Magyar baloldal: balsors, akit régen tép

4 perc olvasási idő

Botka László bemutatkozott a nagyközönségnek. Idáig csak Szegeden és a város környékén ismerték, az ország nagyobbik fele inkább csak hallott róla. Azt hallották, és úgy tudták, hogy majd a Botka megmutatja. Ő a baloldal csodafegyvere, aki előtt Orbán majd kapitulál és térden állva könyörög az életéért.

Botka most kiállt a színre, és bemutatta a magyaroknak, hogy miért nem lesz Magyarországon még egy jóideg kormányváltás. Ha majd egyszer, valamikor, a nem túl közeli időben megbukik Orbán, azt nem a baloldali ellenzékének, hanem saját magának köszönheti a Fidesz. Ők fogják felrobbantani magukat, ha már elfogynak a jó legelők és nem lesz honnan, csak egymástól lopni.

Botkától nem fog megrogyni Orbán.

Pedig, Botka nem buta ember, így az is feltételezhető, hogy készakarva mondott mindent. Például azt, hogy Gyurcsányt és Orbánt kiiktatná a közéletből. Lehet ilyet mondani, sőt, vannak, akik rendre mondanak is hasonlókat, de a baloldali közönségnek ez nem egy lelkesítő üzenet.

Botka ezzel ugyanis azt üzente, hogy Orbán hatalma még tovább tart, de az MSZP, ha jól hajrázik, a mostaninál több képviselőt juttathat a parlamentbe.

Nem győzelmi beszéd az, ami a lehetséges partnereknek hadat üzen. És innentől hiába mondja Botka, vagy bárki az MSZP-ből, hogy együtt kívánnak működni a DK-val, és tárgyalnak is a párttal, a pártelnök nélkül ez nem fog menni.

Lehet szeretni Gyurcsányt, és lehet nem szeretni. De Gyurcsány Ferencet éppen szombaton választotta újból elnökévé a DK, elsöprő többséggel ráadásul – hogy akar Botka azzal a párttal együttműködni, amelynek az elnökét látni sem bírja?

Sehogy nem akar együttműködni a DK-val. Botka László, Szeged polgármestere jelen állás szerint saját pártjával, az MSZP-vel kíván együttműködni.

Egyszer talán majd azt is elmondja, hogy mi a valódi célja. Mire kapott megbízást a pártjától: Orbán, vagy Gyurcsány eltakarítására szerződtették?

(Mindez persze, csak abban az összefüggésrendszerben értelmezhető, amelyben a rendszerrel kollaboráló pártok mozognak: a képviselői helyekért és az évi százmilliós párttámogatásért legitimálják Orbán rendszerét. Esélyük sincs megbuktatni Orbánt a rendszeren belülről, demokratikus választásokon pláne, mert demokratikus választások Magyarországon nincsenek. A kollaboráns ellenzék számára a választás egyetlen tétje, ki mennyi pénzt tud megszerezni. A választók arra szavaznak, melyik álellnezéki párt mekkora Júdás-pénzt kapjon – A Szerk.)

 

Előző cikk

Akkor most pontosan merre, Botka úr?

Következő cikk

Mikor jelenti fel a CEU Orbánt?