Akkor most pontosan merre, Botka úr?

8 perc olvasási idő

Botka László, az MSZP miniszterelnök-jelöltje Új esély! feliratú pulpitusán országértékelőt tartott ma. Nyilván sokan sokféleképpen fogják elemezni, csak néhány dologra reagálnék most.

Kicsit nehéz követni, hogy a baloldali fordulat hangsúlyozása közben mégis mindenki számára igyekezett valami hívó szót becsempészni. Érthető, hogy egy miniszterelnök-jelölt az ország összes állampolgárával veszélő viszonyban szeretne lenni, legalábbis úgy kell csinálnia.

Egy “Magyarország a magyaroké!” szlogen azonban akkor is nagyon áthallásos, és sajnos nem jó érzeteket kelt, ha úgy folytatja: “…és nem a Mészárosoké”. Esetleg lehetne az ország a polgáraié, hogy ne kelljen véletlenül, ösztönösen arra gondolnunk, amit nem győztek eléggé belénk sulykolni: “…és nem az idegeneké, menekülteké, hazaárulóké”, stb. Az enyhén ízléstelen gesztus azoknak szólhat, akik legegyszerűbb, kirekesztő hajlamaik mentén foghatók meg.

Ugyancsak a szlogenekben “gondolkodók” megszólítására alkalmas az “ország két legmegosztóbb politikusa távozzon a politika szentélyéből” felszólítás. Egyrészt a politikát a szentéllyel összekapcsolni nagyon nehezünkre esik jó ideje, másrészt a két politikus (Orbán és Gyurcsány) összemosása alulról beemelt duma. Különösen egy olyan párt részéről faramuci, amelynek nevében Botka most bocsánatot kért, amiért cserben hagyták a választóikat.

Kissé ambivalens érzéseket kelt az unióellenesség felszámolására tett ígéret is, miközben odaszúr az Uniónak: “látjuk Brüsszel hibáit, az óriási bürokráciát, az emberektől eltávolodott döntéshozatalt”.

Az egészségügyet lehet, hogy a Fidesz végzi ki éppen, ám az mindig is mostohagyerek volt minden rendszerben. A rendbehozataláról beszélni ezért egyelőre üres ígérgetés is lehet, mert minden kampány előtt mindenki beveszi a beszédébe, ám utána többnyire ugyanannyian el is feledkeznek róla. Ugyanez igaz a pedagógusokra és a nyugdíjasokra is. Lehet, hogy a Fidesz elvitte őket a szakadék szélére, de az oda vezető hosszú út nem velük kezdődött.




A korrupt politikusok elzavarása, a váratlanul és pofátlanul meggazdagodottak megadóztatása kevés: ennél súlyosabb felősségrevonásra van szükség a változáshoz, ennek kimondása elmaradt. Ugyanezért demagóg, hogy a “százmilliós villák, vagy több tízmilliós autók tulajdonosai számíthatnak a különadóra”, mert ha ezek az emberek megdolgoztak a vagyonukért, akkor több tiszteletet érdemelnek, ha nem tisztességes úton szerezték, amijük van, akkor a megoldásnak viszont drasztikusabbnak kell lennie. Úgy gondoljuk, a világ bonyolultabb annál, mint hogy aki gazdag, az rohadék, aki szegény, az meg szerencsétlen áldozat.

Érthető a jószándék abban a kijelentésben, hogy “be akarom temetni az árkot, amely a jobb- és baloldal, a nemzeti, konzervatív és a liberális felfogás hívei között tátong ebben az országban. Mindenki egyformán értékes tagja a nemzetnek, szavazzon bármelyik pártra, valljon bármilyen világnézetet, tartozzon bármelyik kisebbséghez vagy többséghez”.

Ezzel a retorikai fogással mégis a lehetetlent célozza meg. Egy fasiszta beállítottságú ember, aki sajnálkozik azon, hogy a holokausztot nem sikerült teljesen befejezni, vagy mindenütt globális Soros-féle összeesküvést és világuralomra törekvést vizionál, nem biztos, hogy építő és értékes tagja a társadalomnak ebben az állapotában – összebékítése egy holokauszt-túlélő leszármazottjával kemény, megkockáztatjuk, véghezvihetetlen feladatnak ígérkezik. Ne felejtsük, éppen arról beszél, hogy a Fidesz-féle hazug, rabló bandát el kell távolítani. Ezzel kimondja, hogy nem igaz az állítás, miszerint mindegy, milyen pártra szavaz valaki.

Ugyanakkor a Fidesz legnagyobb bűne – Botkával mondatával ellentétben – nem az, hogy több mint félmillióan elhagyták az országot. Az már “csak” következmény. A bűne sokkal mélyebben gyökerezik: magában a társadalomban, amely irigykedik a vagyonosra és utálja a gondolkodót, gyűlöli a tehetségest, retteg a becsületestől – azok ellehetetlenítésére és lehúzására törekszik, akikkel szemben kisebbrendűségi érzése van: ezek pedig a valóban sikeres emberek. Nem a sikerük titkának megértésén, hanem tönkretételükön dolgozik.

“Magyarország változást kíván: a szavazók többsége ezt akarja” – jelentette ki Botka. Tartok tőle, hogy nem így van, viszont el kéne érni, hogy az emberek változást akarjanak. Míg Botka szerint a választók “azt akarják, hogy olyan vezetők vegyék kezükben az irányítást, akik nem taposnak az emberek fejére”, akiknek elveik vannak, nem kérnek a 2010 előtti önpusztító kormányprogramokból, de nem vevők a 2010 utáni urizálásra és arroganciára sem, mégis mintha a választásokon ez történne. Akkor most melyik nem igaz?

Nem mondom, hogy könnyű egy Stockholm-szindrómás ország népéhez szólni, és igazán jót mondani. De nem akarunk a kevésbé rosszra szavazni, és egyértelmű irányt kell nekünk. Valóban új esély, és nem csupán ügyesen megszerkesztett beszéd. Szóval, merre lesz az út, Botka úr?

Amerikai Népszava Opinion

Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.

Előző cikk

Ha nem lesz olimpia, akkor is megszívhatjuk

Következő cikk

Magyar baloldal: balsors, akit régen tép