2024, december22, vasárnap
KezdőlapAmerikaKatolikus karizmatikus szekta "szolgálóleánya" Trump főbírőjelöltje

Katolikus karizmatikus szekta „szolgálóleánya” Trump főbírőjelöltje

-

A sors iróniája, hogy Trump éppen azon a kerti partin fertőződött meg koronavírussal, amelyen bemutatta Amy Coney Barrettet, az új jelöltjét a Legfelsőbb Bíróság megüresedett posztjára. Azzal, hogy az evangéliumi karizmatikus szekták vezetői kerültek hatalomra Trump megválasztásával, évtizedekre eldőlt az amerikai alkotmányosság kérdése, amely súlyos deformációt szenvedett azzal, hogy Trump a szektás tévéevangelisták kulturharcos jelöltjeit ülteti a legfelsőbb jogi döntéshozó testületbe, még hozzá életük végéig tartó ideig. Az amerikai társadalom még nem mérte fel annak szörnyű következményeit, hogy a „médiaegyház” amerikaiak százmillióit tette sarlatán tévéprédikátorok fanatikus híveivé.

Annak is voltak romboló hatásai, amikor a szappanoperák és a tévésorozatok nivellálták a közízlést, de azok a sorozatok egyszer véget értek. A hatalom és a pénz bűvöletében élő tévéprédikátorok azonban Isten tekintélyét veszik magukra és nemcsak kifosztják és félrevezetik a képernyőkön és a rádiós műsorokon keresztül az Istent kereső embereket, hanem azokat a politikai játékszerükké teszik. A hetvenes évek végén jöttek rá arra a hatalomra, amit a Biblia tekintélye és a tömegmédia hatása együtt jelent. A republikánus párt meggyőzte a szektás hívők tömegeit kinevelő sarlatánokat, hogy mindezt hatalomra és pénzre válthatják.

Csakhogy az amerikai protestáns hívők, akiknek ősei az európai üldözés elől menekültek Amerikába, hagyományosan demokraták voltak, mert az emberi jogi elvek, a demokrácia, a vallásszabadság képviselői, a demokrata párt képviselői természetes szövetségeseik voltak. Az evangéliumi karizmatikus irányzat áruló vezetői azonban kiegyeztek a republikánusokkal és az abortusz témáját használták fel arra, hogy a demokratákra szavazó, szabad hívőket megfélemlítsék, Isten tekintélyével manipulálják és a republikánus párt oldalára állítsák. Ennek részleteiről az egyik érintett számolt be, aki elmondta, hogy addig az abortuszról egészen más volt a kereszténység tanítása és emiatt változott meg.

A propaganda elérte hatását és 2016-ban Trump megválasztásával az amerikai evangéliumi karizmatikus szektavezér tévéprédikátorok jutottak hatalomra Amerikában. Az Isten tekintélyével manipulált hívőkkel még azt is elhitették, hogy a hrmadik feleségét taposó, a nőket erőszakoló, adócsaló, notórius hazudozó, rasszista, nárcisztikus pszichopata Trump „Isten embere”, Isten kiválasztott küldötte, hogy az ő programjukat – amely a melegek elleni gyűlöletből, az abortusz elleni uszításból és Izrael szélsőjobboldali hamis támogatásából áll) megvalósítsa. Ezért nem számít semmi, ezek a szempontok minden mást felülírnak. A hívők elveszítik a választási szabadságukat, mert Istennel zsarolva a republikánus párt jelöltjére kell szavazniuk, bárki legyen az. Ezzel a tévéprédikátorok vezetői fehér hézi állásokat, hatalmat, pénzt és pozíciót kapnak, és elkerülik az adóvizsgálatokat. Az egész antikrisztusi, de tízmilliók engedelmeskednek nekik.

Ilyen előzmények után került sor arra, hogy a világhírű jogtudós, Ruth Bader Ginsburg halálával megüresedett helyre Trump új tagot jelölhetett az amerikai Legfelsőbb Bíróságba, amely a legfelső döntéshozó testület alkotmányos kérdések eldöntésében. Nem volt kérdés, hogy Trump helyett ezúttal is a valódi hatalmat gyakorló fundamentalista szektás vezetők döntik el, ki lesz a jelölt. Ennek megfelelően a bohóc mögötti tényleges hatalom az általuk alelnöki székbe ültetett Pence és a mögötte álló sarlatánok kezében van. Ők ezúttal is egy kulturharcost jelöltek, akinek jogi kompetenciája csak a szektás vallási ideológiájának határáig tart, mert attól kezdve az ideológiai szemellenzője szerint fog dönteni.

Az új jelölt Amy Coney Barrett eredetileg katolikus, de a „Dicséret Népe” (People of Praise) nevű fundamentalista, ultraortodox karizmatikus keresztény szekta tagja, amely South Bend városában működik, Indianaban. A szektának 1800 tagja van, a legtöbben eredetileg katolikusok, de egy ilyen karizmatikus szektában megtérnek az előző egyházuk tanításaiból is. Mint minden karizmatikus szekta, ez is valódi bibliai igazságok elferdítésével és fundamentalista, hamis értelmezésével tanít szörnyűségeket. Ennek megfelelően elvitatja az üdvösséget a melegektől, hisztérikusan gyűlöli az abortuszt (meghamisítva a Bibliát, amely szerint a magzat nem egyenértékű élet a megszületett ember életével, a II. Mózes 21:22–24 alapján a magzat élete nem egyenlő értékű az anya életével), és elveti a házasfelek házasságon belüli egyenlőségét.

Abból az Igéből kiindulva, hogy a „férj feje a feleségének”, ahogy a Krisztus is feje az egyháznak, olyan szélsőséges, rideg, elnyomó hierarchiát hoztak létre, hogy a szekta tanításait elfogadó tagok családjaiban a férfi uralkodik, elnyomja a feleségét és terrorizálja a családot. A Biblia szerint a férjnek ez csupán a feladatait jelöli ki, de nem teszi a feleség szeretetlen diktátorává, a nő nem beszélő szerszáma és cseléd, akivel azt csinál, amit akar. De a Biblia nem elnyomásról és uralkodásról beszél, hanem szeretetről: „ti férfiak, szeressétek a ti feleségeteket, miképen a Krisztus is szerette az egyházat, és Önmagát adta azért”. A férfi úgy szereti a feleségét, hogy életét is adná érte, ezt mondja a Biblia. Úgy kell a férfiaknak szeretni az ő feleségüket, mint az ő tulajdon testüket. A ki szereti az ő feleségét, önmagát szereti. Mert soha senki az ő tulajdon testét nem gyűlölte; hanem táplálgatja és ápolgatja azt, miképen az Úr is az egyházat.”

De Amy Corney Barrett szektájában a férfiak terrorizálják a feleségeiket, az asszony viseli Éva bűnének következményeit, és a férje mindig így tekint rá. Parancsolnak neki, akinek engedelmeskednie kell. Ennek semmi köze a Bibliához, de az ilyen szekták mindegyike a Bibliából hoz létre olyan szörnyűséges életet, amely teljes elnyomáshoz vezet. Nem véletlen, hogy a Newsweek egyik számában megjelent egy cikk, azzal a címmel: „Hogyan inspirálta Amy Coney Barrett People of Praise szektája a Szolgálólány meséjét?” (How Amy Coney Barrett’s People of Praise Group Inspired ‘The Handmaid’s Tale?) A Szolgálólány meséje, Margaret Atwood híres regénye a világ legnagyobb disztópiája, ami az utópia, az ideális világ ellentéte: antiutópia, a lehető legnegatívabb jövőkép, a legszörnyűségesebb világ. Később a Newsweek helyreigazítást közölt, hogy nem konkrétan Amy Corney Barrett szektája inspirálta a szerzőt, de egy ugyanolyan másik szekta.

A hasonlat és a párhuzam nem sok jót ígér a nők jogainak a Legfelsőbb Bíróságon. Gúnyolódásnak is beillik, ahogy Trump azt mondta, hogy nőt jelöl bírónak, mintha azzal jót tenne a nőknek. Barrettel annyi a női jogoknak. Barrettnek van öt saját gyereke és kettőt örökbe fogadtak, ami szép dolog. De egyesek szerint mutatja azt is, hogy nem sok szava volt a nőnek a családja és az élete megtervezésében. Lehet ez a nő szándéka és akarata is, lehet ezt szeretetből is, de a Dicséret Népe szekta szellemisége ezt sokak számára megkérdőjelezi.

Ezért sokan úgy érzik, hogy Barrettel Margaret Atwood disztópiája is beköltözik az amerikai Legfelsőbb Bíróságra, ugyanazzal a törvénykező kegyetlenséggel, ami Pence alelnökről árad. Nem véletlen, hogy az egyik szélsőség a másik oldal radikálisait hozza elő, és már ugrásra készen állnak a keresztény-fasiszta kurzus ellensúlyozására a demokrata párt női progresszív politikusai, élükön az egyébként csillogó tehetségű Alexandria Ocasio-Cortez, akiből még amerikai elnök is lehet. Mindennek ellentéte, mint a keresztényfasiszták.

Az amerikai alkotmány szerint nem lehet a jelöltek vallását vizsgálni és nem lehet a vallásuk alapján diszkriminálni őket, de az is előírás, hogy a Legfelsőbb Bíróság bírái nem érvényesíthetik a döntéseikben saját világnézetüket és vallási (tév)tanaikat. De ettől még megteszik, különösen, ha tudják, hogy ezért jelölték őket és ezt várják tőlük. Ahogy sokan összetévesztik a világi hivatásukat is az egyházi szolgálatukkal, és azt gondolják, hogy Isten „azért helyezte őket” oda, ahol vannak, hogy ott az egyházon kívüli emberekre kényszerítsék saját egyházuk, szektájuk ideológiai és vallási nézeteit, valláserkölcsi tanításait.

Ez nemcsak a világi törvények szerint törvénytelen, hanem a Biblia szerint is helytelen. De akik az anyagi és hatalmi érdekeik mentén elhitték saját hazugságukat, hogy ez maga a kereszténység, és ez az egyház küldetése, azok meg vannak győződve arról, hogy Istent szolgálják, jutalmat kapnak majd érte a mennyben, amikor mindezzel (állam és egyház összefonódásával) a babiloni rendszert, az Antikrisztus uralmát készítik elő.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések