2024, december18, szerda
KezdőlapBelföldMagyar gyáva nyúlként menekül a Partizán vitája elől

Magyar gyáva nyúlként menekül a Partizán vitája elől

-

Magyar „Messiás” Péter interjút adott a 444-nek, amelyben azt mondta, nem vesz részt a Partizán által rendezett EP-jelölti vitán, mert mint mondta, „azt követelem, hogy először köztelevíziós vita legyen”. (Hangos röhögés.)

Ha a köztelevíziós vita előkészítését sikerül elhúzni, akkor nem megy el sehova, de a végén nagy valószínűséggel a köztelevíziós vitán való részvételt is megtagadja, valamilyen hamis indokkal. Magyar minden vitát el akar kerülni, ahol lelepleződik és ellentmondhatnak neki.

Magyar azt állította, „ha rögtön igent mondtunk volna akár az RTL Klub, akár az ATV, akár a Partizán, akár a Blikk meghívására, esélyünk se lett volna arra, hogy legyen köztelevíziós vita, és eljussunk azokhoz a milliókhoz, akikhez eddig csak a propaganda jutott el”.

Ez az állítás minden részletében hamis. A köztévé (vagyis a „Karmelita”) nem azért rendez vitát, mert Magyar nemet mondott a korábbi meghívásokra, ez egyszerűen nevetséges. A köztévé azért rendez vitát, hogy Magyart vitahelyzetbe kényszerítse és leleplezze önmagát.

Magyar másik hivatkozása az, hogy azért nem megy a Partizánba, mert nem lesz ott a Fidesz képviselője, „akivel vitatkozni kellene arról, hogy 14 év alatt hogyan tették tönkre az országot. Minek akarunk külön ellenzéki vitát? Miért egymással akarunk vitatkozni?”

Először is, Magyar nagyon hamar elfelejtette, hogy a 14 évet ő a Fideszben töltötte, maga is tevékenyen részt vett az ország tönkretételében. Ezzel neki is el kell számolni. Másrészt, mi az, hogy „egymással”? Magyar most úgy tesz, mintha ő összetartozna az ellenzékkel.

Magyar egy párt neve alatt nemcsak a Fidesz ellen kampányol, hanem az ellenzéki pártok ellen is. Az EP-választáson az ellenzéki pártok is riválisai egymásnak. Ez a választás nem is arról szól, hogy ki hogyan tette tönkre az országot, ez a választás Európáról szól.

Magyarnak és a többi ellenzéki pártnak bőven lenne miről vitáznia, miután ő az ellenzéket is le akarja váltani. Itt lenne a remek alkalom, hogy ország-világ előtt, s főleg az ellenzéki szavazók előtt szemtől szembe bebizonyítsa, hogy jobb, esélyesebb és méltóbb azoknál.

De Magyar nem vállal vitát, mert nem tudna helytállni, mert nem tudná a hazugságait leplezni, s leginkább azért, mert nem tűr vitát. Magyar egy akkora fasiszta diktátor, hogy olyat még nem látott a sok elborult ellenzéki értelmiségi, aki hazudozik róla és védi.

Nem véletlen, hogy Magyar pártjának egyetlen tagja sincs rajta kívül (19 ember beragadt a régi listáról), mert Magyar nem tűr senkit maga mellett. Ez a tökéletes diktatúra, amikor a vezér egyedül van. A vezér csak kinyilatkoztat és várja a hódolókat.

Magyar Péter egy súlyosan beteg ember, nárcisztikus pszichopata, aki manipulál, hazudik, a hatalomra tör, és ehhez mindent és mindenkit felhasznál. Aztán mindenkit eltapos. Ehhez az emberhez képest Orbán és a Fidesz az emberarcúság mintaképe.

Magyar mindenkit becsapott, amikor leleplezéseket ígért, kormánybuktatást ígért, nagy hangon felszólított mindenkit, hogy mondjon le és távozzon. Magánrepülős menekülést vízionált, aztán semmi nem lett belőle, csak egy nyomorult feleséglehallgatás.

Magyar ugyanígy hazudik, jelszavakat, közhelyeket puffogtat, de soha nem fog leváltani senkit. A 2026-os választásra való készülődéssel bebetonozza az ellenzéki pártokat abba a hezugságba, ami hiteltelenné tete őket. Mert ő is a pénz után megy a díszletparlamentbe.

Magyar gyáva, mint minden nárcisztikus pszichopata. Fél a megmérettetéstől, ahol mások is vannak, ahol leszerepelhet, ahol lelepleződik, ahol egyenjogú emberek vannak. Magyar még a Fidesznek sem kellett, mert használhatatlan és kezelhetetlen, súlyosan beteg ember.

Akik pedig azt remélik, hogy ez a szörnyeteg, aki a Fideszből való kiebrudálása után, most a másik oldalon próbál pénzhez és hatalomhoz jutni, megdönti a Fideszt, azoknak elment a maradék eszük is, és nem számolnak azzal, hogy ez az ember elpusztít mindent.

Magyar menekül, gyáva nyúlként fut a vita elől, ami mindent elmond róla. Egy nevetséges bohóc, aki a gátlástalansága és a kegyetlensége miatt rendkívül veszélyes ember. Magyart provokálni kell, ezt tudja a Fidesz, a köztévés vita ezt jelenti, amit Magyar szintén elkerül.

Ha megmutatja valódi önmagát, attól elborzad minden normális ember. A messiásvárókat kivéve, mert azok nem normálisak. Azok menthetetlenek. Az Orbán-rendszer legnagyobb támogatói, segítői kezdettől fogva. Ők mondták, hogy ez nem diktatúra, most itt tartanak.

 

Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések