Magyar Péter azt mondta a 444-nek, hogy kormányra jutása esetén az Orbán-rendszerből „mindent megtart, ami jó”. Nem szeretnénk részletezni, hogy mit tart Magyar Péter jónak az Orbán-rendszerből, bőségesen elég annak megállapítása, hogy mit tart meg, mert amit megtart, az a fentiek alapján szerinte jó.
Sok mindent nem tudunk, sok minden változik, de vannak biztos pontjai a világnézetnek. Azt például biztosan tudjuk, hogy Magyar nem akarja megváltoztatni az alaptörvényt, ami azt jelenti, hogy szerinte az jó. Az alaptörvény az Orbán-rendszer jogi kereteit jelenti, így ebből az is következik, hogy szerinte az Orbán-rendszer jogi keretei jók.
Ennek szerves része a választójogi törvény, amelyet szintén nem akar megváltoztatni, eszerint neki az is jó. Magyar azt mondta: „Ha a Tisza nyerni tud 2026-ban, az pont annak lesz a bizonyítéka, hogy nem fair szabályok és egyáltalán nem kiegyenlített médiaviszonyok között is le lehet győzni az állampártot.”
Csak halkan jegyezzük meg, hogy mi van akkor, ha „Tisza” mégsem tud nyerni 2026-ban? Aztán azt sem értjük, hogy a „Tiszának” vagy bárki másnak, miért kell „nem fair” szabályok és nem kiegyenlített médiaviszonyok között legyőzni az állampártot? Ha csak nem másik állampárt létrehozása a célja, amely ugyanerre fog majd hivatkozni a nem fair szabályok megtartásával.
Magyar azt mondta, hogy a már biztosan elkönyvelt győzelme szerinte „pont rá fog cáfolni arra az állításra, hogy itt olyan autokratikus rendszert lehetett kiépíteni, amit nem lehet legyőzni”. Ezt Orbán is mondhatta volna. Magyar ezzel mentegeti az Orbán-rendszert. Ez is azt a feltételezést erősíti, hogy Magyar az Orbán-rendszert saját magának megtartaná.
Mindebből látszik, hogy Magyarnak semmi baja nincs az Orbán-rendszerrel, az egyetlen problémája az, hogy kidobták belőle. Miután pedig az Orbánnal szembeni elégedetlenség egyre nagyobb, azt kihasználva úgy akar visszatérni az Orbán-rendszerbe, hogy leváltja Orbánt, és átveszi a helyét. Mintha 1989-ben csak Kádár helyére pályáztak volna.
Ezért Magyar gondosan ügyel arra, hogy megtartson mindent, ami az ő korlátlan uralmát szolgálja. Amit Orbán már kiépített, az neki is jól jön. Rendszerváltás helyett diktátorváltás az ellenzéki program. Ezért jobb lenne a kérdést úgy feltenni, hogy Orbán vagy Magyar a jobb diktátor? Erre a jó válasz az, hogy egyik sem. Mindkettőt el kell zavarni.
Csak a demokratikus rendszerváltás elfogadható, a demokratikus intézmények, a fékek és ellensúlyok helyreállítása, a sajtószabadság biztosítása és a jogállam megteremtése, amely a törvények uralma által korlátozza a kormányzó hatalmat. Ez pedig kitermeli a demokrata politikusokat, akik nem a diktátor hatalmára és pozíciójára vágynak.
De ha mégis muszáj lesz 2026-ban diktátort választani, a magyarok nagy valószínűséggel Orbánt választják. Neki ismerik a határait, Magyar pedig inkább ijesztő, mint megnyugtató nekik. Akik rá akarnak szavazni, azok sem azért teszik, mert őt ismerik, megbíznak benne, hanem azért, mert Orbántól akarnak szabadulni mindenáron.
Miközben az Orbán-rendszertől kellene szabadulniuk, akkor szabadulnának meg Orbántól. Ha az Orbán-rendszer marad, akkor „Orbán” is marad, legfeljebb egy rosszabb kivitelben, és Magyar Péternek hívják. Még azzal sem vigasztalhatják magukat, hogy jobb diktátorra cserélték a régit. Miben fogadunk, hogy Hatvanpuszta egy idő után Magyar Péteré lenne?











