Kubatov szerint a Fradi által világszerte megismerik Magyarországot

Közzétéve January 07, 2021, 12:35 pm
5 mins

Karácsony Gergely, Budapest főpolgármestere minden fővárosi támogatást megvont az OTP Bank Ligát vezető Ferencvárostól. Kubatov Gábor országgyűlési képviselő, aki az FTC elnöke a klub YouTube-csatornáján tartott 2020-as évösszegzőjében kitért erre a pontra is: “Nemcsak sportszakmailag visszük jó hírét Magyarországnak, hanem többek között a kirekesztés elleni küzdelemben is”. Kubatov úgy gondolja, a sportklub nemcsak Ferencváros és Budapest, hanem Magyarország szempontjából is jelentős kincs, hiszen ezáltal világszerte megismerik az országot és annak fővárosát. “Ezt nagyon fájlalom, hiszen mindig nagyon nyitott szívvel álltam ezekhez a dolgokhoz. Azt szerettem volna, hogy ez a téma ne kerüljön a vita középpontjába, de mégis ezt tették” – tette hozzá.

Amennyiben jól értelmezzük a nyilatkozatot – rosszul nehezen lehet -, Kubatov Gábor FTC-elnök szerint Tokmac Nguen, Lasha Dvali, Wergiton Somália, Aïssa Laïdouni, vagy Igor Kharatin által – igen, tudjuk, hogy van vagy három magyar is a Fradiban – nemcsak Budapestet és Ferenvárost, de világszerte egész Magyarországot is megismerik. Az Orbán Viktor köre által, állami pénzen összevásárolt zsoldosok jóvoltából az egész világ megismeri Magyarországot. Magyarországot?

Kíváncsiak vagyunk arra is, hogy Kubatov mit értett az alatt, hogy “Nemcsak sportszakmailag visszük jó hírét Magyarországnak, hanem többek között a kirekesztés elleni küzdelemben is”. Mire gondolt a költő? Sportszakmailag a Real Madrid vagy a Bayern München, de hogy ne éljünk ilyen magasságokban, az osztrák Red Bull Salzburg alkotnak olyat, amire azt lehet mondani, hogy: ez igen, gyerekek! Magyarország pénztemetőjének, büszkeségének, a Ferencvárosnak eddig a napig még nem sok “sportszakmáját” vettük észre. Amennyiben a “sportszakma” kifejezés azt jelenti, hogy ki tud minél kevesebb idő alatt, minél több pénzt szerezni az állami kasszából, és minél több adófizetői pénzt beletemetni egy csapatba, akkor a Fradi valóban ott van Európa elitjében.

Nevezzük néven: az a keret, amellyel a Fradi a Barca vagy a Juventus ellen felállt, nem a Fradi volt. Bármely más mezt viselhettek volna. Észérvek híján mondhatja a demagóg NER-szurkoló, hogy a Barçában is épp annyi spanyol játszott, ahány magyar a Ferencvárosban; csakhogy a Barçában egyetlen fillér közpénz nincs, míg a Ferencvárosra milliárdokat áldoznak a magyar adófizetők pénzéből – ez már közmondásos. Orbán Viktor pedig soha sem fog tudni annyi pénzt szerezni, hogy Magyarországra csábítsa az angol, a spanyol, vagy a német bajnokság kiválóságait; ahhoz nem elég nagy az ország pénztárcája.

Az Orbán-rendszer tehát ezzel azt üzeni, hogy bizony nincsenek magyar tehetségek – igen, Szoboszlai Dominikban még van remény -, a magyarok kétballábasak, és nem azt, hogy “sportszakmailag” micsoda teljesítményt nyújtanának. A legmagyarabb, legnemzetibb Ferencváros a BL-be jutásra is csak 8-9 zsoldossal képes. Mondjuk ki: ez azt üzeni, hogy a magyarok nem tudnak focizni. Erre legyünk büszkék?

 







NBA-ről, magyar, illetve külföldi fociról is írok az Amerikai Népszavában.