Karácsony Gergely lassan kioszt minden miniszteri tárcát, hogy az ellenzéki előválasztástól függetlenül magát helyezze a miniszterelnök-jelölti pozícióba. Legújabban már Dobrev Klárának is ígért miniszteri posztot: ő lenne a kormánya külügyminisztere. Ha lenne kormánya.
Ahhoz képest, hogy „szakértői” kormányt ígérnek Márki-Zay Péterrel, fogynak a tárcák. A szerepzavarra jellemző, hogy egy ellenzéki előválasztást összetévesztenek a kormányalakítással, mintha már legyőzték volna Orbánt. Úgy viselkednek, mintha biztos lenne a győzelmük, miközben Orbánt le sem lehet váltani.
Nem azért, mert legyőzhetetlen géniusz, hanem azért, mert gátlástalan fasiszta, aki gondoskodott arról, hogy választáson őt leváltani ne lehessen. Ezért az ellenzéki előválasztás csak egy játék, showműsor, és semmi valódi tétje nincs. Ehhez képest nevetséges hivatkozás az, hogy „ki győzheti le Orbán Viktort”.
Megadjuk a választ: senki. De az már most látszik, hogy bárki lesz a jelölt, a többiek őt teszik felelőssé, és most sem kívánnak szembenézni azzal a ténnyel, hogy Orbán a legaljasabb módszerek kombinációjával a mindenkori kétharmados győzelmét bebiztosította, a magyar népet megfosztotta a szabad választástól.
A legkiábrándítóbb az, hogy a börtönben máris összevesztek a rabok, amikor elhitték, hogy a börtönőrt legyőzhetik. Mintha erre valódi lehetőséget kaptak volna. Már elfelejtették, hogy nem az lesz az ellenzéki miniszterelnök-jelölt, akiről ők gondolják, hogy legjobb lenne, hanem az, aki a legtöbb szavazatot kapja.
Karácsony Gergelynek az a kijelentése, hogy ő válthatja le Orbánt, ezért mindenki őt támogassa, azért is nevetséges, mert ezzel visszament az ellenzéki összefogás elejére, amikor mindenki ezt gondolta magáról, és emiatt határoztak úgy, hogy akkor ezt döntsék el a választók. Aztán most mégse döntsék el.
Most már attól függetlenül mindenki győztesnek hirdeti magát, és mindenkinek megvan a logikája arra, hogy az ellenfeleinél ő miért alkalmasabb Orbán legyőzésére. Mennek az ajánlatok, az üzenetek, mennek a mutyizások, mert az első forduló nem úgy alakult, ahogy Dobrev Klárán kívül mindenki más remélte.
Mintha az előválasztás ötletébe azért mentek volna bele, mert meg voltak győződve arról, hogy csakis ők nyerhetnek. Amikor pedig nem nyertek, akkor félretennék a választói akaratot, és eldöntenék az alapján, hogy szerintük ki alkalmasabb Orbán leváltására: ők. De az előválasztók nem ugyanerről szavaztak?
Ami még ennél is kiábrándítóbb, hogy alig leplezett gyűlölködés zajlik. A DK agresszivitása és gyűlölete azt is megijeszti, aki tiszteletben tartaná a népakaratot és Dobrev Klára elég nagy arányú győzelmét. Ijesztő a hatalom akarásának ez a vehemenciája, a rideg számítás, a Karácsony elleni gyűlölet és uszítás.
Mintha az eddigi kollaboránsok megszimatolták volna a „vérszagot” és bedőltek saját propagandájuknak, hogy megkaparinthatják Orbántól a hatalmat. Az egymást segítő, egymásért küzdő, mindenkit maguknál különbnek tartó összefogás illúziója elszállt, vérre menő kíméletlen harc folyik a remélt koncért.
Márki-Zay Péter már bejelentette, hogy ha Karácsony nem enged, akkor ő visszalép: nem lesz akadálya „Orbán leváltásának”, mert Dobrev Klára győzelemre segítése a versenyben maradásával ezzel egyenlő. Ez is nagy kamu, mert Márki-Zay Péter tudja: ha Karácsony nem lép vissza, mindketten veszítenek.
Ha így lenne, akkor üres zsebbel távozhatnak, míg ha segíti Karácsonyt győzni, akkor papíron legalábbis kinéz egy miniszterelnök-helyettesi poszt, amit annak köszönhet, hogy a harmadik helyével egy zsarolási pozícióba került. A semminél pedig ez is jobb.
Ebben benne van az is, hogy Márki-Zay Péter olyan jobboldali, aki az antikommunizmusával próbálja elhódítani a Fidesz-szavazókat, akik azonban semmit nem változtak. Fidesz-szavazókkal legyőzni Orbánt – ez a stratégia, amitől az ember gyomra forog. Ahogy a NER után a „jobboldali” címkétől is hányni kell.
Elég volt a jobboldali nemzeti-kereszténykedő süket dumát hallgatni. Orbán-rendszere után is udvarolni a képmutató gyűlölködő ideológia híveinek. Szabadságra vágyik a normális ember, aztán magánéletében mindenki abban hisz, amiben akar. Nem akarnánk a „keresztény” szót állami politikus szájából hallani.
Mindebből látszik, hogy nekünk egyik jelölt sem tetszik, egyikkel sem tudunk azonosulni, a harcaikkal pedig pláne nem. Nekünk az tetszett, amikor az előválasztás elején még mindenki egyenrangú volt, és a különböző pártok vezetői nemcsak kiegészítették, hanem kontrollálták is egymást.
A „mindenki együtt” jónak tűnt, külön-külön egyik sem.
Sem Karácsony Gergely minden ellentétet elmosó bénasága, amellyel képes lenne Orbánt is kitüntetni az ország „egyesítésének” hazug illúziója nevében, sem Dobrev Klára és a DK agresszivitása, a rideg számító hataloméhség aparatcsík ízű technokráciája, sem Márki-Zay Péter mérsékelt jobboldalisága nem vonzó.
Hiányzik ebből a csapatból a Momentum is, a Jobbik is, a nemzet egyesítése pedig az összefogásnak az a formája lehetne, amikor ezek alkotnak koalíciót, nem lesz közülük senki vezér. Látható, hogy a hatalom és a vezetői szerep megbolondított mindenkit és felrúgtak mindent, amit addig fontosnak tartottak.
Bármilyen közösséget azonnal szét lehet verni, ha azt mondják nekik, válasszanak maguk közül vezetőt. Orbán sem csinálhatta volna jobban. Előre látható volt, hogy a hatalmi harc megszünteti az ellenzéknek azt a báját, kulturáltságát, önzetlenségét, amivel sok embert elvittek szavazni.
Mindebben pedig az a borzasztó, hogy ezek már most egymás torkának estek, osztozkodnak a nem létező koncon. Pedig ők nem egymás ellenségei, az ő közös ellenségük Orbán. Nem is egymást kellene legyőzni, hanem a közös ellenséget. S ha így lenne, akkor is inkább kiegyensúlyozott koalíciót alkotni.
Orbán legyőzéséről pedig szó sincs. Mire egymást leszalámizzák, még ennyi sem lesz.
