Vitéz nagybányai altengernagy politikai irányítása alatt nevezték Magyarországot a 3 millió koldus országának. Az 1920 márciusa és 1944 októbere között hivatalban lévő kormányzó talán legfelejthetetlenebb és történelmileg legemlékezetesebb tette volt, hogy tudtával és az állami apparátusa szorgos asszisztálásával félmillió magyar zsidót deportáltak náci haláltáborokba és mintegy negyedmillió férfit küldtek a Don-kanyarba elpusztulni.
Méltán emlékszik rá tisztelettel és nosztalgiával a nemzet egy jelentős része, akiknek egyik kiváló képviselőnője – aki szabadidejében könyveket darál –, nemrég állított mellszobrot neki a saját parlamenti irodájában, hogy amikor gondterhelten összeráncolt homlokával, a munka alatt roskadozva felemeli a fejét az íróasztala mögül, mégis valami szépet és erőt adót lásson. Az eseményt különösen meghatóvá tette, hogy találtak egy református lelkipásztort, aki örömest megáldotta a szobrot.
Tény, hogy nem könnyű a 20. századi kormányzó érdemeit és azok következményeit feledni, de kis időre tegyük őket félre, ugorjunk mintegy 80 évet, és a múltba révedésből nyissuk fel a szemünket a mába, hiszen azóta sokat haladt az ország, más világot élünk, és a jelenlegi, 21. századi fajvédő kormányzó kinyilatkozta, hogy „előremegyünk, nem hátra”. (Ellentétben az országot hibás magyarsággal kiplakátoló kormányzati propagandaminisztérium helyesírásával, az előremegy szó egybeírandó, ld. MTA Helyesírási szabályzatának [AkH11-131a] magyarázatát.)
Sokan annyira előrementek, hogy az országot is elhagyták és inkább külföldön próbálnak boldogulni. Az itt maradó körülbelül 9,5 millióból 21. századunk fajvédő kormányzója munkásságának hála, lett – saját becslésünk szerint – 9 millió koldus. Persze a haladás megállíthatatlan. Vidéken újra bevezették a feudalizmust, földnélküli parasztok gürcölnek a feudális uraknak. Aki többre vágyik és helyesen szavaz, esetleg kaphat közmunkának nevezett rabszolgamunkát, ami a falu alispánjának – elavult nevén polgármester – kegyeitől függ. Szerencsére a világ legmagasabb általános forgalmi adójával megterhelt, és két- ill. hétszeresére emelt energiaárak őket kevésbé terhelik, mivel sok helyen nincs bevezetve sem a gáz, sem a villany.
Ám a városokban sem torpan meg a fejlődés. Az urbánus koldulás is kezd egyre nagyobb méreteket ölteni. Napjainkban azok a milliók, akik azt hiszik, hogy Magyarországon munkából meg lehet élni, munkával és a bevételekből fenntartható egy intézmény, idővel belátják orbitális tévedésüket és kénytelenek a markukat tartani.
Az egyik budapesti kórház egyetlen rohamkocsija 13 éves, ezért új mentőautóra gyűjtenek. Szülők könyörögnek beteg gyermekük külföldi kezelésének a finanszírozásáért, vagy akár az irreálisan drága gyógyszer kifizetéséért. És az agyonadóztatott, kispénzű emberek próbálnak segíteni.
Az egyik színháznak 5 millió forint hiányzik a következő előadása bemutatásához, így gyűjtésbe kezdett, és az agyonadóztatott lakosok egy nap alatt összedobtak nekik 7 milliót. A másik színháznak – miután a kormány a megígért dotálást sem fizette ki – a teljes évadja került veszélybe. És a színházat szerető emberek közel 127 milliót utaltak át, ami legalább egy kis lélegzetvételhez juttatja a teátrumot.
Az ingyenes oktatás keretében az állami és egyházi iskolákban az agyonadóztatott szülőknek osztálypénzt kell fizetniük a gyermekeikért. Tanszereket, tornafelszerelést, cipőket, valamint a 30-40%-kal megemelt menzai étkezést szintén a szülőknek kell fedezni, és van, ahol ők festik ki az osztálytermet, végeznek kisebb-nagyobb javításokat. Bízunk benne, hogy a hittanórához a dúsgazdag egyházak legalább a Bibliáért nem számolnak fel semmit. Talán hallottak Jézus és a kufárok esetéről…
A frekvenciájától megfosztott rádió évek óta a hallgatói adományaiból él. A kormányzót és a kormányt nem dicsőítő, rendelésre nem író – netán kritizálni merő! – újságírók, műsorkészítők, riporterek Podcastra és Youtube-ra szorulva kéregetnek. Nehéz úgy kinyitni a Facebookot, hogy ne jöjjön szembe velünk egy bankszámlaszám, amire valaki valamilyen nemes cél érdekében kalapoz. Öröm az ürömben, hogy a hamarosan megérkező 150 ezres gázszámla számszerűen abszolút fedezhető a 200-250 ezres átlagfizetésből. Ha valaki nem rendelkezik fizikusi és matematikai diplomával, az se aggódjon, mert az államosított energiaszolgáltató cég szívesen elmagyarázza a szándékosan átláthatatlan, követhetetlen és érthetetlen módon kiállított számlát, amint sikerül felvennie valakinek a telefont az ügyfélszolgálaton.
Szóval, ki vonhatná kétségbe a fejlődést? A 3 millió koldus országából 9 millió koldust? Ugye, hogy nagyot lépett előre az ország az elmúlt 80 év alatt? Ráadásul az augusztus 20-i ünnepre a kormány „Európa legnagyobb tűzijátékát” ígérte a koldusoknak, amire – két meteorológus áldozattal – augusztus 27-én került sor a fővárosban. Circenses sine panem. Cirkusz kenyér nélkül.
