2024, december18, szerda
KezdőlapMagyarországKiemelt hírekMagyar Orbán módjára menekül az EP-listavezetői vita elől

Magyar Orbán módjára menekül az EP-listavezetői vita elől

-

A diktátorok felismerhetők arról, hogy csak kinyilatkoztatni szeretnek, nem vállalnak vitát. Még kényes interjúhelyzetbe sem mennek bele, ahol valódi kérdések hangzanak el. Orbán 2006 óta nem vállal nyilvános vitát, amikor látványosan alulmaradt Gyurcsány Ferenccel szemben. A karaktergyilkosság egyszerűbb megoldás lett, mert ott nem szólnak vissza.

Azóta is ez a megalázó vereség motiválja a bosszút, az elementáris hazugságokkal tűzdelt „gyurcsányozást”, amit sikerült az ellenzékben is elfogadtatni. Pedig Gyurcsány ezekben a lejárató kampányokban éppen olyan szerepet tölt be, mint Soros György, a NATO, az EU, a demokratikus Amerika, Brüsszel, Ursula von der Leyen és a háború. Vitára azóta sem áll ki.

Magyar Péter ugyanezen az úton halad. Orbánhoz hasonlóan kerüli a nyílt vitát, menekül attól, amikor valódi kérdéseket tehetnek fel neki, vagy cáfolhatják az állításait. Pedig ekkor derül ki, hogy kinek van igaza, ki tudja megvédeni az álláspontját, kinek mi a programja, milyen emberek azok, akikre szavazni lehet. Magyar nem vállalja ezt a megméretést.

Dobrev Klára kiposztolta a Facebook oldalára, hogy újabb EP-listavezetői vitára (ATV) szóló felkérést fogadott el, amelyben üzent Magyar Péternek is, aki eddig már minden meghívást elutasított: „A vita jó és szükséges egy olyan demokráciában, amiért mi is küzdünk. Aki ezt így gondolja az nem válogat, nem menekül, és nem keres kifogásokat.”

Magyar megértette a neki szóló üzenetet, mert ő azzal az átlátszó kifogással kerüli az EP-listavezetői vitákat, hogy csak a köztévében hajlandó vitatkozni. Ezt kommentelte Dobrev posztja alá: „Ahogy többször is jeleztem, nyitott vagyok a vitára, sőt szükségesnek tartom azt. Viszont gondolom, abban egyetértünk, hogy egy ilyen vitának a ‘köz’televízióban van a helye, élő adásban. A magam részéről várom a közmédia megkeresését.”

Ennél nevetségesebb kifogást nem is találhatna, mint a NER egykori propagandistája, aki jól ismeri a Rogán Antal által irányított közmédia működését, pontosan tudja, hogy ez a „megkeresés” soha nem fog megérkezni. Magyar biztos lehet abban, ha erre hivatkozik, akkor soha nem kell vitáznia. Így kerüli ki, hogy vitáznia kelljen az ellenfeleivel.

Dobrev Klára leütötte a magaslabdát, leiskolázta Magyart a komment alá írt válaszában: „Mint azt Ön is pontosan tudja, a közmédia műsorrendje a Karmelita kolostorban dől el. Ön Rogán Antaltól akar függővé tenni egy demokratikus vitát, miközben nemet mond a legnézettebb kereskedelmi tévécsatornának és a százezrek által követett Partizánnak? Gondolja át, várom Önt a vitákon!”

Magyar úgy akar részt venni az EP-választáson (és az önkormányzati választáson is), hogy egyetlen vitán nem jeenik meg, egyetlen nyilvános megmérettetést nem vállal. Egyszer sem áll a választók elé olyan helyzetben, amikor meg kell védeni az állítását, válaszolhat bárki arra, amit mond, esetleg róla állít. Ilyen gyáva megfutamodást még nem láttunk.

Illetve láttunk, egyedül Orbánnál. Egy demokrata nem fél a vitáktól. Magyar távolmaradása azt jelenti, hogy nem demokrata, de ebben már semmi újdonság nincs. Magyart a híveinek rá kell vennie arra, hogy vállalja a vitát, ha ő a „messiás”. Adja elő a messiási programot. A magyar embereknek jogukban áll tudni, mit gondol Magyar Péter az EU-ról és Európáról.

Ha nem vesz részt egyetlen vitán sem, akkor titkolja, amit gondol, illetve tudja, hogy nem állják ki az állításai a nyilvánosság próbáját. Magyar szónokolni szeret, ahol azt mond, amit akar, senki nem cáfolhatja meg. Érvelni és vitázni nem tud, csak kinyilatkoztatásai vannak. Magyar nyilván nem akarja lerombolni azt a képet, amit beleképzeltek az emberek. Csaló.

Magyart az ellenzéknek bele kell szorítani abba a helyzetbe, hogy mindenki előtt legyen világos, hogy megfutamodik. Fél a vitától, nem tud szemtől szembe állni azokkal szemben, akiket a hátuk mögött gyaláz. Nem tudja megvédeni a programját, ami voltaképpen nincs. Az ő programja az, hogy ő Magyar Péter. Ez az elképzelhető legrosszabb program.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések