2024, december19, csütörtök
KezdőlapMagyarországKiemelt hírekMagyar nem kifogásolta azt, amit Orbán mondott

Magyar nem kifogásolta azt, amit Orbán mondott

-

Magyar Péter, a 19 fős Tisza Párt elnöke, egyetlen szóval sem kifogásolta azt, amit Orbán a tusványosi beszédében mondott. A Facebookon kizárólag csak azt hiányolta, amiről Orbán nem beszélt. Ez cseppet sem véletlen. Ennek a némaságnak egyetlen oka van, hogy Magyar tökéletesen egyetért Orbán szélsőjobboldali hamis világképével, külpolitikájával.

Erre már több alkalommal tett utalást. Ezt tükrözte az Európai Parlament első szavazása is, ahol Orbán és az oroszok mellett szavazott a bábjaival együtt. Az orbáni külpolitika éles ellentétben áll a demokratikus jogállami normákkal, éppenséggel azok tagadását jelenti. Orbán azért gyűlöli a Nyugatot, mert demokratikus, ezzel pedig Magyar egyetért.

Magyar ezúttal is a fanatikus táborát éltető populista demagógiát hangoztatta, semmiféle kritikus megjegyzése nem volt arról, ami elhangzott. A tusványosi beszédben is önmaga jutott saját eszébe, az öt bekezdésből kettőben önmagáról beszélt. Az egyikben ezúttal is önálló műsoridőt kért a „Tisza Párt” című színházhoz és a celebműsorához.

A másikban a testhez simuló, szűk ruházatára vonatkozó megjegyzésre reagált, amiben megint összekötötte a közös nevezőnek használt lopást a mondandóval, majd Orbán alakjára tett utalást. Magyar ezúttal is gondosan elkerülte, hogy felfedje valódi énjét és a gondolatait, s ellent kelljen mondania a nyugatellenes, EU-ellenes összeesküvéselméletnek.

Magyar továbbra is rejtegeti, mit gondol az orbáni ideológiáról, amelynek támogatója volt a messiási szerep elfogadása után is. Nem hajlandó nyilatkozni arról, mit gondol a Nyugatról, a demokráciáról, az abból fakadó külpolitikáról, felszínes utalásai minden esetben maradtak a fideszes propaganda, a manipulációs kettős beszéd és a bujkálás keretei között.

Orbán világkorszakváltásról szóló nagyívű handabandázása sem indította arra, hogy elhatárolódjon attól, ami elhangzott. Akik azt hiszik, hogy Magyar ezzel Orbán leváltását szolgálja, Magyarország sírásói lehetnek.

„Nem félünk! Nem félünk! Nem hagyjuk! Nem hagyjuk! Nem értjük! Nem értjük! Hülyék vagyunk! Hülyék vagyunk!”

Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések