2024, április19, péntek
KezdőlapAmerikaJön a Trump egészségbiztosítás, nem lesz benne köszönet

Jön a Trump egészségbiztosítás, nem lesz benne köszönet

-

Nem sok jóval lehet több millió amerikait kecsegtetni, ugyanis kiderültek a beígért Trump egészségbiztosítás részletei. Az amerikai kongresszus független költségvetési hivatala (CBO) elkészítette az értékelését az új egészségbiztosítási törvényjavaslatról, amit Trump kormányzata készített.  A republikánusok egyébként megpróbálták megakadályozni ennek az elkészültét, és a megjelentetése előtt is már hazugnak és részrehajlónak bélyegezték.

Az értékelésből kiderül, hogy az új egészségbiztosítási terv bevezetését követően egy év alatt 14 millió, amíg tíz év alatt 24 millió ember veszítené el az egészségbiztosítását.

Az egészségbiztosítási rendszer ismételt átszabása a republikánusok egyik fő politikai ígérete volt. Mivel Obama reformjai az állami támogatások kiterjesztésével tömegeket juttatott egészségbiztosításhoz. A republikánusok szerint viszont ezzel túlságosan beavatkoztak az amerikai emberek életébe és szabad akaratába, ráadásul növelték a közkiadások mértékét.

A kiadott jelentés alapján a kongresszusi hivatal értékelése szerint tíz év alatt 337 milliárd dollárt spórolhat az amerikai állam a rendszer átszabásán, ám nem mindegy, hogy milyen áron. Ugyanis a számítás szerint ennek komoly társadalmi ára lenne. 2015-ben 29 millió amerikai volt egészségbiztosítás nélkül, ami 2026-ra már közel 52 millió amerikait számolna. Trump elnöki kampányában azt ígérte, ha megválasztják, mindenkinek lesz biztosítása, és az egészségügyi ellátás olcsóbb és jobb lesz, mint valaha volt. Ehhez képest az új törvény, ha elfogadják elsősorban pont azokat fogja érinteni, akik Trumpra szavaztak, a szegényebb, idősebb vidéki embereket.

A kongresszusi vizsgálat, amit egy republikánusok által jelölt és megszavazott, konzervatív közgazdász vezetett Trump azon állítását is cáfolta, amivel az Obama biztosításnak nevezett egészségügyi rendszer támadta. Az amerikai elnök ugyanis azzal érvelt, hogy az Obama-féle ellátás éppen összeomlóban van és a korábbi reformok tönkreteszik az egészségbiztosítási rendszert, mert irtózatosan drágák. Ehhez képest a számításokból az derül ki, hogy az egészségbiztosítási piac egyre inkább stabilizálódik, és valójában működésképes lenne még akkor is, ha nem változtatnak rajta.



Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések