Nyilvánvaló és jogos az elégedetlenség, hogy öt hónappal az Orbán-kormány bukása után semmi nem történt, nyoma sincs annak, hogy Orbán és társai ellen bármilyen felelősségre vonás lesz. Magyar védelmében azt hozzák fel, hogy nem volt jogállami lehetősége arra, hogy bármit tegyen, Orbán ügyészsége mindent megakadályozott volna. Ebben a védekezésben benne van a politikai elfogultság, mert senki nem azt várta, hogy a kormány csukja börtönbe Orbánt. De a kétharmad birtokában egyetlen feljelentés kivételével nem történt semmi.
Magyar Péter semmittevésének megvédése nem korrekt és nem tárgyszerű. A kétharmad birtokában megtévesztő az örökölt intézményi akadályok emlegetése. Ezek egyszerű parlamenti többség esetén valóban megbéníthatták volna az új kormányt. Kétharmaddal azonban a legtöbb akadályt maga az új többség számolhatta volna fel. Ez lett volna a kötelessége, ha megvan a szándék, s éppen arra kérte Magyar a kétharmados felhatalmazást, hogy a kétharmados többséget a jogállam helyreállítására használja fel. Eddig ezt nem tette.
Mit tehetett volna Magyar alkotmányosan?
Nem tehetett volna meg szó szerint „bármit”, mert kötötte volna az uniós jog, az Emberi Jogok Európai Egyezménye, a visszaható hatály tilalma, az ártatlanság vélelme és a tisztességes eljárás követelménye. De a NER közjogi bebetonozását nagyrészt már az első hetekben lebonthatta volna. De Magyar ezt nem tette. A leginkább jogállami intézkedés az Alaptörvény azonnali felfüggesztése lett volna, mert az Alaptörvény az alkotmányos rend megdöntésével jött létre, annak az alapdokumentuma. De még erre sem lett volna szükség.
A kétharmad az Alaptörvényt módosíthatta volna. Ehhez az összes országgyűlési képviselő kétharmadának szavazata szükséges, de sem népszavazás, sem az Alkotmánybíróság előzetes engedélye nem kell. Az Alkotmánybíróság az alaptörvény-módosításokat tartalmilag csak rendkívül korlátozottan ellenőrizheti. Nem volt szükség többéves alkotmányozási folyamatra, hogy eltávolítsák azokat a rendelkezéseket, amelyek a NER bebetonozását szolgálták. Ehhez nem kellett volna egyetlen éjszaka alatt új alkotmányt írni.
Elég lett volna egy rövid, átmeneti alkotmányos csomag, amely helyreállítja az intézmények függetlenségét, megszünteti a NER közjogi aknáit, és új, tisztességes kinevezési eljárásokat vezet be. Tordai Csaba alkotmányjogász már közvetlenül a választás után azt írta, hogy a NER által hátrahagyott közjogi tisztségviselők megbízatását az Alaptörvény módosításával meg lehet szüntetni, a szükséges változtatásokat az első másfél hónapban kellene végrehajtani. Magyar ezt sem tette.
Polt emberét el lehetett volna mozdítani. Az Országgyűlés módosíthatta volna az Alaptörvény ügyészségre vonatkozó részét, az ügyészségi sarkalatos törvényt, megszüntethette volna a korábbi legfőbb ügyész mandátumát, átalakíthatta volna az ügyészség vezetési rendszerét, új kiválasztási és elszámoltathatósági modellt vezethetett volna be. Ebben az lett volna a jó, hogy nemcsak a NER főügyészét cserélték volna Magyar emberére, hanem új struktúrát, átláthatóságot, összeférhetetlenséget, a kormánytól is garantált függetlenséget vezettek volna be.
De Magyarnak ez nem kellett. Sulyok Tamás eltávolítása mutatja, hogy amikor Magyar fontosnak tartotta egy orbáni közjogi tisztségviselő leváltását, megtalálta hozzá a kétharmados alkotmányos eszközt. Ezért utána nehéz azt mondani, hogy Nagy Gábor Bálint, az ügyészségi rendszer vagy más bebetonozott intézmények esetében érinthetetlen mandátumok kötötték a kezét. Az államfő eltávolítása érzékenyebb volt alkotmányosan, mert a köztársasági elnök nem nyomozásokat irányított, és nem akadályozta közvetlenül a korrupciós ügyek feltárását.
Ha az államfő esetében vállalták a mandátum idő előtti megszüntetését, akkor különösen gyenge érv, hogy a büntető igazságszolgáltatás kulcspozíciójában ezt a jogállam nem engedte volna. A kétharmad jogszerűen szüntethette volna meg azokat a helyzeteket, amelyek a NER embereinek hosszú mandátumát védték, kétharmados törvényekbe zárták a kormányzás fontos területeit, biztosították az intézmények vezetőinek hivatalban maradását utódjuk megválasztásáig, a fékek és ellensúlyok pártpolitikai megszállását konzerválták.
Ahogy Orbán kétharmaddal kiépítette a NER-t, ugyanazzal a kétharmaddal Magyar visszaállíthatta volna a jogállamot. Az új parlamenti kétharmados többség az elszámoltatások érdekében egyszerre fogadhatott volna el egy átmeneti jogállam-helyreállító csomagot:
- Megszüntethette volna a legfőbb ügyész és más NER-es közjogi vezetők megbízatását.
- Azonnal létrehozhatott volna egy új, kormánytól független korrupcióellenes ügyészségi szervezetet, világosan meghatározott nyomozási és vádemelési hatáskörrel.
- Átírhatta volna a legfőbb ügyész és az alkotmánybírák kiválasztásának szabályait, kizárva az egypárti személyzeti döntéseket.
- Megszüntethette volna azt a szabályt, hogy a lejárt mandátumú közjogi vezetők utódjuk megválasztásáig korlátlan ideig hivatalban maradjanak.
- Teljes tényleges-tulajdonosi átláthatóságot írhatott volna elő a közpénzt kapó cégek, magántőkealapok és vagyonkezelő alapítványok esetében.
- Megerősíthette volna a rendőrség, a NAV és a pénzügyi nyomozók korrupcióellenes egységeit.
- Bevezethette volna a közpénzes szerződések kötelező, kereshető nyilvánosságát, és az irateltüntetés külön büntetőjogi szankcióit.
- Törvényben rendezhette volna, hogy az állam aktívan érvényesítse kártérítési igényeit, és kezdeményezze a bűncselekményből származó vagyon biztosítását.
- Azonnal benyújthatta volna a már dokumentált ügyek feljelentéseit.
Mindezt meg lehetett volna tenni anélkül, hogy egyetlen ember bűnösségét politikai döntéssel kimondják. Demagógia azt állítani, hogy aki nem fogadja el Magyar Péter tétlenségét az elszámoltatást illetően, az valójában jogállamellenes intézkedéseket és diktatórikus eljárásokat sürget. Ez politikailag motivált hamis beállítása a törvényes helyzetnek. A kétharmad feljogosította az új hatalmat, hogy felszámolja azt az alkotmányos és intézményi rendszert, amely megakadályozta a független nyomozást és vádemelést.
A kétharmad nem adott jogot ítéletek meghozatalára, de megadta a jogot és a politikai lehetőséget ahhoz, hogy az első naptól létrehozzák a törvényes elszámoltatás teljes intézményi rendszerét, amelyhez nem lett volna szükség 5 hónapra, s még valójában el sem kezdődött. Ha ezt nem tették meg, az nem jogi tehetetlenség, hanem politikai döntés. Minél tovább várnak, annál gyengébb az az érv, hogy óvatosságból védik a jogállamot. A bizonyítékok eltűnhetnek, a vagyon továbbmozgatható, az elévülés folytatódik, a hálózat újraszerveződik.
A jogállam helyreállítása nem követeli meg a tétlenséget. Ellenkezőleg: gyors, pontos és törvényes cselekvést követel. A legerősebb politikai-jogi következtetés az, hogy a kétharmadot azért kérte és kapta Magyar, hogy lebontsa a NER bebetonozott államát. Ha ezt a kétharmadot más célokra használja, de erre nem, akkor nem az eszköze hiányzik, hanem a szándéka.
Mit tehetett volna Magyar ezen kívül?
Magyar öt hónapon át elmulasztotta a NER felszámolását, amelynek intézményes bástyái a bebetonozott pozíciók és párt kinevezettek. De még így is többet lehetett volna tenni. Az az állítás, hogy „a jogállam miatt öt hónapig nem lehetett semmit tenni”, jogilag nem áll meg. Öt hónap alatt jogerős ítéleteket követelni demagógia lenne. De öt hónap alatt egyetlen komoly, dokumentált büntetőeljárási kezdeményezést sem felmutatni, nem a jogállam (védelmének) következménye.
A kormány nem rendelhette volna el, hogy Orbánt vagy bármely korábbi minisztert tartóztassanak le. Senki nem ezt hiányolja. A kormány hivatalba lépése után valamennyi minisztériumban, állami vállalatnál, vagyonkezelőnél és háttérintézménynél elrendelhette volna a korábbi szerződések, közbeszerzések, támogatások, vagyonátruházások és koncessziók törvényességi és pénzügyi átvilágítását. Ehhez nem kellett új ügyészség vagy vagyonvisszaszerzési hivatal. Ezt szervezetten kellett volna megtenni, nem szórványosan keresni a csontvázakat.
Azonnal biztosítani lehetett volna az iratokat, szervereket, levelezéseket, szerződés-nyilvántartásokat és pénzügyi adatokat. Lehetett volna másolatokat készíteni, korlátozni a korábbi vezetők hozzáférését, dokumentálni az iratmegsemmisítést, és felelőst kijelölni minden egyes nagyobb ügy kivizsgálására. Ez nem büntetés és nem politikai tisztogatás, hanem a közvagyon kezelőjének kötelessége. Ha az átvilágítás során bűncselekmény gyanúja merül fel, bármely minisztérium, állami vállalat vagy állami vezető tehet feljelentést.
Magyarországon feljelentést nemcsak a kormány, hanem lényegében bárki tehet rendőrségen vagy ügyészségen; a feljelentéshez nem kell kész vádiratot mellékelni. A rendelkezésre álló tényeket, dokumentumokat és bizonyítékokat kell átadni. A nyomozás éppen azért van, hogy a gyanút tisztázza. A kormány összeállíthatott volna húsz, ötven vagy száz konkrét ügyiratot, és külön-külön feljelentést tehetett volna hűtlen kezelés, költségvetési csalás, vesztegetés, hivatali visszaélés, pénzmosás vagy más vagyon elleni bűncselekmény gyanúja miatt.
A feljelentésben nem kellett volna kijelenteni, hogy Orbán bűnös. Azt kellett volna közölni, hogy az adott szerződés, döntés, pénzmozgás alapján milyen bűncselekmény gyanúja merül fel, kik hozták a döntéseket, hova került a pénz, és milyen bizonyítékok állnak rendelkezésre. A rendőrség a kormány alá tartozik, de a nyomozás törvényességét az ügyészség felügyeli. Az ellentmondás nem feloldhatatlan akkor sem, ha a kormány szándéka a felderítésre, az ügyészség szándéka az eltussolásra irányul. A rendőrség ugyanis nem tehetetlen, van önállósága.
A kormány nem utasíthatta a rendőrséget arra, hogy Orbánt találja bűnösnek, de gondoskodhatott volna arról, hogy a rendőrség minden állami szerv feljelentését haladéktalanul feldolgozza, megfelelő számú pénzügyi nyomozót és szakértőt állítson az ügyekre, biztosítsa ehhez a feltételeket, a rendőrség pedig saját hatáskörben gyűjtse be az iratokat és elektronikus adatokat, kövesse a pénzmozgásokat, kihallgassa a tanúkat, kezdeményezze a kényszerintézkedéseket, ne süllyessze el politikai utasításra az ügyeket. Ehhez kapjon törvényes hátteret.
A legfontosabb tévedés az, hogy az elszámoltatásnak a rendőrségen kellett volna kezdődnie. A kormánynál kellett volna. Az új kormány birtokába kerültek a minisztériumok, állami vállalatok, vagyonkezelők, közbeszerzési dokumentumok, támogatási iratok, szerződések, belső levelezések és döntés-előkészítő anyagok. Ezek átvilágításához nem kell ügyészi engedély. A kormány feladata az lett volna, hogy minden nagyobb ügyben elkészítsen egy dossziét, mi történt, ki hozta a döntést, mennyi közpénz érintett, miért volt jogellenes és indokolhatatlan.
Ennek bizonyítékait kellett volna átadnia a rendőrségnek. Ehhez kellett volna létrehozni egy kormányzati szervet, amely ezt az előkészítő és feltáró munkát koordinálja. Magyar Péter nem tette. A minisztériumok saját szakállukra ellenőriztek, vagy belebotlottak, de feljelentéseket a lélegeztetőgép-ügy kivételével nem tettek. Ezt kellett volna átadni a rendőrségnek és az ügyészségnek. Ha száz részletes, bizonyítékokkal alátámasztott feljelentésből százat elutasítanak, akkor dokumentálhatóvá válik, hogy az ügyészség akadályozza az igazságszolgáltatást.
De ha feljelentések sincsenek, nem lehet kizárólag az ügyészségre hárítani a tétlenséget. Az ügyészségnek indokolnia kellett volna, ha a dokumentált feljelentéseket elutasítja. De a fentiekben vázoltuk, hogy a kétharmados többség nem volt kiszolgáltatva az ügyészségnek, az egyébként is szükséges és kívánatos jogállami átszervezéssel Orbán és Polt emberei rövid idő alatt eltávolíthatók lettek volna, ha van erre valódi szándék.
A büntetőeljárás nyomozási szakasza felderítésből és vizsgálatból áll. A felderítésben a nyomozó hatóság viszonylag önállóan jár el, az ügyészség a törvényességet felügyeli. Az ügyészségi blokádot láthatóvá lehetett volna tenni. Ha a rendőrség megindít egy eljárást, majd az ügyészség leállítja, korlátozza vagy megszünteti, annak írásos nyoma van. Ha a feljelentést elutasítják, arról határozatot kell hozni. Ezeket a döntéseket a jogosultak megtámadhatják.
A kormány és az állami szervek tehát sorozatosan benyújthatták volna a dokumentált feljelentéseket. Ha az ügyészség blokkolja őket, a kormány nyilvánosságra hozhatta volna, hogy mely ügyben tett feljelentést, mely hatósághoz, mikor, milyen összegű közvagyon miatt, s elrendelték-e a nyomozást. Ha nem, milyen jogi indokkal utasították el. Ez nem az ügyészség politikai megtámadása lett volna, hanem intézményi elszámoltathatóság. Az ország pontosan láthatta volna, hol áll meg az ügy. De Magyar Péter nem tette semmit.
A kiemelt korrupciós bűncselekmények meghatározott körében létezik külön bírói felülvizsgálati eljárás. Ha az ügyészség vagy a nyomozó hatóság elutasítja a feljelentést, illetve megszünteti a nyomozást, a döntést bíróság vizsgálhatja felül. Meghatározott feltételek mellett végül vádindítvány is benyújtható. Ez nehézkes és korlátozott eszköz, de az ügyészségi monopólium áttörésére hozták létre. Egy elszámoltatást valóban akaró kormány minden alkalmas ügyben végigvihette volna ezt az utat. Így az ügyészség nem tudta volna eltemetni az ügyeket.
Ha az új többség azt állapítja meg, hogy az örökölt ügyészségi vezetés rendszerszerűen akadályozza a korrupciós nyomozásokat, akkor a megoldás nem az, hogy a rendőrséget felszabadítja minden ügyészi kontroll alól, mert az politikai rendőrség kialakulásához vezetne. A jogállami megoldás az ügyészségi kontroll függetlenné tétele lett volna. Kétharmaddal létrehozhattak volna egy önálló korrupcióellenes főügyészséget, amely a magas szintű állami korrupció ügyeiben a mindenkori kormánytól függetlenül jár el.
Nagy Gábor Bálint mandátumát is megszüntethették volna megfelelő alkotmányos és törvényi átalakítással. Utána nem Magyar emberét kellett volna a helyére ültetni, hanem olyan eljárást kialakítani, amelynek eredményeként a legfőbb ügyész Magyartól is független. Ehhez nem kellett volna semmittevéssel öt hónapot várni. Magyarnak nem facebookozással és parlamenti szájalással kellett volna töltenie az időt, hanem ennek megszervezésével. Feltéve, hogy ehhez van valódi szándék. De az nincs.
Ha nincs feljelentés, nincs dokumentált nyomozási kezdeményezés és nincs ügyészségi elutasító határozat, nincs bizonyíték az ügyészségi blokádra sem. Akkor nem az történt, hogy a kormány cselekedett, de az ügyészség megakadályozta, hanem az, hogy a kormány el sem juttatta az ügyeket addig a pontig, ahol az ügyészségnek akadályoznia kellett volna. A kormány feladata feltárni, feljelenteni, nyomoztatni, az ügyészségi akadályozást dokumentálni, majd kétharmaddal megszüntetni annak intézményi lehetőségét.
Ezért mellébeszélés, hogy nem lehetett volna mit tenni. Ha pedig továbbra sem történik semmi, akkor Magyar nem elmulasztja az elszámoltatást, hanem politikai védelmet nyújt Orbánnak és rendszerének. Miközben azért választották meg, hogy Orbánt váltsa le, a rendszerét számolja fel, a tettesek kerüljenek az igazságszolgáltatás elé. Most minden jel arra utal, hogy ebből nem lesz semmi. Az „álmodozók” nem szabadulnak meg Orbántól, s mindezt Magyar Péternek köszönhetik, aki ennek az ellenkezőjét ígérte.
Az pedig megmagyarázhatatlan, hogy a NER alacsonyabb szintű vezetői és családtagjai ellen vannak feljelentések és nyomozások. Csak a nagyhalak, az igazi felelősök, a rendszer irányítói és legnagyobb haszonélvezői nem kerülnek a figyelem középpontjába. Vajon miért?
