Nem számít a nepotizmus elleni törvényt, hivatalosan a Fehér Ház alkalmazottja lesz. Ezt a Fehér Ház jelentette be hivatalosan, közölve, hogy Ivanka Trump fizetés nélküli alkalmazott lesz. Apja is azt mondta, hogy a fizetését összegyűjti, s év végén jótékonysági célra ajánlja fel. Ivanka Trump szerepe nehezen meghatározható, mert gyakorlatilag az apját irányítja a férjével, Jared Kushnerrel együtt.

Amikor az amerikai választók amikor az orosz propaganda, a hamis hírek és az antliberális uszítás hatására megválasztották Amerika szönyetegét elnöknek, még nem tudták, hogy a csomag, amit a világ nyakába akasztanak, ennél sokkal súlyosabb: az egész Trump-család került az elnöki székbe. Ahogy arról az Amerikai Népszava már korábban írt, várhatóan az a terv, hogy a szörnyeteg után a lánya és a veje akar elnök lenni.

Ivanka Trump már eddig is a First Lady szerepét játszotta, Trump rúgott egyet Melaniába, és otthon hagyta, mint egy kivert kutyát. Helyét a lánya tölti be, aki a férjével együtt egy gátlástalan, pénzéhes, hideg, szánító ember, a minimális morális érzék nélkül. Ha nem így lenne, akkor el sem vállalja ezt a szerepet, és nem mossa egybe arcátlan módob az üzleti érdekeit az állami érdekkel. Kushner egyike azoknak, akik összejátszottak az oroszokkal, s valamilyen üzleti megállapodás is született az orosz titkosszolgálat egyik fedőbankjával.

Az amerikai sajtó már csal úgy nevezi őket, hogy a „First Couple”. Ha a „First Couple” az apja „jó szelleme” lenne, vagy pozitív hatás lenne várható tőlük, akkor nem hagynák szó nélkül Trump hazugságait, a Beritbart szélsőjobboldalo szennyportál hatását az amerikai elnök intézkedéseire, nem beszélve Trump eddigi tevékenységéről, ami egy ámokfutás és maga a lázálom. Szó nélkül tűrik, mint Trump legbefolyásosabb tanácsadói, hogy globális felmelegedés elleni intézkedéseket felszámolja, hogy másról ne is beszéljünk.

Ivanka és Kushner úgy ápítik multinacionális üzleti érdekeiket, hogy a Fehér Ház hivatalos tanácsadóiként hozzáérnek minden bizalmas titkosszolgálati információhoz, országokról, az országok vezetőiről, potenciális üzleti partnereikről és a befektetési piacakról, miközben a Fehér Ház hatalmi pozíciójából tárgyalnak mindenkivel. Ilyen összeférhetetlenség a világon sehol máshol nincs, ilyet az amerikai történelemben senki nem engedett meg magának.

A baj az, hogy az ilyen „kis” engedmények vezetnek el a nagy engedményekhez, hogy még nagyobb dolgok felett is szemet hunynak, mert megszokják. A West Wing a Fehér Ház elit adminisztrációja egy államigazgatási karrier csúcsa. Oda a szamárlétra után több évtizedes államigazgatási gyakorlattal kerülnek be emberek, akik néha több elnököt is kisozlgálnak. Ivanka Trump pedig minden gyakorlat nélkül települ be ide, kvázi főnökként, mert az apja az elnök. Ez a nő és a férje nem szolgálni, hanem uralkodni érkezett a Fehér Házba, mert ezt szokták meg a Trump birodalomban. Amerika a Trump birodalom része lett.

A „Saturday Night Live” műsorában már úgy parodizálták, hogy Trump mellett Ivanka az, aki tudja, hogy mit akar, és azt is tudja, mit csinál, míg az apja beszámíthatatlan. Ezért az ő felelőssége és romlottsága nagyobb, mint az apjáé, akit totális elmebeteg. A szelíd külső egy erőszakos és céltudatos nőt takar, aki csak annyiban különbözik az apjától, hogy stílusa kifinomultabb. De – a műsor szerint – „bűntársak”. A karrierista, hideg, számító Kushnerről nem beszélve.

Ezeknek a business és az állam a két szenvedélyüket egyesíti a Fehér Házban: a pénz és a hatalom szeretetét, és teljes összefonódását. A Fehér Házat, az amerikai államot eszköznek tekintik és a vállalkozásuk részének. Az oroszok segítségével, és a pénzimádó evangéliumi keresztény vezetők támogatásával, akik a híveiket becsapták, félrevezették és uszították, mert a pénz mellé politikai hatalmat is akartak, és kijelölték a földi ellenségeket, amivel az egyházaon belüli diktatúrájukat fenntarthatják, megszerezték a hatalmat, mintha ellenség szállta volna meg a Fehér Házat.