2024, december21, szombat
KezdőlapKiemelt fő hírLehet-e Hitler vagy Lenin szobrát is avatni a Parlament szobájában?

Lehet-e Hitler vagy Lenin szobrát is avatni a Parlament szobájában?

-

Orbán új náci szatellitpártja, a „Mi Hazánk” Horthy Miklós volt kormányzóról készült szobrot avatott Dúró Dóra náci képviselő parlamenti irodájában. Horthy háborús bűnös volt, függetlenül attól, hogy Sztálin közbenjárására nem került a nürnbergi bíróság elé, s nem ítélték halálra, amit megérdemelt volna. Horthy a mai keresztényfasiszta rendszernek megfelelő kétszínű politikát folytatott, a mai nagy „pávatáncos” elődje volt, a magyar zsidóság Auschwitzba történő deportálását az ő törvényes magyar kormánya hajtotta végre az általa kinevezett belügyi vezetőkkel.

Ezért Horthy Miklós, mint Hitler szövetségese, felelős a csaknem félmillió magyar zsidó haláltáborokba történt deportálásáért, ahogy felelős a holokausztot megelőző „keresztény-nemzeti” magyar antiszemita identitásért, antiszemita uszításért és a zsidóellenes törvényekért is. Horthy a német megszállás után nem mondott le, ezzel hitelesítette és törvényesítette a deportálásokat, amelyeket az általa kinevezett törvényes magyar kormány hajtott végre. A magyar zsidókat Horthy Miklós és belügyi vezetői küldték a haláltáborokba, így a horthysta magyar állam vett részt a népirtásban.

Horthy magát antiszemitának nevezte, a rendszere „kereszténynek” nevezte magát, amelyben a „keresztény” jelző semmi mást nem jelentett, csak azt, hogy „nem zsidó”. Orbán Viktor „keresztény” rendszerének is éppen ez a lényege, az illiberális jelző ugyanazt jelenti, hogy „nem zsidó”. Miközben a kereszténység igazi jelentése, hogy „pogány származású zsidó”, mert a kereszténység lényege, hogy a zsidó Messiáshoz megtérő pogányokat Isten beoltja a zsidóság szelíd olajfájába. Ezért egy antiszemita rendszer nem más, mint a kereszténység és a zsidó Messiás, Jézus Krisztus tagadása.

Orbán 2015-ben arra hivatkozott a parlamentben, hogy Horthy „a magyar alkotmány szerint egy olyan időszakban volt politikai vezető, amit a magyar alkotmány világosan úgy határoz meg, hogy Magyarország elvesztette a nemzeti szuverenitását”. Először is jelenleg nincs magyar Alkotmány, azt Orbán önkényesen eltörölte. Az ő rendszerének van egy illegitim és törvénytelen alaptörvénye, ami azonban nem alkotmány. Magyarországon megszűnt az alkotmányos rend. Ami Orbán alaptörvényében szerepel, amire Orbán hivatkozott, az történelemhamisítás és Horthy mosdatása.

Amire Orbán hivatkozik, azt ő maga íratta az alaptörvénybe. Saját magára hivatkozik, mint „alkotmányos” forrásra. 1944-ben a németek nem megszállták Magyarországot, hanem csak bevonultak, hogy nyomás alá helyezzék a kétkulacsos jellemvilágbajnokot, Orbán kétszínű képmását, az akkori pávatáncos Horthyt. Magyarország nem veszítette el a szuverenitását, mert a törvényes magyar kormányzó, Horthy a helyén maradt, és az általa kinevezett nácibarát, antiszemita, törvényes magyar kormányt ő nevezte ki, s ez hajtotta végre a zsidók deportálását, külső német kényszer nélkül.

Azzal, hogy Horthy nem állt ellen a németeknek, és nem is mondott le, nem megszállás történt, hanem a szövetséges náci németek bevonulása. A Horthy által kinevezett törvényes magyar belügy, a törvényes magyar kormány, minden fizika kényszer nélkül készségesen és boldogan teljesítette a németek kérését, akik nem is vettek részt a deportálásban, mert nem volt rájuk szükség. A németek halálgyárai, elsősorban Auschwitz gázkamrái, nem tudták követni a magyar tempót, mert a horthysta magyar kormány túlteljesítette a németek kérését. A németek erre képtelenek lettek volna.

Júliusban Horthy leállította a zsidók deportálását, ami a bizonyítéka annak, hogy a deportálás a magyar állam döntése és akciója volt. Ahogy Horthy leállította a deportálásokat, megszűntek azok, s amikor a német Eichmann-kommandó (amely képtelen lett volna néhány hónap alatt csaknem félmillió magyar zsidót a gázkamrákba küldeni) kísérletet tett a kistarcsai táborban összegyűjtött zsidók deportálására, akkor a transzportot magyar csendőrök (!), akik addig a gettósítást és a deportálásokat végezték, Hatvanból visszafordították. Ezt megtehették volna kezdettől fogva.

Akkor veszítette volna el Magyarország a szuverenitását, ha Horthy lemond, vagy ellenáll. A holokausztban akkor nem ő lenne a népirtásért felelős, ha az általa kinevezett kormány nem irányítja és végrehajtja, hanem megakadályozza a gettósítást és a deportálást. De nem ez történt. Ezért Horthy Miklós népirtó és tömeggyilkos, miután pontosan tudta, hogy akiket kinevez, azok végrehajtják a nácik kéréseit, mert maguk is nácik, antiszemiták, akik el akarják pusztítani a magyar zsidókat. Horthy adott nekik szabadkezet ehhez, gyakorlatilag ezzel bízta meg őket, rájuk bízta a zsidókat.

Történelmi tény, hogy Horthy pontosan tisztában volt azzal, hogy a kormánya, a belügyi vezetői és a csendőrei által gettókba gyűjtött, majd embertelen körülmények között gázkamrákba küldött magyar zsidókat a nácik megölik. Horthy tudta, hogy a halálba küldte a vidéki magyar zsidókat, köztük nőket és férfiakat, öregeket, betegeket, egészségeseket, gyerekeket. Egy utolsó aljas mocskos gyilkos, tömeggyilkos, a magyar történelem legocsmányabb figurája, aki megérdemelt helyén, a pokolban tölti az örökkévalóságot. Az Orbán-rendszerben ezt az embert ünneplik a parlamentben.

Ezért Horthy neve, személye, tevékenysége elválaszthatatlan az általa kinevezett kormány által elindított deportálásoktól, a holokauszttól, a zsidó népirtástól. Ha Horthy szobrot kaphat a magyar parlament épületében, akkor az a magyarországi zsidóságnak szóló üzenet, az a holokauszt elfogadása, a népirtással való azonosulás, az áldozatok meggyalázása és a ma élő magyarországi zsidóság megfélemlítése. Orbán hazug „zéró toleranciájával” szemben a tömeggyilkos és népirtó, antiszemita Horthy Miklós felmagasztalása.

Amihez hozzá kell tenni azt is, hogy Horthy adta át a hatalmat a nyilasoknak, amivel szintén törvényes legitimációt és felhatalmazást adott a magukat hungaristának nevező magyar náciknak, akik a Dunába lőtték a Budapesten felkutatott és levadászott zsidókat. Horthy a nyilas terrornak is törvényes hatalmat adott, holott tudta, hogy a nyilasok mit fognak csinálni. Horthyt nem agyonlőni, hanem felakasztani kellett volna az első fára, mint tömeggyilkos háborús bűnöst.

A Horthyhoz való hazug, képmutató és kétszínű viszonyt jól mutatja, hogy Kövér László „házelnök”, aki korlátlan hatalmú ura a parlament épületének, csak azt akadályozta meg, hogy az új magyar náci párt, amelyet a Fidesz juttatott be a parlamentbe, ne a „Szent Korona” melletti teremben tartson Horthy szobrának avatásáról sajtótájékoztatót, hanem egy szinttel lejjebb. Ez az Orbán-féle képmutató „zéró tolerancia” az antiszemitizmussal és a nácizmussal szemben. Ha elutasítanák az antiszemitizmust és a nácizmust, akkor Horthy-szobrot nem lehetne a parlamentbe bevinni.

Különösen úgy, hogy azt nem papírnehezéknek vitte be egy képviselő a szobájába, hanem ünnepélyesen felavatták, és kijelentették, hogy Horthy bevitele a parlamentbe, „a nemzet templomába” (ez is micsoda önellentmondás, az egyháztól elválasztott állam törvényhozását „templomnak” nevezni), jelképes gesztus és Horthy életművének elismerése és dicsőítése. A szobor annak a Dúró Dórának a szobájába került, aki ha nem is égetett, de darált könyveket, és a történelem jól ismert tanulsága szerint, ahol könyveket darálhatnak, ott hamarosan embereket is darálni fognak.

Azt minden kétség nélkül kijelenthetjük, hogy ez a mocskos náci banda nem Horthy „gazdasági” és „kulturális” érdemeiért állította a magyar parlamentben ezt a szobrot, mert ahhoz nem értenek és nem is érdekli őket, ők a kultúrát éppenhogy nagyívben ledarálják. Horthynak azért állítottak szobrot, mert haláltáborba küldött és megöletett majdnem félmillió magyar zsidót. Ezzel érdemelte ki Horthy a szoborállítást, és ezt mindenki tudja: Orbán is, Kövér is, a Fidesz is, és a magyar zsidóság is.

Orbán és bandája ugyanolyan kétszínű, képmutató és hazug, mint amilyen Horthy és a klerikálfasiszta rendszere volt. Mondanak majd mindent, de az igazság akkor derülne ki, ha valaki egy Hitler és egy Lenin szobrot akarna avatni a képviselői szobájában (Hitler remek utakat épített, Lenin villamosította a Szovjetuniót), hogy azt is megengedné-e Kövér, illetve Orbán. Ha nem, akkor ez azt jelenti, hogy számukra a tömeggyilkosságért és népirtásban való részvételért, a holokausztért felelős Horthy elfogadható. Nem érdekli őket, hogy Horthy mit jelent a zsidóságnak.

Ez nem csupán a náci párt „provokációja” és „ajándéka” Magyarországnak és a magyar zsidóságnak és nem zsidóságnak. Mivel Magyarországon semmi nem történhet, amit Orbán nem akar, ezért a Horthy-szobor a magyar parlamentben Orbán és a Fidesz antiszemita demonstrációja és megfélemlítő üzenete, nemcsak a zsidóságnak, de az egész magyar társadalomnak. Ez jelzés, hogyan kell a zsidósághoz viszonyulni, hogyan kell velük bánni. Ez pedig nemcsak a zsidók ügye, hanem minden magyar ügye. Ez nemcsak a zsidók, hanem minden magyar ember ellen is van.

Egyértelmű, hogy ezt nemcsak megengedték a szatellit náci pártjuknak (miután annak elődjét, a Jobbikot éppen szétverik, mert az elkezdte levetkőzni náci jellegét), hanem felhasználják a nácikat, hogy megtegyék helyettük azt, amit ők (is) akarnak. Ez Orbán felelőssége. Ez azzal egyenértékű, mintha Németországban a Bundestag egyik képviselője rehabilitálná, és a szobájában felállítaná Adolf Hitler szobrát, elsorolva az érdemeit a német gazdaság felvirágoztatásáért, és azt mellékesnek nevezné, hogyan „viszonyult” a zsidósághoz. „Az számít, hogyan viszonyult a németekhez.”

Most viszont a kérdés az, hogy a magyarok hogyan viszonyulnak a nácizmushoz. Orbán fejkeveredésről szóló beszéde után a népirtó és tömeggyilkos, antiszemita Horthy becsempészése a magyar parlamentbe a magyar nácizmus nyílt megjelenése. Nem merjük feltenni a kérdést, hogy akarják-e ezt a magyarok, mert félünk attól, mi lenne a válasz.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések