2024, december22, vasárnap
KezdőlapKiemelt fő hírMeghamisították Verhofstadt plakátjának magyar szövegét

Meghamisították Verhofstadt plakátjának magyar szövegét

-

Felháborítónak is nevezhetjük, hogy amikor végre Európa liberális demokratái egyenesen beszélnek Orbánról, és a nagy plakátozóról készítenek egy igaz plakátot, akkor a magyar fordítást meghamisítják és megszelidítik, nyilván annak érdekében, hogy a plakátokat majd Magyarországon is ki lehessen helyezni. Az eredeti plakátokat az európai liberális párt, az ALDE készítette, a magyar partnerük a Momentum, amely Magyarországra hozná a magyar nyelvű változatot.

Nem kis különbségről van szó, hanem olyanról, ami éppen elrejti a lényeget. Hazug az a fordítás amely azt a mondatot, hogy „Először elvette a pénzünket, most le akarja rombolni Európát”, úgy teszi át magyarra, hogy  „Kezdetben csak a pénzünkre utazott, most Európa egysége a tét”. A két mondat nagyon nem ugyanazt jelenti.

Már a pénz elvételét is megszilidíti és megszépíti a magyar szöveg. Orbán (és családja) egy közönséges tolvaj, aki elveszi az európai és a magyar polgárok pénzét is. Nem „utazott” rá, hanem elvette. De még ennél is durvább az a hamisítás, hogy Európa lerombolása helyett azt írták: „Most Európa egysége a tét.” Orbán nem Európa egységét veszélyezteti, hanem a lerombolásával, szétverésével, a nyugati demokratikus civilizáció felszámolásával fenyeget. Ezt is ígéri.

Az egységet sok minden megbonthatja, ami nem fenyeget az Európai Unió lerombolásával. Európa lerombolása nem azt jelenti, hogy megbomlott az egység. A tét egyáltalán nem ez.

Íme itt a két plakát:

Itt a magyar fordítású plakát a Verhofstadt-sajtótájékoztatón készült YouTube videóról:

A magyar fordítás elveszi az üzenet élét, elmossa a lényeget. Gyáva és hazug, méltatlan a liberális demokratákhoz, az európai liberális párthoz is, amely végre egyenesen beszél arról a bűnözőről, aki oligarcháit és a családját uniós pénzekből hízlalja, s magánrepülőgépeken repked a futballmeccsekre, állítólag annak gépén, akinek milliárdokat juttat a kormánya.

Európa egysége vagy lerombolása, egyáltalán nem ugyanazt jelenti. A magyar fordítás hazudik, elfedi a valóságot és megszépíti Orbán fasiszta törekvéseinek lényegét. Európa egésze a tét, a civilizáció, a szabadság, a szolidaritás, az integráció, a béke. A Momentum olyan plakátot akar kihelyezni, amely ezt leplezi, bűnös módon meghamisítja. A szándék nyilván az, hogy ne sértse túlságosan Orbánt a szöveg, ezért engedje meg a kihelyezést.

Naiv gondolat, hogy ezzel megakadályozhatják a plakát betiltását. Már megszólalt Kovács, hogy az egész kampány oka, hogy az európai liberálisok migránsokat akarnak betelepíteni. Az elmebeteg propaganda megszólalt, a meghamisított magyar plakátra is ezt mondják majd, és betiltják. A sunyítás nem vezet eredményre, viszont nem riadóztatja a magyar embereket, akik tudomást szereznek róla, de nem tudnak angolul.

Csak dícséret és elismerés illeti Guy Verhofstadt, az európai liberális párt, az ALDE európai parlamenti frakcióvezetője plakátkampányát, amelyben világosan, félreérthetetlenül beszél Orbán V. valódi énjéről, és nem követi a csaknem tíz éve tartó mellébeszélő európai uniós gyakorlatot. S ebben a helyzetben éppen a magyarok beszélnek mellé. Szégyen.

Hasonlóan csak jót mondhatunk arról a sajtótájékoztatáról, amelyen elmondta, hogy nem vállalható tovább az, és „elég volt abból”, hogy „populista, autoriter, nacionalista, illiberális emberek arról beszélnek, hogy ők Európa új arca”. Az Európai Néppárt előzékenyen bánik a Fidesszel, pedig már rég arra lenne szükség, hogy harcoljanak azokkal, akik nem osztják az európai értékeket, csak az EU-s támogatásokat szeretik.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések