Kórházból jöttünk, ahol egy kisebb szemészeti beavatkozáson estem át. Veszélytelen, de fájdalmas. Pontosabban: éget. Alig vártam, hogy hazaérjünk és jegelhessem, de volt még pár kisebb elintézni valónk. Többek között vásárlás. Feleségem leparkolt, átment a túloldalra a boltba, engem a kocsiban hagyott, hogy kíméljen, de a hőség kibírhatatlan volt. Ki kellett szállnom, megálltam egy csenevész fa árnyékában, félkézzel egy oszlopba kapaszkodva, másik kezemmel a napszemüvegemet fogva, mely alatt nagy csomó papírvatta védte az égő-fájó szememet.

Két perc múlva megáll mellettem egy olyan harmincas pasas, hogy nincs-e valami baj, miben tudna segíteni?

Mondom, nagyon köszönöm, de minden rendben, várom a feleségem, ott van a boltban… nagyon köszönöm… ugyan, nem tesz semmit, legyen jó napod!

De alig eszmélek, már megáll mellettem egy filigrán filippinó asszonyka, hogy minden rendben, ne segítsek valamit? A szöveg majdnem ugyanaz, és have a nice day, stb…

Éva talán tíz percig lehetett távol, és ha más mondja, el sem hiszem, de ez itt Kanada, ezek kanadaiak, mert a feleségem már integetett a túloldalról, mikor csak úgy elmenőben odakiált még egy terebélyes fekete asszonyság is, hogy hé, öreg, nincs valami bajod? Ne segítsek valamit?

Ha jól számolom tán harmincan mehettek el itt mellettem, ebből három… hm, nem rossz arány…

Lehetetlen, hogy ilyenkor ne jusson az ember eszébe az az ország, ahonnan idevetette a jósorsa. Olvasom a magyar sajtóban, hogy pár hete egy harmincas éveiben járó férfi feküdt Pesten a hetedik kerületben a járdán, feje alatt vértócsa; epilepsziás rohama volt, elesett, beverte a fejét, a barátja telefon híján kétségbeesve próbált segítséget kérni a járókelőktől, de mindenki süketnek, vaknak bizonyult; az arra járók enyhe undorral, szó nélkül siettek el mellettük.

Végül valaki előkerült, hogy ő már értesítette is a mentőket, de mire kiérkeztek, már nem tudtak a betegen segíteni. Az egyetlen emberről, akiben volt irgalom, kiderült, hogy maga is érintett; a felesége epilepsziás.

Arra virradó éjszaka az egyik budapesti kórház bejárata előtt esett össze egy négyhónapos terhes fiatalasszony epilepsziás rohammal. A kórház illetékesei mosták a kezüket; a nő tudhatta volna, hogy éjszaka a kórház főkapuja zárva, csak hátul, a kórház éjszakai mentőbejárójánál lehet közlekedni.

Ez a történet fantasztikus hepienddel ért véget: a nő nem halt meg! Egy taxisofőr és egy éjszakai busz sofőrje tartották az asszony fejét és benne a lelket, és addig erőszakoskodtak telefonon a mentőkkel és a kórház sürgősségi osztályával, míg a sürgősségiről előjött egy ápolónő, sőt (!) még egy orvos is (!) a főkapun (!) Így a nő megmenekült. (Akkor.)

Én ezzel abbahagytam a magyar sajtó böngészését.

Viszont eszembe jutott, hogy nyáron Slomó kutyámmal sétáltunk, és leültünk egy lépcsőre kicsit napozni. A szemközti garázsba beállt egy olyan ötvenes szőke asszony és átkiabált valamit, amit persze nem értettem, de lelkesen bólogattam hozzá. A nő (vadidegen, egyszer sem láttam) erre kihoz egy pohár vizet jégkockákkal, és a kutyának is egy edényben vizet, átjön hozzánk az úttesten azzal, hogy ilyen melegben inni kell, én nem győzök hálálkodni, ő meg szabadkozni, hogy ugyan, hát természetes, és ne siessek, igyam csak lassan, mert hideg, és a poharat, edényt csak hagyjam itt, majd ő érte jön.

Ez Montreal. Quebec. Kanada.

Nancy, olyan harmincas-negyvenes kreol nő a karibi térségből, egy házban lakunk, és ő szereti pontosan tudni a szomszédai nevét. A kiskutya Donna, a nagykutya Slomó, te Ákos vagy és a feleséged Éva. Egy borongós decemberi napon azt kérdezi: Ákos, te zsidó vagy? Persze, mondom, itt a kérdésnek nincs súlya, de én nyolcvan évig éltem egy antiszemita országban, valami szorongás azért bennem maradt… Mert akkor nagyon boldog Hanukát kívánok, mondja Nancy, és már siet is tovább, alig győzök utána kiabálni, hogy én meg boldog karácsonyt nektek!

Ez Nancy. Honfitársam. Kanadai, mint én.

Jövünk ki egy hivatalból, kiesik a kezemből a papírzsebkendőm, egy nő a mamáját hozza, miközben őt támogatja, a házkaput nyitja, még arra is van ideje, hogy egy tiszta papír zsebkendőt nyomjon a kezembe, ne kelljen az öregnek hajolgatnia.

A buszon föltűnik egy csinos lány, közelebb megyek, ő azonnal föláll, és az itt szigorú szabály, hogy ilyet nem illik visszautasítani. Le is ülök gyorsan, úgy mondom a lánynak, hogy nem azért álltam ám meg előtted, hogy átadd az öregnek a helyed, hanem mert szép lány vagy. Hátravetett fejjel kacag, de a többi utas is nevet, aki hallotta. Ez montreali busz, itt ha valaki rálép a másik utas lábára, az nem ok arra, hogy melegebb éghajlatra küldjük egymást, hanem ürügy a bocsánatkérésre, majd a tiltakozásra, ugyan, nem tesz semmit, egy rövid egymásra nevetésre, egy pillanatnyi vidámságra.

Amitől rögtön szebb az élet.

Egy társdalomra jellemző hány ember alkot magától egy sort. Budapesten rendőr nélkül száz se. Itt három ember már egy sor. Nem azért mert ráérnek, hanem mert sietnek. És mit tesz Isten: mindenki sorra kerül, mindenki célhoz ér.

Ez társadalom, nem csürhe. Pedig az egyik fekete, a másik fehér, az egyik kínai, a másik zsidó, az egyik skandináv a másik hindu. És mind kanadai.

Slomó kutyám élete alkonyán néha nem bírt ráállni a hátsó lábaira. Egyszer így jártunk vele még jó messze a parkoló kocsinktól. Éva húzta, én megpróbáltam a hasa alá nyúlva talpra állítani, mikor egy férfi se szó se beszéd fölnyalábolta a harminc kilós állatot, és vitte a kocsiig. Mi nem győztünk hálálkodni, ő nem győzött szabadkozni, hogy ugyan, semmiség.

Ez egy kanadai pasas. A honfitársam.

Haza csak ott van, ahol jog is van. Így igaz, de ez kevés. Ahol a lakosok között együttérzés is van, spontán segítőkészség is van, ahol az utcán biztonságban érzed magad, mert tudod, hogy nem hagynak cserben, ott van a hazád.

Ne csodálkozz, kedves olvasó, ha arra a kérdésre, érzünk-e honvágyat, a mai napig is csak azt tudjuk mondani a feleségemmel együtt: életünk legjobb döntése volt, hogy ide jöttünk.







28 HOZZÁSZÓLÁS

  1. Milyen kezdetleges. Hungarisztánban a szolidaritás azt jelenti, hogy ha nincs ki az egymilliárd a luxusjachtra, akkor azt majd kipótoljuk köszpénzből. És akkor jön itt ezzel a vízkínálós bullshittel.

  2. hát, ha egy olyan országban élnénk, ami szinte tök üres (az őslakosoktól elvették), teli van fával, olajjal, gázzal, azaz marha nagy jóléttel, akkor biztos nem idegeskednénk mi se annyit…

    • Na ide figyelj, te zseni.

      Az egyik első történet, amit a Nagy Magyarok Hőscselekedeiről az iskolában tanultunk, a fehér ló mondája. Arról szól, hogy milyen faszán vették el a magyarok az őslakosoktól a Kárpát-medencét (egy fehér ló, és némi mészárlás árán).

      Nemsokára Magyarország is tök üres lesz. Az orvosi rendelők már most is azok, mert akiben értelem lakozik, az már elment.

      Fa, az van.

      Olaj és gáz is jön Orbán orosz haverjától.

      Elárulom neked, hogy a középkorban Magyarországnak volt Európában a legnagyobb aranykészlete.

      Meg lehet nézni, mire futotta belőle.

      Persze, Kanadában napi szinten hullanak az aranyrudak az égből, úgy könnyű emberségesnek lenni, csak a magyart báncsák százezer éve a gazok.

      Istenem.

  3. Kedves Ákos, Ön megkeseredett, betegesen gyűlölködő ember lett. Biztos megvan az oka, de ettől még nem hiszem, hogy ezt a sok butaságot akceptálni kellene. A józan pillanataiban Ön is biztosan tudja, hogy a világ minden pontján csodálatos és szörnyű pillanatok egyaránt megtörténnek szép számmal. Semmi gond, ha Önnek jobban tetszik Kanada, biztos vagyok benne, hogy egy nagyszerű ország, amitől érdemes lenne sok mindent eltanulni, de legyen erős, egy kettős állampolgár ismerősöm, világlátott, intelligens, pl. Mo-on él. Ezt választotta.

  4. A kórházi helyzetről: apám egyszer összeesett a korházbejárattól tíz méterre, beszaladtam – erre közölték hogy nem segítenek, csak amikor hívtam volna a mentőket (a kórház területén!) akkor rohantak ki. Ki lett a hibás? Én. Jó, mi?

  5. Az igaz az, néha egyszerűen nincs egyszerű válasz olyan kérdésre, mint például ‘hol és mit hívsz hazának’ ? Egyáltalán nem hiszem, hogy ez rossz dolog. Olyan sok gyönyörű hely, ember és kultúra van ebben a világban, hogy ha valakinek lehetősége van arra, hogy gazdagítsa saját életét azáltal, hogy megtudja és megtapasztalja őket, akkor mindenképpen meg kell.
    Meg vagyok győződve arról, hogy az a hely amelyet úgy hívunk, hogy otthon ott van, ahol szív van.

  6. Hunniában embertársaink szarban hagyását – vagy egyenesen szarba lökését – általában a ” segíts magadon az isten is megsegít ” szólás-mondás képmutató, farizeus kiforgatásával szokás igazolni – ez a “keresztény” ( keresztény-zsidó ) “európai” civilizációjuk, amit szorgosan védenek az “iszlám fergetegtől”( pl. Szíria és Jemen második világháborút idéző genocídikus porrábomázásával ), no meg a fekete-afrikai Untermensch kategóriába soroltaktól ( akik – és nemcsak a magyarok nagy része szerint, de a “civilizált” Nyugat-Európában, illetve az Orbán elvbarátja által kormányzott Izraelben is jelentős erők szerint – vesszenek ugyebár a Földközi-tengerbe, hogy ne zavarják a partjaihoz nyaralni járó, tisztes európai polgárok jólétét…

    A farizeus vallásos igazolás mellett persze, tisztes, modern liberális középosztálybeli körökben a természetes szelekció elvének emberi társadalomra való alkalmazásával igazolják a mindenkori gyengébbek, szegényebbek, kiszolgáltatottak, betegek, idősek, “társadalom számára haszontalanok”, ” sorból kilógók ” stb. árokba lökését. A NER-rezsim az ilyen beállítottságúak ( beleértve a farizeus, képmutató “bal”-liberálisokat ) rendszere.

    Jobb helyeken inkább abban hisznek, hogy egy társadalom annyira erős, mint a leggyengébb tagjai:

    https://en.wikipedia.org/wiki/Veil_of_ignorance

    https://en.wikipedia.org/wiki/Original_position

    https://en.wikipedia.org/wiki/A_Theory_of_Justice

  7. Ez inkább a (liberális) Budapestre jellemző.
    Itt a (fideszes) vidéken mindenki segít mindenkit.

    De komolyan.

        • Én magyarországon élek surmókám, az ún “fideszes” vidéken (Krakuss városában), amiről beszélsz. (És nem pénzel senki sehonnan, nem úgy, mint téged.) És tudod mi van ezen a “fideszes” úri vidéken? A neristák segítik egymást — de csak ha már eltapostak mindent és mindekit, aki (szerintük) kilóg a rendszerükből. Persze a nagy könyöklés hevében (hogy ki férjen oda az aktuális segghez a nyelvével) egymás torkának is nekiugranak, a gazdájuk meg vagy közbelép, vagy nem.
          Úgyhogy törődj bele, hogy valótlanságokat beszélsz — tudatlanságból vagy szándékosan, egyre megy.
          Hazudol, bitang, és ezt sehogy sem tudod kimagyarázni.

    • A vidék fideszes? Nem is tudtam. Budapest liberális? Ezt se. Mindenhol élnek fideszesek és liberálisok, továbbá kőfaragók és balett táncosok. Ám én azt szeretném, ha mindenhol emberséges emberek élnének. Bélyegzések, árkolások nélkül.

  8. Kertész Ákos fiatalkorom kedvenc regényírója, jó néhány év múlva, amikor a Magyar Egyesült Baloldal alakuló ülésén találkoztam vele, örömmel konstatáltam, hogy ismét egy hullámhosszon vagyunk és ez ma sincs másképpen. Mindig felkapom a fejem ha felőle hallok. Most is fontosat ír, megszívlelendőt.
    Különösen ajánlom ezt az írást azok figyelmébe, akik az esztergomi kórházból, útnak eresztették egy jó tanáccsal azt a férfit, akit az utcán ért a halál, vagy Budapesten, akik 2 évig éltek halott szomszédjukkal, anélkül, hogy tudnák mi van vele. Elszomorítóak egyben gyalázatosak ezek az esetek.
    A ‘migráncsozás legvadabb időszakába írtam, hogy azok, aki éljenzik ennek a rezsimnek a kirekesztő politikáját, egy percig se gondolják, hogy velük nem ugyanúgy bánik el majd, ez az eltorzul rezsim, ha netalántán rászorulnának.
    Egy embernek nincs két lelke, ők olyanok, mi meg ilyenek maradunk, még csak élünk.
    Jó egészséget és hosszú boldog életet kívánok Kertész Ákosnak!

  9. Jómagam is kanadainak érzem magam legszívesebben. (Üdv. Trudeau-nak!)
    Csak hát megpróbálom ezt a dolgot idehaza erőltetni. … Hátha egyszer szűnik a sötétség. 😐

  10. Jómagam is szívesen érzem magam kanadainak. (Üdv. Trudeau!) Csak én ezt megpróbálom itthon egyelőre…. Hátha egyszer. 😐

  11. Azt hiszem, hogy sehol nem érzi magát az ember otthonosan, ahol attól kell rettegnie nap mint nap, hogy ha mond, vagy tesz valamit, ami a “szomszédnak” nem tetszik, milyen negatív következményekre számíthat. Sehol, ahol a munkának nincs becsülete; sehol, ahol a hazugság, az egymás meglopása, becsapása elfogadott “nemzeti” morál; sehol, ahol a pénz vásárlóértéke egyre csak romlik, az életszínvonal a többségnél rohamosan esik, ahol a középréteg nagy része már a szegények közé tartozik, és a politikailag elprostituálódottak, a talpnyalók, a morzsalesők felemelkednek… Sehol, ahol ha mosolyogva mész végig az utcán, már hibbantnak tartanak; sehol, ahol a szemed nem lát már annyi szépséget, amennyi ellensúlyozni tudná azt a tömérdek mentális, erkölcsi és egyre több fizikai ocsmányságot, amiket nap nap után látsz. Otthonosan csak ott érezheted magad, ahol biztonságban érzed magad. Megbecsültnek érzed magad a munkádban, szeretettnek az otthonodban, kedveltnek a környezetedben. Ott, ahol tudod, hogy ha az utcán rosszul leszel, nem lépnek át rajtad undorodva az emberek, hanem segítenek. Ott, ahol nem kell hosszú hónapokat várnod egy vizsgálatra; ott, ahol a kórház fala nem omlik rád; ott, ahol nem kell saját magadnak takarót és párnát bevinned, ha kórházba kerülsz; ott, ahol a pénzed kitart a hónap végéig, pedig egyszer legalább voltál valahol, ahol ettél-ittál-belépőt fizettél… Sorolhatnám még… De az biztos, hogy az én honvágyam annak a Magyarországnak szól, amelyik még majdnem képes volt nekem ezeket nyújtani. Az pedig nem a mai Magyarország. Amikor ott(hon) járok, csak egyre szomorúbb a szívem… Egyre több “mocskot” látok, egyre nagyobb szegénységet, ezzel szemben egyre nagyobb és pofátlanabb fényűzést és képmutatást… A nép pedig lassan leépül… Szellemileg, mentálisan és fizikailag is… A népirtás egy modernkori formájával szembesülök ott, a valaha volt szép kis hazámban. Azt hiszem, emiatt is érzem úgy, hogy a választott új hazámban is meg kell maradnom a szívem mélyéig magyarnak, mert a nemzet nem pusztulhat el csak úgy… Ha szétszórva is a világban, de a magyarságnak élnie kell. Az értékeinket távol a szülőhazánktól is meg kell őrizni, és gazdagítani vele a világot. Talán egyszer “a magyar név megint szép lesz, méltó régi nagy híréhez…” Talán…

    • Kedves Mónika!

      Szívemből szóltál! Amit leírtál, az kiváló összefoglalója az itthoni állapotoknak, egyszersmind a nemzettudat őszinte, fájdalmas és egyszersmind oly’ ragyogó megvallása egy külföldre szakadt magyartól, amivel ritkán találkozni. Köszönöm, hogy olvashattam.

      Üdv. Gábor

  12. egy normális ember azért nem szereti ezt az országot, s a benne élőket – szándékosan nem írtam embereket! – mert azok ilyenek:
    .
    IGAZI MAGYAR
    .
    igazi magyar: lusta, haszonleső, hasát fetrengve vakargató, tanulni, fejlődni nem akaró, előrejutni csak a nála jobb lerontásával képes, mindenki aggyon pénzt népség
    .
    ez a definíció mindent elmond, s megmagyaráz erről a magát magyarnak valló undorító csürhéről
    .
    .
    abramovics voltam, s vagyok

      • na figyelj te fideszpatkány troll!

        nem veszem tőled sértésnek, hiszen oly alacsony az intellektuális szinted, hogy nem érdemes veled foglalkozni.
        mindazonáltal tökéletesen bemutattad az általam alkotott definíció helyes voltát azzal, hogy megszólaltál.
        .
        SŐT!
        .
        akaratlanul is,
        .
        DE
        .
        rátettél még egy lapáttal, s hoztad az
        .
        IGAZI HÜLYE
        .
        kategóriát is.
        .
        IGAZI HÜLYE:
        .
        feltétlen hívő, nincs önálló gondolata, vakon megy a vezír által kijelölt úton eltántoríthatatlanul. mindemellett hihetetlen kitartó „jó ügynökhöz” méltó mód levakarhatatlan, gátlástalan. kiforgatja a valóságot, mindennel magát „igazolni” véli, fejlődni képtelen, ebből következően értelmetlen hozzá bármilyen gondolatot intézni úgy szóban, mint írásban.
        természetesen Igazmondó Háry János – a csuti csüngőhasú geci – szempontjából ezek a tulajdonságok mindennél többet érnek, viszont számomra ez a kombináció azt jelenti:
        .
        KERÜLD EL!
        .
        tehát eme eset konklúziója a következő:
        amennyiben bárki értelmes felnőtt ember – nem rólad/rólatok beszélek, kik seggnyalói vagytok a
        .
        BOLSEVIK-FASISZTA-FÉLFEUDÁLIS-JOBBÁGYSÁG=FIDESZ-FIDESZÁLLATOK-BANDA
        .
        nevű köztörvényes bűnszervezetnek, hiszen ti nem vagytok emberek, sokkal inkább kártékony, minden eszközzel pusztítandó férgek! – tehát amennyiben bárki is veled szóba áll, avagy reflektál bárminemű trollkodásodra, az lealacsonyodik egy olyan szintre, ahová egy bizonyos szint felett, már nem süllyedünk le.
        így hát most te érzékeny búcsút vagy kénytelen venni attól a sekélyes kéjtől, hogy hozzám szólhattál, mert ez volt az utolsó eset, mikor bemutatva mérhetetlen butaságodat foglalkoztam veled.
        élj bodogan, míg lehet, mert eljő az idő, s te is felelni fogsz azért, amit tettetek!
        .
        Isten nem kőműves mester! – mondta a mester
        .
        .
        abramovics voltam, s vagyok

  13. Minden szava igaz… En anno 1980-ban disszidaltam es lettem canadai/amerikai allampolgar. Szeretem Magyarorszagot ahol szulettem. De itt sokkal jobb elni, nem csak az orszag gazdagsaga miatt, hanem az emberek viselkedese miatt. De lehet hogy ez egyutt jar, lenyegtelen..Nem kell megkeseredett embernek lenni ahhoz hogy ezt valaki eszrevegye, csak nyitott szem kell hozza. Nincs utszeli hang es viselkedes, nincs zsidozas, ciganyozas csak ember-ember kapcsolat, De van segitokeszseg. A parlamentben az emberek ha mas velemenyen is vannak, magis tisztelettel beszelnek egymassal. Az orvosi ellatas nem hibatlan, sok a varakozas neha, de a szinvonal emberies. Az elhagyott penztarcat tobbnyire utanad hozzak. Van auto lopas meg lopas, de a negyven canadai ev alatt csak egy ket kisebb incidensem volt. A szomszedok elott nem kell titkolodzni. Nekem sincs honvagyam, es most mar negyven ev utan nem is lesz.
    Amikor Kertesz Akos ide erkezett a magyarorszagi gyulolet ide is elkiserte, az itteni magyar kozosseg egy resze megkiserelte megakadalyozni befogadasat. Gyulolkodo peticiot keszitettek amit termeszetesen nemcsak visszautasitottam hanem elleneztem is. Orulok hogy itt jol erzi magat es szereti az orszagot amit lehet szeretni.

  14. Én is megtapasztaltam hasonló dolgokat:

    Mikor villamoson mentem a János kórházba vakbél-gyanúval és se élő se holt nem voltam, a víz szakadt rólam , támolyogtam, nemhogy a helyet nem adták át de még dühösen is néztek mit keresek én tisztességes dolgozó emberek között.

    Mikor pedig Svájcban vagy pl. Ausztriában az autópályán félreálltam térképet nézni, azonnal megállt egy autó hogy mit segíthetnek ?

  15. Még a nyolcvanas évek elején jártunk – a Honvéd Kórház Traumatologiájan “nyúztam” a mundért, mint segéd műtős-segéd. Egyik hajnal-felé sziréna ébreszt – ha a porta közelébe értek a mentők “ráhúzták”
    Ugrottam fel, máris az ambulancia kapujánál vártam őket. (ez is a dolgomhoz tartozott)
    Nem katonai, civil-mentő volt.
    Mondom is mindjárt, hogy – tudjátok, hogy ma nem hétfő van – abban az időben hétfőnként volt nagy-ügyeletes a kórház (amikor minden Bp. és környékei sérültet mi láttunk el.)
    Mondják a fiuk, hogy súlyos az eset, egy teherautó gyalogolt át a motoros srácon – és mivel a Hungária-körúton történt az eset, nem akartak szarakodni, átvinni Budára.
    Ok, akkor befele vele – nyitottam a kaput, és hívtam az ügyeletes sebészt. Ilyenkor a társalgás rövid tömondatokból állt.
    – Veszélyes? – (doki)
    – Igen, szétnyílt a csípője – (én)
    – Ok, a műtőt készítsétek elő, te műtősnőt kerítel, megröntgenezed, én hívom a telefon-ügyeletes sebészt, aneszteziológust. – (doki)
    A srác megmenekült, hál Istennek.
    De nem ez a lényeg – a lényeg hogy mindazok az egészségügyesek akik érintettek volna, kezdve a mentősöktől, senki nem habozott egy pillanatot sem – pedig az esethez sok szereplő kellett hajnali 3-4 óra tájban.

HOZZÁSZÓLOK A CIKKHEZ

Please enter your comment!
Please enter your name here