2024, december21, szombat
KezdőlapKiemelt fő hírMagyar Péter lehallgatta a volt barátnőjét is

Magyar Péter lehallgatta a volt barátnőjét is

-

Az igazán magyaros „Watergate-botrány” (Magyar Péter nevezte így) legnevetségesebb mozzanata, hogy Magyar Péter a sajtótájékoztatóján egyetlen titkos lehallgatásról készült felvételt mutatott be, amelyet ő készített a volt barátnőjéről, Vogel Evelinről. Ám eközben Magyar a volt barátnőjét vádolja, hogy 11 órányi titkos hangfelvételt adott a Fidesznek.

Magyar ezzel igyekszik bizonyítani, hogy a volt barátnője 30 millió forintot követelt tőle a „hallgatásáért” cserébe, ezért zsarolás miatt feljelentést tesz ellene. (Szerény véleményünk szerint 30 millió forint semmi a megpróbáltatásokhoz és a bánásmódhoz képest, amelyeket Magyar mellett kell egy nőnek kiállnia, illetve azért, ahogyan Magyar kihasználta.)

Magyar azt állította, hogy a titkosszolgálat is lehallgatja őt, s ezek alapján készülnek egy lejárató akciót indítani ellene. Csakhogy egyelőre mindezekből egyetlen titkos lehallgatásról van bizonyíték: arról, hogy Magyar a volt felesége után a barátnőjét is lehallgatta. Ha igaz, hogy Vogel is készített titkos felvételeket, akkor a Tisza Pártban egymást hallgatták le.

Ez a párt az, amely a magyar demokratikus ellenzék, egykori liberális politikusok, töretlen támogatását élvezi. Emellett nem elhanyagolható szempont, hogy Magyar szándékosan összemossa a volt barátnője zsarolását és az erről készült felvételt az előre bejelentett állítólagos leleplezésekkel, amelyeket a Fidesz készít elő ellene.

Mert a kettőnek semmi köze egymáshoz. Attól, hogy Magyar volt barátnője pénzt akart kérni Magyartól a lelki kisemmizése után, még igazak is lehetnek a Magyar Péterről szóló leleplező információk, ha vannak. Magyar azonban mindent ezzel az összemosással akar hitelteleníteni. Ezúttal is meg akarja úszni, hogy felelnie kelljen bármiért.

Magyar láthatóan nagyon fél valamitől, hogy nyilvánosságra kerül, s már előre azt állítja, hogy a mesterséges intelligenciával gyártanak bizonyítékokat ellene. Ezzel a magyarázattal azonban mostantól bárki állíthat bármit, letagadhat bármit, és mondhatja, hogy ellenfelei mesterséges intelligenciával készítettek terhelő bizonyítékokat róla.

A logika azonban lépésről lépésre, tégláról téglára megbicsaklik a Tisza Pártban, mert ha valóban lehallgatják, akkor azokat a felvételeket nem a mesterséges intelligencia készíti. Ha a mesterséges intelligenciával bármilyen hamisítást el tudnak végezni, akkor semmi szükség a lehallgatásra, mert annál sokkal jobbat ki lehet találni.

Ismerjük azonban a fanatikus és frenetikus tiszás áradó észjárást, amely ilyenkor azt mondja, hogy egyszerre igaz mind a kettő. A messiás urat le is hallgatják és hamisítanak is róla bizonyítékokat a mesterséges intelligenciával. Értsük mink aztat. Csak akkor felmerül a kérdés, hogy Vogel Evelint lehallgatták, vagy a mesterséges intelligenciát hallhattuk.

Az pedig a kurucinfo szakterülete, hogy Magyar a volt barátnője lakáscímét nyilvánosságra hozta, esetleg még a telefonszámát is közölhetné, hogy ne csak a lakásánál, de telefonon is zaklathassák és fenyegethessék a tiszás hívek. Ebben való közreműködést pedig a 444 vállalt, kioknyomozva és lefotózva a volt barátnő lakóhelyét.

Minderre azért volt szükség, hogy Vogel Evelinről bebizonyítsák, hogy a Fidesz fizetett embere, s ha ez így van, akkor már egy szó se legyen igaz abból, amit esetleg leleplezni akarnak. Pedig attól az még igaz is lehet. Főleg, ha Magyar ennyire fél tőle. Reméljük, a messiás urat nem várakoztatják sokáig, hanem kiderül végre, hogy mitől retteg.

Mert valamitől nagyon retteg. A mostani leleplezés még meg sem történt, de már most nem pattant le róla. Mert ez a legenda, hogy róla minden lepattan, nem találnak fogást rajta. Még el sem kezdődött, Magyar már tiszta ideg, és belekeveredett, mint macska a házicérnába. Magyar az „elővágásával” magára rántott egy meg sem történt botrányt.

Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések