Magyar Péter populista, demagóg és ellentmondásoktól hemzsegő beszédet mondott az 1956-os forradalom évfordulóján, amelyben egyik oldalról az 56-os hősök önfeláldozását dicsérte, másik oldalról csendes hősöknek nevezte azokat, akik ma lapítanak, állásukat és a fizetésüket féltik, akiktől csak azt kéri, sunyiban szavazzanak majd a „Tiszára”.
Magyar beszédétől nyilván eufóriába esnek a liberális demokrácia egykori hívei, már csak a kognitív disszonancia csökkentésének okán is, pedig elég lenne észrevenni csak olyan apró finomságokat, hogy az egyórás beszédben nem hangzott el a demokrácia, a jogállam, nem hangzottak el az emberi jogok, nem volt szó az önkényuralomi diktatúra megszüntetéséről.
Elég lenne olyan finomságokat észrevenni, hogy Magyar 2026-os győzelme esetén azt ígéri, hogy az Orbán-banda által (ebbe beletartozik ő is) ellopott vagyonokból visszaszerzi, „amit tudunk”, nem pedig mindent. Nem úgy néz ki, hogy megnyerné a választást, de ebből már lehet tudni, hogy semmit nem fog „tudni” visszaszerezni, mert mindent jól lepapíroztak.
Ugyanolyan hivatkozással bárki megúszhatja, ahogy ő megmagyarázta az általa ellopott és elsikkaszott közpénzeket, s ezt ő is nagyon jól tudja. Magyar beígért hetet-havat, populista ígéretekből nem volt hiány, amiből semmi nem lenne, mert Orbánt gazdasági katasztrófa követi majd. De arra hivatkozott, hogy „hazahozza” az uniós pénzeket.
Magyar okosan hallgat arról, ahányszor csak szóba kerül ez, hogy ennek feltétele az, hogy Magyarország helyreállítja a jogállamiságot, amiből semmi nem lenne, ha Magyar valaha is hatalomra kerülne. Elégszer világosan kifejtette, mit gondol az EU jogállami feltételeiről, és amikor Varga Judittal Brüsszelben éltek, az volt a dolga, hogy a jogállamiságot kijátssza.
Amikor Magyar az EU-val szemben kritikus alapállásról beszél, pontosan erre gondol. Nem egyszer hazudott és állította azt, a Fideszből való távozása után is, hogy a alkotmányosság szabadon értelmezhető, nincs két egyforma jogállamiság. Így kell hallgatni Magyart, nem pedig tátott szájjal.
A két kiváló színész-rendező (Jordán Tamás és Koltai Róbert) megállapíthatta volna, hogy akit lát és hall, az szerepgyakorlatot mutat be, méghozzá a tömegeket ámító ellenzéki politikus szerepjátékát, de felszólításra az ellenkezőjét (a kormánypárti ámító politikust) ugyanígy képes lett volna előadni.
A színészi teljesítmény viszont gyenge színvonalú, modoros és nem kelti az őszinteség érzetét. Magyar színész, de rossz színész.
Az Orbánon edződött közönségnek észre kellene vennie a tipikus fideszes hazugságokat és csúsztatásokat, mint az a kijelentése, hogy ő visszaadja a magyar népnek a lyukas zászlót, mert ehelyett elveszi és kisajátítja. Ugyanilyen nevetséges, hogy „ünnep, amikor elzavarjuk a diktátorokat”, mert éppen nem zavarja el, hanem mindenkit másfél éves türelemre int.
Ha igaz, hogy a magyar nép igazi tiszta arca 56-ban mutatkozott meg, akkor a Magyar által mutatott arca ennek az ellenkezője. Magyar nem hirdet forradalmat, nem kér kockázatot, önfeláldozást, csak szövegel, amikor azt mondja, hogy „vége van”, mert nincs vége, hiába mondja, hogy „elég volt”, mert nem volt elég, minden megy tovább, megvárjuk 2026-ot.
Magyar nem 1956 szellemében beszél, hanem ellenkezőleg. Magasztalja az ún. „csendes hősöket”, akik 14 éve lapítanak, sunnyognak, a pofázáson kívül semmit nem csinálnak, az állásuk, a fizetésük érdekli őket, és leszarják, hogy másokkal mi történik, az ország pedig szétrohad. Ezeknek Magyar udvarol, nem véletlen, mert nekik kellenek ilyen messiások.
Magyar szirénhangjai szólnak az Orbán-rendszer kiszolgálóinak, akik ma is hűségesek a rendszerhez, de már nem annyira elégedettek. Nekik üzen, hogy ne féljenek, jól járnak, ha ő kerül hatalomra, mert meglesz mindenük. Értjük, tudjuk, hogy átmenti a fideszes bandát, az élősködőket, amilyen ő maga is volt, a többi ember meg ócska óellenzéki lesz.
A legviccesebb kiszólása az, amikor arról beszélt, hogy megvezették ezeket az embereket, s hozzátette, hogy „korábban engem is”. Szegény Magyar Péter, akit megvezettek, az évi százmilliós bevételével, de amikor ez a pénz eltűnt, akkor hirtelen megvilágosodott, már nem tudták megvezetni. Ilyenek a megvezetett áldozatok, a pénz homályosítja el őket.
Magyar egyik oldalról dicsőíti az 56-os hősöket, akik feladták a kényelmüket, és felteszi a kérdést, „mi hajlandóak lennénk-e lemondani a kényelmünkről’? Ezután kellene igazán a lényegről beszélni, hogy fel kell adni a kényelmet, áldozatot kell hozni, de a beszéd többi része az ellenkezőjéről szól, hogy nem kell feladni a kényelmet, csak hősiesen várni kell.
Magyar egyik oldalról Orbán Balázs ellen beszél, aki sehonnai bitang ember, ki most ha kell, halni nem mer, majd dicséri azt, aki a harctól megkímélte a diákjait és az ávósokat is, de a mostani sehonnai bitangokat is, akik közül az első ő maga, aki a zsarnoksággal szemben nem védi meg a hazáját, hanem a csendes lapító hősöket magasztalja.
Mert ne feledjük, hogy 1956 nemcsak az oroszok elleni felkelésről szólt, hanem a diktatúra elleni lázadásról is, a magyar belpolitikai elnyomás elleni harcról, ami ma azt mondja, hogy nemcsak az oroszok ellen kellene fellázadni, hanem az Orbán-rendszer ellen is. Ehelyett azt mondja a nagy forradalmár Magyar, hogy készüljünk a diktatúra csaló választására.
„Elszántsággal vágunk neki az előttünk álló szűk másfél évnek” – hol van itt a forradalom szelleme? De egy esetleges 2026-os győzelemre sem forradalmi változásokat ígér, hanem jobb kormányzást, mindenkinek jólétet, rezsicsökkentést, megemelt minimálbért, az ország jó hírének helyreállítását, ami azért vicc, mert Magyar EP-szavazásai már most botrányosak.
Még vájtfülűnek sem kell lenni ahhoz, hogy valaki megértse, mit jelent az, hogy Magyar nem demokratikus, jogállami, hanem „hazaszerető kormányt” ígér. A hazaszeretet nem egy kormányzati forma, az mindenkitől elvárható. Aki hazaszerető kormányt ígér, az diktátor lesz, nem demokratikus államférfi.
A hazaszeretettel bármit meg lehet indokolni és az ellenkezőjét is. Ehhez képest vannak konkrétabb garanciái a szabadságnak, az egyéni jogoknak, a demokráciának, amelyekről Magyar egy szót sem szól. Mit jelent a hazaszeretet? – kérdezi. Majd: „becsület, tisztesség, szerénység, igazság, irgalom türelem, vendégszeretet és megértés” – mondja. Ez bullshit.
Szerinte a hazaszeretet az, ha a „munkáért tisztességes bért fizet a munkáltató”. Ez nem hazaszeretet, hanem jó esetben a jog által kikényszerített kötelesség. Ha valaki nem csak elfogult hülyeként hallgatja a hasbeszédet, az ilyeneket észreveszi. Mint ahogy azt is, hogy Magyar beszél „Tisza Szigetekről”, pénzgyűjtésről, de pártépítésről egy szót sem.
Ez azt jelenti, hogy a Tisza Párt már nem változik, marad egyszemélyes brand, egy márka, de soha nem lesz igazi párt, demokratikus pártról nem is beszélve. Aki még egy pártnak se képes demokratikus jogokat adni, az egy országnak sem fog. Aki nem tűr tagságot, senkit nem enged a hatalma közelébe, senkiben nem bízik meg, az egy zsarnok, nem vezető.
Ezzel függ össze, hogy feltételezett győzelme esetére jelentkezőket vár a jövő vezetőire, akikből majd kiválasztja, hogy kik vezessék az országot. Ennél aljasabb és mocskosabb trükköt még nem látott a világ. Aki tudni akarja, hogy ez mit jelent, az nézze meg az ilyen módszerrel kiválogatott „tiszás” EP-képviselőket és fővárosi képviselőket.
Ezek az emberek nemcsak Magyar bábjai, de lemondtak az emberi lét minimumáról is, a szájukat nem nyithatják ki. Véleményük nem lehet, Magyar utasításait sem képviselhetik. Beszélő szerszámok, lélektelen Marionett-figurák, akik Magyartól függenek. A legdurvább diktatúra végrehajtóit keresi, akik maguk is a diktatúra elnyomása alatt nyögnek.
Ezt ünneplik az agyuktól megszabadított Magyar-hívők, akik nem veszik észre, hogy egy disztópia résztvevői és előkészítői, ami a szemük előtt bontakozik ki. Ilyen bázisdemokrácia nincs, az sem így működik, s ebben az nyilvánul meg, hogy Magyar neki kiszolgáltatott és tőle függő, szakmai és emberi öntudattal nem rendelkező dilettáns lakájokat keres.
Olyan rejtett tehetségeket, akikről az elmúlt 30 évben nem derült ki a tehetségük. Vagy olyan kezdőket, mint amilyen Rogán és Szijjártó voltak Orbánnak, akik mindent megtettek, bármit kértek tőlük. De még Orbán is nagyobb szabadságot adott nekik, mint Magyar az ő bábjainak. Ilyen szintre Orbán sem süllyedt, hogy apróhirdetésben keres minisztereket.
Magyar nem új rendszert, nem demokráciát, hanem az Orbán-rendszer tatarozását ígéri. Nem ledózerolni akarja a NER-t, hanem kijavítani, megfoltozni, a tetőt megjavítani rajta, majd beleülni. Úgy beszél, mint aki tulajdonba készül venni az országot, amely az övé lesz, és amiben ő majd mindenkiről gondoskodik.
Az a javaslat, hogy mindenki csak két cikluson át lehessen miniszterelnök, Orbán ellen szól, de ha ő kerülne ebbe a helyzetbe, az ismert módon szavazást tartana róla, hogy ez rá már ne vonatkozzon, s hasonló arányban szavaznák meg, mint amikor megszavaztatta, hogy vegye fel az EP-mandátumát, ígérete ellenére fogadja el a zsíros brüsszeli állást.
Magyar gondoskodik arról, hogy egykori ellenzéki hívei otthonosan érezzék magukat, csak ezúttal a másik oldalról élvezzék a „nemzeti konzultációt”, amit Magyar már azelőtt elkezd, hogy hatalomra kerülne. A nemzeti konzultáció új neve „Magyarok hangja” lesz. Ilyet csak diktátorok csinálnak, idióta hülyéknek, abból viszont Magyarnak van elég.
Az egyetlen demokratikus ígéret az önkormányzatiság helyreállítása volt, amiről nem lehet tudni, hogy mi benne a trükk. Magyar ismeretében elképzelni sem tudjuk, hogy ez valóban helyi önkormányzatiságot jelentene, hiszen Budapestet is megbénította, semmit sem enged, amit nem ő akar.
A szokásos demagóg hablatytól, unalomig ismert ismétlésektől megkíméljük az olvasót, éppen elég Magyartól végighallgatni ezt bárhol és bármikor, amikor mikrofont dugnak az orra alá. Ami meglepő volt, hogy a „Ruszkik haza!” szlogennel nem építette kapcsolatait az oroszok felé, akiknek azonban az érdekeit védi az EP-ben Ukrajnával szemben.
Ahogy Orbánnak nincs felhatalmazása semlegességről beszélni, ahogy ő mondja, neki sincs felhatalmazása arra, hogy a demokratikus jobboldal és baloldal felszámolását tűzze ki célul, mert ez mindig mindenhol a populista szélsőjobboldal programja, náci propaganda és egy nemzetiszocialista diktatúra előszele. Ő csak ne számolja fel a pluralizmust.
Tényleg jól választott Magyar helyszínt, mert a Széna tér valóban elrejtette annak tényét, hogy már október 23-án sem tud jelentős tömeget mozgósítani, ami Magyarországon 100 ezer főnél kezdődik. Legfeljebb 60 ezer ember jelent meg és vonult a Bem térről a Széna térre. Apad a Tisza. Forradalmi hangulat, finoman szólva sincs. Ugyanazok vannak.
Magyar egész politikai szereplésének tartalmát és jellegét jól mutatja a hamisítás, hogy a „Ha én rózsa volnék” című dalt, amelyet Bródy János írt, nem a szerző vagy Koncz Zsuzsa adta elő, hanem a „tiszás” Rost Andrea. Bródy János és Koncz Zsuzsa nyilván óellenzékiként túl sokat adta elő a dalt SZDSZ-es rendezvényeken. Magyar utálja ezeket. Amin semmit nem változtat, hogy Bródy János is Magyar-hívő. Ez rajta nem segít.
Ezért nélkülük hamisítják a dalt. Mint ahogy minden csak látszata a valóságnak. Vége van, skandálták, de úgy van vége, hogy nincs vége. S ha majd egyszer tényleg vége lesz, s ha Magyar ölébe hullik a hatalom, akkor sem lesz vége. Ez a legborzasztóbb az egészben.
