjobban gyűlöl.
Németh saját természetét tulajdonítja Istennek. Ez azt jelenti, hogy soha nem ismerte meg Istent, mert nem ismeri az Isten természetét. Ő alkotott magának egy Istent, aki olyan, mint ő maga, és ezt az Istent használja saját indulatainak kielégítésére, kénye-kedve szerint. Ezt írta írásának végén: „Természetesen, ha az Úrnak van panasza emberekkel, közösségekkel szemben, mint például a thiatirabeli gyülekezet ellen (Jel.2,20), akkor nincs jogunk Isten helyett megbocsátani.” Mi közük van azoknak, akik Németh Sándor egyes ténykedéseit kifogásolják, a thiatirabeli gyülekezethez?
Németh azt állítja, hogy a hívőknek nemcsak nem kell, hanem joguk sincs megbocsátani olyan embereknek, akiknek szerinte Isten nem bocsát meg. Ha megbocsátanának olyan embereknek, akiknek az Isten nem bocsátott meg, a végén ők kerülnének bajba, mert ehhez nem volt joguk. Isten a végén még nekik sem bocsát meg. Ha a logika végére érünk, üdvösségi kérdés lesz a meg nem bocsátás olyan emberek felé, akiknek Németh Sándor nem bocsátott meg. Saját bűnét vetíti ki Istenre, s rántja bele saját bűnébe azokat a szerencsétlen embereket, akiknek ehhez semmi közük nincs. Legtöbbször nem ismerik azokat, akiket Isten nevében megátkoztatnak velük, miközben Isten az életét adta azokért, akiket ők tudatlanságukban átkoznak.
A kegyelem és jóság Isten alaptermészete. Az egész üdvtörténet arról szól, hogy Isten megbocsáthasson. Azért, hogy az igazsága ne csorbuljon, önmagát áldozta fel a bűnösökért. Aki képtelen megbocsátani, az nem ismerte meg az Istent. Egy „bevett egyház” vezetője, vezető lelkésze arra tanít magyar embereket, hogy ne bocsássanak meg. Ez döbbenetes. Miért kellett akkor a boszorkányegyházat betiltani? Meg nem bocsátani, rontást más emberekre ráolvasni, bűbájoskodni, gyűlölni, más embereket megátkozni, ők is tudnak. Nem véletlenül került a két dolog, a meg nem bocsátás és az emberek megátkozása, együtt Németh cikkébe. Ezek egymásból következnek, és immár harmadik tökéletes bizonyítékai annak, hogy Németh Sándor soha nem ismerte meg Istent.
Ennek bizonyítására nézzük meg, hogy mit mond a Biblia a megbocsátásról, és pontosan mit takar a „szellemi harcnak” nevezett szörnyű tevékenység, s Németh honnan veszi azt, hogy ezt megteheti.
*
Németh Sándor az embereket megátkozó „szellemi harcról” azt mondja, ez azért „speciális ima, mert nem Isten felé irányul”. De ami nem Isten felé irányul, az nem ima. Az ima lényege az Istenhez fordulás. Amit Németh „szellemi harcnak” nevez, az nem egy „imatípus”, hanem a Biblia meghamisításával folytatott okkult sátáni tevékenység, amely emberek ellen irányul, és gyakorlatilag az emberek gyűlöletből való, szisztematikus megátkozását jelenti. Aki megátkozza azokat az embereket, akikért Isten önmagát feláldozta, akikért az Isten Fia meghalt, mert azok jogos kritikái miatt sérelmei vannak, az soha nem ismerte meg az Istent. Soha életében nem rendelte alá magát Istennek. Ellenszegül a Bibliának, Jézus tanításainak.
Az imádkozás alaptípusa az, ahogyan Jézus tanította imádkozni a tanítványait. Ez a „Miatyánk” néven ismert ima. Ez tartalmazza az összes legitim imaformát, az Isten tiszteletétől kezdve a könyörgésig, a szükségekért való fohászkodáson és a hálaadáson át az imádásig, a dicsérettel bezárólag. Nyoma sincs az „agresszív imának” nevezett szörnyűséges tevékenységről, amiről Németh beszél. Azt írja, hogy ebben „a keresztények gonosz angyalokkal, démonokkal és Isten Igéjével szembenálló spirituális és pszichikai erőkkel, dolgokkal szemben használják az Úrtól kapott hatalmat”. Ez a nyilvánosságnak szánt szöveg. A Hit Gyülekezetében azonban mindenből kettő van: egy, amit kifelé mutatnak, és egy másik, amit belül gyakorolnak. Önmagában ez is mutatja, hogy ez egy sötét dolog, amit rejtegetni kell. Az Isten országában világosság van és a világosságban való járást jelenti. Akinek rejtegetni valója van, az sötétségben jár.
Kifelé azt mondják, hogy „démonokkal és gonosz angyalokkal harcolnak”, ezzel szemben itt található a valóság: egy hangkazettáról szó szerint lemásolt prédikáció, amely zártkörben hangzott el. Ebben Németh arra tanítja a hívőket, hogy az emberek ellen hogyan kell „imádkozni”, „szellemi harcolni”. Németh a nyilvánosan hirdetett tanításaiban azt mondja, hogy a „szellemi harc” nem emberek ellen irányul. Ez azonban nem igaz. A gyakorlatban van egy „belső” imalista, amely rejtett a nyilvánosság elől. Ezen vannak azoknak a személyeknek a nevei, akiket Németh Sándor folyamatosan, rendszeresen, egyeseket évtizedek óta átkoz és átkoztat. Ennek alapja az alábbi hamis istenkép:
„Hogyan tudod te az ellenségeidet szeretni? Nem pszichikai szeretettel, mondja Jézus, hanem az „ágápé”-val. Isteni szeretettel. Ahogy Isten szereti őt, neked is úgy kell az ellenségeidet szeretni. És Isten hogyan szereti az ilyen embereket? Haragját mutatja meg nekik. Csapásokat mér, hogy elmondta az én testvérem, hogy jött a szívinfarktus, jött a migrén.”
A Biblia szerint a szelídség töri meg a csontokat, a gonoszt is jóval kell meggyőzni. Ezzel szemben Németh azt állítja, hogy Isten szívinfaktussal, migrénnel „szereti” az embereket. Ez az isteni szeretet. Németh az ördöggel téveszti össze az Istent. Szerinte ez az Isten eszközkészlete arra, hogy valakit megváltoztasson, és jobb belátásra bírjon. A pozitív változás jele az lenne, hogy Németh tevékenységét, a politikai ámokfutását nem kritizálja. A Hit Gyülekezete tagjai ezt az „isteni szeretet” közvetítik, amikor önkényesen megátkozzák azokat, akikkel Németh Sándornak konfliktusa van. Aki Istent ismeri, az elborzad ettől. Akinek ilyen képe van Istenről, az soha nem ismerte meg az Istent. A fenti tanításból ez Németh „lelkész” filozófiája, ha valakitől sérelmet szenved: „nem keresed föl és nem vered szájba, orrba (Nevetés), tehát ilyen eszközökkel nem élsz, de ugyanakkor az ember nem tud megnyugodni, hogy csak úgy, ez a beszéd ütés után kiált”. És ő üt. Ez az „ellenség” megátkozása. Még jó, hogy ebben hisz, mert különben még a fegyveres testőreivel lelövetné azt, aki ellent mer mondani neki.
Németh két dolgot kever: egyik oldalról azt mondja, hogy Istenhez könyörög ilyenkor, hogy Ő üssön, de aztán kiderül, hogy ezt mégsem bízza a véletlenre, és elvégzi ezt a munkát Isten helyett. Németh Sándor így képzeli a kereszténységet: „Védd meg magadat, és az Isten is megsegít” jelszóval, tehát szemet szemért, ha kivájták a szemedet, te is vájd ki az ő szemét.” Ez az ember egy hivatalosan bevett keresztény egyház kontroll nélküli egyszemélyes vezetője. Ez minden, csak nem bibliai. Mivel Németh Sándor soha életében nem ismerte meg az Istent, a Bibliát nem érti, ezért Dávid zsoltárait félremagyarázza, és azokat átkozódásra használja. Dávid ún. átokzsoltárait ráolvassa azokra az emberekre, akiknek nem bocsátott meg: akik kritizálják, akiktől fél, és akiket gyűlöl. Azt mondja a hívőknek, hogy „az lenne gonosz dolog, ha nem csinálnád”. Világos? Az lenne a gonosz dolog egy hívőtől, ha nem átkozná meg azt az embert, aki nem ért vele egyet. Ebből lesznek a hites tálibok, a közveszélyes fanatikusok.
Németh Sándor ezek alapján ezt tanítja: „Dávid még azt is mondta, hogy „engemet körülvett a félelem, a borzadály, rettegés – hát őt meg vegye körül a halál!” (Falrengető nevetés) Tizenhatodik versszakban. (Nagy nevetés ) Tehát ez azt jelentette [nevetve mondja], hogy Dávid itt azt kérte, hogy állandóan ilyen [hápog a nevetéstől] agonizáló állapotban legyen. Szóval állandóan a halál állapotában legyen. Nézzétek, sok ember nem tér észhez, csak akkor, ha úgy érzi, ha megmondja az orvos neki, hogy „nézze, a maga betegségén nem tudok segíteni, pár napja van vissza, pár hete, hónapja.” És dicsőség az Úrnak. Ilyenkor tud az Úr szólni a szivéhez. Vagy ha nem, akkor azt mondja Dávid, „Szálljon elevenen a Seolba.” (Falrengető nevetés )…”
Németh Sándor keresztény lelkészként a halálát kívánja a kritikusainak, és megátkozza a zsoltár szövegével őket. Szerinte „ilyenkor tud az Úr szólni a szívéhez”. S ha valaki nem rohan Németh Sándorhoz, hogy mégis helyesnek tartja a menekültek gyalázását, a sorosozást, a Trump-imádatot, és egy keresztény lelkész többmilliárdos vagyonát, s hogy egy gyülekezetet családi vállalkozásként működtet, akkor „szálljon elevenen a Seolba”. Haljon meg, és kerüljön a pokolba. Ez lényegi tanítása Némethnek, mert ezt nem egyszer elmondta. Németh egy felvételen azt állította, hogy azért imádkozik, hogy kritikusai (akiket a “támadóinak” nevez) “elvenen süllyedjenek a pokolba”. Ez gyilkos indulat, amelyről Jézus Krisztus azt mondta a tanítványainak, hogy “nem tudjátok, minémű szellem van bennetek”.
*
Hogy senkinek ne legyen kétsége afelől, hogy Németh nem Istenre bízza az átokzsoltárokban levő dolgokat, hanem ráolvassa az „ellenségeire”, s azokkal megátkozza őket, arra itt a tanítás következő része: „A könyörgést nagyon hatástalanná teszi, ha csak hálát adsz, „Köszönöm ezt, köszönöm azt, köszönöm, hogy győzelmet adsz.” A győzelem a beszéd által jön. Amikor kimondod a dolgokat, akkor működik a győzelem. Ha csak állandóan nézegeted magad előtt, az olyan, hogy „köszönöm, köszönöm, hogy van autóm,” de soha nem ülsz be, soha nem indítod be, sohanem mész vele. Tehát így is lehetsz autótulajdonos, hogy mindig kívülről nézed, és mindig köszöngeted az autódat, de úgy is lehetsz autótulajdonos, hogy beülsz, beindítod a gépezetet, és jársz vele. A könyörgésnél tehát, ami erőt ad, mert ez egy támadó fegyver, éppen az a része szabadítja föl a Szentlelket, amikor Szellem szerint imádkozol az ellenségeidért, kívánsz nekik olyan dolgokat, amit a Szentlélek akar.” Na, és mit akar a „Szentlélek”?
Németh azt tanítja, hogy a könyörgést hatástalanná teszi a hálaadás. S hogy szerinte mit akar a Szentlélek, azt is megmondja. Íme: „Tehát azt kell igen megmondani, hogy mit akarsz, mit kérsz, mit kívánsz. Az ellenségeid számára. A könyörgésben ez adja a támadást. Legjobb védekezés a támadás. Te csak mindig ismételgeted, hogy neked mit adott az Úr, ez nagyon jó mondom, de csak akkor jó, ha ez az erőgyűjtés arra, hogy csapást mérsz az ellenségre. De a csapás az ellenségre az, amikor te kívánsz, és imádkozol ellene. Az ellenség ellen, mert ezt a Szentlélek végrehajtja, ugyanis együttműködik az Úr az igazsággal. Amikor te ezeket a dolgokat kimondod, az Úr azonnal harcba száll, a te oldaladon, és harcol őellene. De amíg nem mondod ki, addig nem harcol.” Isten csak akkor képes bármit tenni, ha te vagy az, aki az átkot kimondod. Azt csak nagy alázattal és hálaadással jegyezzük meg, hogy ha ez valóban így működne, akkor néhány ember már harminc méterrel fejjel lefelé lenne a föld alatt.
Tehát a csapást „te méred” az ellenségedre, az átokzsoltárokból kiszemezgeted, hogy te mit kívánsz az ellenséged számára. Természetesen azt, hogy a „halál állapotában legyen”, és „elevenen szálljon a pokolba”. Németh szerint ezek „szabadítják fel a Szentlelket”. Mindennek inkább Németh számára van felszabadító ereje, mert amikor megátkoz valakit, a tehetetlen dühét és gyűlöletét szabadon engedi, akkor ő megnyugszik: „Én nagyon személyesen sokszor megtapasztaltam azt, mikor elég volt sokszor egy ilyen zsoltárt elmondanom, azonosulni vele, elmondani a zsoltárt, nem pontosan ezt, de hasonlót, és átgondoltam a mondatoknak a tartalmát, értelmét, s már azt tapasztaltam, hogy fölszabadultam a nyomás alól. [Egy ember: (Halleluja.)] Elment a félelem, borzadály, a rettegés, a reszketés, s nyugalom és békesség lett.” Erre használja mások megátkozását a megbocsátás és a megtérés helyett. Ez saját pszichikai terápiája. Ahelyett, hogy felkeresné orvosát és gyógyszerészét vagy megtérne.
Németh szerint az átokzsoltárokat rá kell olvasni az „ellenségekre”, azt kell mondani, hogy a másik embert a „halál vegye körül”, „haldokoljon”. Mi lesz az átok eredménye? Németh megmondja: „És lemegy rólad a nyomás, és ő kerül nyomás alá. És bedugatik a szája. Nem lesz kedve beszélni. Mert olyan nagy a migrénje, vagy a gyomorgörcsei, vagy a vesebetegsége, vagy annyi problémája van a magánéletben, hogy nincs ideje, hogy veled foglalkozzon. Hogy kidugja a nyelvét rád. És eljön az az idő, hogy még az eb se nyitja ki a száját, ölti ki a nyelvét rád, ahogy megígérte az Úr a prófétáinak. S ez a cél, hogy úgy bedugjuk az ebeknek és az oroszlánkölyköknek a szájukat.” Bravó! Éljen a sajtószabadság.
Németh egy közszereplő, aki a magyar közéletet akarja befolyásolni, erre még egy televíziós csatornát is fenntart. Országos választási kampánykörútra megy, hogy Orbán Viktor nyerje meg a választást, akitől különféle jogcímeken milliárdokat kap évente, amelyek fölött egyszemélyben maga rendelkezik. De ezt ne tegye szóvá senki, mert ha igen, ha a 444.hu vagy a HVG a száját meri nyitni, akkor egy többezer fős „imakommandóval” úgy megátkoztatja az újságírót, hogy „bedugatik a szája”, migrénje, vesebetegsége, gyomorbetegsége lesz, magánéleti problémái lesznek, mert Németh és „tanítványai” szisztematikusan megátkozzák a munkáját, a családját, az anyagi életét, a kapcsolatait, az előmenetelét, stb.. És akkor még legyen hálás, hogy nem a halált küldték rá, nem „atombombát” dobattak rájuk, nem élve küldték őket a pokolba, és nem haldoklást kívántak neki, hogy jobb belátásra térjen az egyház és az állam szétválasztásával kapcsolatban. Különben Németh Sándor elevenen küldi őket a pokolba. Németh azt mondja, hogy ami van a földön, az a mennyben is van. Ezért géppisztolyos angyalokat kell kérni, atombombát, hogy „dobj, Uram, egy atombombát rájuk”. Nem vicc, ez szó szerint benne van a tanítás szövegében.
Németh képes volt arra, hogy amikor Bartus László újságíró merészelt sok év után először magyar földre lépni, fékezhetetlen dühében a Hit Rádióban rendkívüli adást csinált, és a gyűlölettől remegő szájjal ráolvasta Bartus Lászlóra a 109. zsoltárt, a legerősebbnek ismert „átokzsoltárt”. Ez egyszerűen sátáni.
*
Röviden kell szólnunk arról, hogy a bibliai átokzsoltárok valóban erre valók-e, és Dávid valóban megátkozta-e az ellenségeit. Ennek bőséges irodalma van, aminek most csak a lényegét közöljük. Kérdezze meg bárki akármelyik zsidó rabbit, hogy Dávid vajon ugyanazt tette-e, amit Németh Sándor ezekkel a zsoltárokkal. Biztosan azt fogják mondani, hogy Dávid nem átkozott meg senkit, hanem panaszkodott, és Istentől kért szabadítást. Az igazság helyreállítását kérte Istentől. Az átokzsoltárokban a sérelmeket elszenvedő ember Istenre testálja át a haragját, ahelyett, hogy ő maga személyesen bosszút állna. Isten büntetését kéri az igazságtalanul cselekvőkre, és így megvédi önmagát az agressziótól. Ez éppen az ellenkezője annak, mint amit Németh a feneketlen gyűlöletében tesz. Dávid emlékezteti Istent a szövetségre, hogy aki az Isten igazsága ellen fordul, azt Isten átokkal fenyegette meg. De ezt Istenre bízza, aki egyedül a szívek vizsgálója, és tudja, hogy mi az igazság. Dávid nem veszi át Isten szerepét, nem ő átkozza meg azt az embert, akivel konfliktusa van, hanem rábízza Istenre. Önmaga számára csak szabadulást kér.
Németh totálisan félreértelmezi az ószövetségi „átokzsoltárokat”, amelyekkel megátkoz és megátkoztat más embereket. Ezek panaszok Istenhez, és Istentől kérik a szabadulást, Isten igazságos ítéletét kérik. Nem pedig ráolvassák másra az átkaikat, és egyenesben megátkozzák őket. Ezek az emberi keserűség és panasz kifejezései, nem az embereknek adott „eszközök”, hogy ezekkel megátkozzák azokat, akikkel szemben kifogásaik vannak. Ez őrültség. Arról nem beszélve, hogy ezek a bűn jogos következményeinek felidézései, de Isten ezekért a bűnökért Jézus Krisztust büntette meg helyettünk, Jézus Krisztus lett átokká, ő lett átkozott a kereszten, mikor magára vette a világ bűneit, és cserébe Isten áldásait adta nekünk. Az újszövetségben, Jézus Krisztus engesztelő áldozata után, ószövetségi „átokzsoltárokkal”, azok funkcióját eltorzítva, megátkozni bárkit, egyszerűen ördögi sötétségre utal. Németh nem tiszteli az Istent, mert amit Isten megáldott, azt ő nem átkozhatja meg. Ezzel Jézus vérét támadja.
Dávid az újszövetség előtt élt a törvény alatt. Az újszövetségben azonban Jézus Krisztus meghalt a bűnösökért, a törvény („a szemet szemért, a fogat fogért”) korszakát felváltotta a kegyelem, a Szent Szellem korszaka. Ilyen jellegű megátkozás, amit Németh Sándor és a Hit Gyülekezete gyakorol, nem létezett a korai egyházban sem. Németh téves újszövetségi példákat hoz ebben a cikkében, amikor azt írja, hogy „Azért szükséges a szellemi harc, mert a keresztény élet és szolgálat hatékonyságát, fejlődését számos területen és szituációban gonosz szellemi lények ellenállásai hiúsítják meg, melyek a Szent Szellem munkájával szemben ellenséges magatartást tanúsító embereket használnak fel eszközként, mint például Ciprusban Barjézust, Filippiben a jövendőmondó leányt, vagy Efézusban egy Demeter nevezetű embert és így tovább.”
Helyben vagyunk, itt vannak az emberek, nem pedig a démonok. A démonokat ugyanis minden ellenkező híreszteléssel szemben Németh nem látja, de a vele szemben kritikus embert látja. Ezért a „szellemi harc”, miképpen a fentiekben láttuk, nem „démonok”, hanem „a démonok által használt emberek” ellen irányul. Képmutatóan még azt is hozzáteszi, hogy az emberek érdekében. Németh téved, amikor azt hiszi, hogy az emberek nem képesek saját véleményalkotásra. Például abban a tekintetben, hogy ha Jézus azt mondta, „ne gyűjtsetek kincseket a földön”, akkor nem képesek arra, hogy ítéletet alkossanak egy multimilliárdos prédikátor gazdagságáról. Németh szerint ehhez „démonokra” van szükség. S ha valaki a Bibliát, vagy Jézus tanításait kéri számon a vezető lekészen, akkor a Szent Szellem és Isten munkáját korlátozza. Mert ő maga az Isten munkája. Bármit tesz, az Isten munkája. Ezért aki őt kritizálja, az Isten ellen támad. Ennek alapján érzi feljogosítva magát arra, hogy megátkozza az illetőt.
A fenti idézetben három példát hoz az Újszövetségből. Barjézust, aki egy ördöngős hamis próféta volt, aki megpróbálta az Istenben vetett hittől elfordítani Paulus tiszttartót, amikor Pál és Barnabás hirdette neki az evangéliumot. Ez valóban az evangélium terjedésével szembeni „varázslás” volt. Ekkor Pál apostol a következőt mondta neki: „Most azért ímé az Úrnak keze van ellened, és vak leszel és nem látod a napot egy ideig. És azonnal homály és sötétség szálla reá; és kerengve keres vala vezetőket. Akkor a tiszttartó, mikor látta a történt dolgot, hitt, elálmélkodván az Úrnak tudományán.” Egyrészt ez a Barjézus az Isten Igéjét, az evangéliumot tagadta, és megpróbálta a tiszttartót az ellenkezőjéről meggyőzni. Németh Sándor átoklistáján azonban csupa olyan ember van, akik hívők, akik nem a Biblia ellen, hanem a Bibliáért emelnek szót vele szemben. Ugyanazt teszik, amit Pál apostol tett, amikor megintette Pétert, mert az elfordította az igazságot. Németh ellenfelei olyan emberek, akik ismerik az Istent és hirdetik az igazságát.
Másrészt, Pál apostol (és a benne levő Szentlélek) még ekkor sem a halált küldte, hogy simogassa az ördöngőst, hanem azt mondta neki, hogy megvakul egy időre (!!!), és ennek az volt a célja, hogy a tiszttartó megismerje Isten igazságát, és a csoda meggyőzze őt, kinek van igaza. A filippibeli lányka jövendőmondással foglalkozott a városban, és amikor ezzel bosszantotta Pált, az nem a kislányt küldte elevenen a pokolba, sem agyon nem átkozta őt, hogy jobb belátásra térjen, hanem valóban kiűzte a démont belőle. A kislány felszabadult, de urai, akik pénzt csináltak a jövendőmondásából, megharagudtak. Micsoda különbség ez ahhoz képest, amit Németh művel, aki egyesekből magát a Szentlelket szeretné kiűzni, mert amit egyesek neki mondanak, az nem bibliaellenes, hanem ellenkezőleg. Némethnek meg kellene köszönnie, hogy korrigálják. Ehelyett ő megátkozza és megátkoztatja őket. Mindenkinek rendel Isten embereket, akik segíítik azzal, hogy szólnak hozzá. Mindenkinek szüksége van a nyilvánosság kontrolljára, különösen, ha semmi egyéb kontrollt nem tűr el. Lehet, hogy akiket Németh gyűlöl és átkoz, azok a legfontosabb emberek az élete számára. Amit tesznek, érte teszik. Sokszor nem szívesen, mert nem egy könnyű „szolgálat”.
Németh harmadik példája a Demeter nevű ötvös, aki pogány bálványokat csinált, és a társaival együtt abból keresett sok pénzt. Ezért, amikor Pál apostol és az evangélium nyomán az emberek elfordultak a kézzel csinált bálványoktól, hogy az élő Istenhez térjenek, akkor Demeter feluszította a Diana istennőben hívő embereket, akik Pál és társai ellen fordultak. Ebben a történetben azonban szó sem volt átokról, Pál senkit nem átkozott meg, Dávid zsoltárait sem olvasta rá Demeterre. Egy helyi jegyző bölcs tanácsot adott, hogy akinek panasza van a másik ellen, forduljon törvényszékhez, és pereljenek egymásal. Pál pedig egyszerűen odébbállt. Németh Sándornak mindhárom példázata hamis. Egyrészt hamisan azonosítja az ő „átoklistáján” levő személyeket a fentiekkel, másrészt Pál apostol nem gyakorolta ezt az ördögi tudományt, amit ő csinál. Miért? Mert Pál ismerte az Istent, Németh Sándor pedig nem.
*
Németh totális tévedésben van, amikor a személyét ért minden kritikát „Isten” ellen való hadakozásnak minősíti. Amikor például ő megrágalmaz valakit, hogy ügynök volt, és az illető ez ellen tiltakozik, akkor az illető nem Isten ellen hadakozik. Akkor nem az illető megátkozása lenne a bibliai megoldás, hanem a megtérés, a bocsánatkérés, a rágalom visszavonása, és az okozott kár négyszeresének a megtérítése. Németh ehelyett egy rádió nyilvánosságában ráolvassa a 109. zsoltár átkait. Németh önközpontúságát mi sem bizonyítja jobban, hogy a személyével és a tevékenységével kapcsolatos minden jogos kritikát „a Szentlélek munkájával” szembeni ellenséges magatartásnak tekint, és a Biblia totális kiforgatásával jogot formál magának arra, hogy ezeket az embereket nemcsak megátkozza, hanem folyamatosan és szisztematikusan megátkoztassa. Másrészt, akinek ő nem bocsát meg, arról azt képzeli, hogy annak Isten sem bocsát meg, s azt tanítja a hívőknek, hogy nekik sem kell megbocsátaniuk. Holott azoknak a hívőknek ezek az emberek még csak nem is ártottak, nem is lenne mit megbocsátaniuk.
Azt, hogy Isten kinek nem bocsát meg, azt Németh Sándor mondja meg a Hit Gyülekezete tagjainak. Az ő különbejáratú istenét ő maga irányítja. Isten természete megismerhető a Bibliából, és megismerik azok, akik elfogadják az ő megváltását és az ő kegyelmét. Az ilyen emberek döbbenten olvassák Németh Sándor vezető lelkész szövegét, mert az újra azt bizonyítja, hogy ez az ember soha nem ismerte meg az Istent, a szerető Atyát. Isten még Szodomának is megkegyelmezett volna, ha van benne tíz igaz ember. Ninivének is megbocsátott Jónás keserűségére, és elmondta Jónásnak: „Te szánod a tököt, a melyért nem fáradtál és a melyet nem neveltél, a mely egy éjjel támadt és más éjjel elveszett: Én pedig ne szánjam Ninivét, a nagy várost, a melyben több van tizenkétszer tízezer embernél, a kik nem tudnak különbséget tenni jobb- és balkezük között, és barom is sok van?!” Isten még az állatokat is sajnálja, és azokért sem pusztít el egy várost. A bűnöst is szereti, és mindent megtesz azért, hogy megbocsáthasson neki.
A Biblia azt mondja, hogy Isten a megrepedt nádszálat nem töri el, a pislákoló gyertyabelet nem oltja ki. Szemben Németh Sándorral, aki eltapossa. A tékozló fiút hogyan fogadta az atyja? Csakhogy Németh az Atya helyébe magát képzeli. Hozzá kellene „hazatérni”. Amikor Jézust a tanítványai kérdezték a megbocsátásról, hogy hányszor lehet megbocsátani annak, aki ellenük vétkezett, hétszer is? Jézus azt mondta: „Nem mondom néked, hogy még hétszer is, hanem még hetvenhétszer is.” A hét a tökéletesség száma. Azt jelenti, hogy a megbocsátásnak tökéletesnek kell lennie, a „hetvenhétszer” pedig azt jelenti, hogy végtelenszer kell megbocsátani. Mindig. Ez vonatkozik a hívőkre. A hívőknek nem kell Isten helyett haragudniuk senkire. Jézus ezután mondja el azt a példabeszédet, amikor egy adós elmegy a királyhoz, hogy engedje el az adósságát. A király elengedi, aztán ez az ember nem engedi el egy szolgatársának a sokkal kevesebb adósságát, mint amit neki elengedtek.
Ez azt jelenti, hogy a bűnbocsánat alapja az, hogy mi is bocsánatot nyertünk. Ezért tudjuk elengedni mások vétkeit, és ezért tudunk megbocsátani másoknak. Minden embernek többet engedtek el, mint amivel egy másik ember valaha is tartozhat neki. Ezért minden ember, aki bűnbocsánatot nyert, köteles megbocsátani minden más embernek. Ha Németh erre nem képes, az arra utal, hogy nincs bűnbocsánata, soha nem élte át, mit jelent, hogy a bűnei meg vannak bocsátva, hogy könyörültek rajta, kegyelmet kapott. Ezért nem tud megbocsátani, könyörülni, kegyelmet adni másoknak. Nem fogadta el a megváltást, a hitből való megigazulást, a cselekedetek nélkül elnyert üdvösséget, és az ingyen kegyelmet. Ezért nem tud kegyelmet adni másoknak. Ezért nem tudja megérteni az Isten országának törvényeit, hogy a gonoszt jóval kell meggyőzni. Hogy ez erősebb fegyver, mint a „szellemi harc”, a másik ember megátkozása. Fogalma nincs se Istenről, se a Bibliáról. Teológiáról beszél, de a szívét nem érintette meg semmi. Kemény, mint a kő. Száraz, mint a csont.
Isten megbocsát mindenkinek, aki hozzá jön. Jézus azt mondja, „a ki hozzám jő, semmiképen ki nem vetem”. Sajnos, nem Németh Sándorhoz kell menni, az ő nagy szomorúságára, hanem Jézus Krisztushoz. Jézus pedig semmiképpen ki nem veti azt, aki hozzá jön. Honnan veszi Németh, hogy Isten nem bocsát meg valakinek? Már a Hit Gyülekezete is azért szakadt szét 1998-ban, mert azt tanította, hogy akinek ő nem bocsátja meg a bűneit, annak nincs bűnbocsánata. Ez azt jelentené, hogy hiába halt meg Jézus Krisztus azokért, akiknek Németh nem bocsát meg. Németh Istenné tette magát, de ő nem Isten. Jézus Krisztus az. Ha Németh begurul, mert nem engedelmeskedik neki a teremtett világ, akkor elveheti mások üdvösségét? S azt képzeli, hogy mindenki olyan, mint ő? Ha valaki szóvá teszi a milliárdos vagyonát, a közéleti szélhámosságait, fasiszták támogatását, az nem azt jelenti, hogy valaki nem bocsát meg neki, vagy haragszik rá. Az csak egy jogos kritika. Minden harag nélkül.
De Németh haragszik ezért, és nem bocsát meg. S ha mérgében nem bocsát meg senkinek, akkor szegény Jézus potyára halt meg a kereszten. Mert ha Németh nem bocsátott meg senkinek, akkor nincs bűnbocsánata senkinek. Vagy ha megenyhül, akkor csak azoknak van bűnbocsánatuk, akiknek ő megbocsát. Üres marad a menny, mert Németh nem bocsát meg azoknak, akik bibliai alapon figyelmeztetik, jót akarnak neki. A Hit Gyülekezetében valami történhetett, hogy Németh megpróbálja a „szellemi harc” nevű átkozódással kapcsolatos jogos rémületet eloszlatni. Előadja a kincstári szöveget arról, hogy „szellemi lények” és démonok ellen irányul. Valójában embereket átkoznak meg.
Ennek alapja, hogy Németh a hitesek képzeletével ellentétben nem látja a „szellemi lényeket, gonosz angyalokat, démonokat”, ezzel szemben látja azokat az embereket, akik neki nem engedelmeskednek, és esetleg szóvá teszik a többmilliárdos vagyont, a politikai köpönyegforgatást, a diktatúrák támogatását, az antiszemita sorosozást, a menekültekkel szembeni durva elutasítást, a hívőkkel szembeni lelki terrort, a családok szétszakítását és a bibliaellenes szeretetlenséget.
Ezek a sajtószabadság körébe tartozó dolgok is, a demokratikus nyilvánosság kontrollját jelentik. Ezért nincs joga megátkozni és megátkoztatni senkit. S mi van akkor, ha ezek az emberek prófétálnak neki? Ha azt a nehéz szolgálatot kapták, hogy az igazságot éppen neki hirdessék? Nem látott a Bibliában még olyanokat, akik ezt elutasították? Némethnek köszönetet kellene mondania mindazért, amiért ő megátkozza azokat, akik jót tesznek vele azzal, hogy figyelmeztetik. Elszenvedik érte a gonoszságait. Még azt is, hogy átkozza őket. Hálásnak kellene lennie. Ha pedig valakiről azt gondolja, hogy téved, békén kellene hagynia. Figyelembe se kellene vennie. Miért kell megátkoznia? Nem tud minden kritika mellé egy átokzsoltárt állítani. Ez az élet velejárója. Mit tud egy másik ember ártani neki? Ha Isten vele, kicsoda ellene? De ha Isten nincs vele, arra a megoldás nem az átok.
