2024, december22, vasárnap
KezdőlapMagyarországKiderült, hogy nincs a kórházban CT, büntetésből beolvasztják

Kiderült, hogy nincs a kórházban CT, büntetésből beolvasztják

-

Június 27-én felháborodottan telefonált a Klubrádióba egy nagymama, akinek az unokáját CT-hiány miatt szállították nyitott mellkassal egyik kórházból a másikba. Ofner Péter, a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet főihazgatója akkoriban nyilatkozott is a problémáról a sajtónak.

Az eset nagy port kavart az országban. Sokan felháborodtak, és Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter hiába biztatott minket a maga szokásos derűs módján arra, hogy örvendjünk a meglévő gépeknek, többen makacsul úgy érveltek: esetleg a gyűlölet-plakát-kampányra fordított összegből lehetett volna több tucatnyi CT-t vásárolni.

A Nagy Testvér mindenütt jelen van, és semmit nem felejt. Ezt az ügyet sem. Mint a Népszava cikkéből kiderül, az intézmény megkapja a büntetését, amiért hagyta kiszivárogni a mocskos kis titkot – azaz a kórház valódi állapotát. (Persze ez csak annak titok, aki csupán a kormánypárti nyilatkozóknak hisz, akár a saját tapasztalatai ellenére is.)

Szóval az impertinencia következményeként, Mészáros János helyettes államtitkár kezdeményezésére a Gottsegen György Országos Kardiológiai Intézet október elsejétől elveszítheti az önállóságát, és az ország legkomolyabb szívgyógyászata az Egyesített Szent István-Szent László Kórház része lesz.

A Népszava úgy tudja, a beolvasztás részleteit taglaló javaslatról augusztus 15-ig dönt az EMMI feje. Amennyiben Balog Zoltánnál átmegy a koncepció, akkor új intézményként megszületik a Dél-pesti Centrum.

Az új óriás kórházba – melynek vezetői posztjára pályázatot írnak ki – olvad másik három – a hematológiai, az immunológiai, és a traumatológiai – országos intézet is.

Ofner Péter főigazgató mostanra a nyugdíjazását kérte, ennek részleteiről, okáról azonban eddig nem nyilatkozott.

Mindenesetre mennyire másképp hangzik majd a fúzió után, hogy a Dél-pesti Centrumnak van CT-je, mint hogy – példának okáért – a Gottsegennek nincs, ezért átviszik a beteget a Szent Istvánba.

Kapisgálják, ugye?

 







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések