//

Bartus László: A 70 éves Iványi Gábor könnyei

11 perc olvasási idő
22

Meghatódni, elérzékenyülni sokszor láttam, sírni csak egyszer. Igazi férfisírás volt, amely reszkette, egész testét megrázta. Mélyről felszakadó sírás. Moldova György ült mellette, aki éppen anyagot gyűjtött a róla szóló könyvéhez. Beszélgettek, majd elragadta a sírás, amilyet még életemben nem láttam.

Iványi Gábornak sok oka lett volna az életben, hogy sírjon. Soha nem tette. Soha nem sírt azért, amiért mások sírnának. Sok igazságtalanság, bántalom, méltánytalanság érte, sok nehézségen ment át, és nem szűntek a megpróbáltatásai most sem, amikor 7o. születésnapját ünnepli. De ezek miatt soha nem sírt.

Iványi Gábor a próbákat mindig kiállta. Soha nem alkudott meg semmivel és senkivel. Soha nem adta meg magát. Iványi Gáborba mindenki bicskája beletörött. Orbáné is beletörött. Nem hátrált meg, nem adta fel, nem mondott le semmiről és senkiről. Nem is fog. Őt csak elpusztítani lehet, legyőzni soha.

Most sem ezek miatt sírt. Elmesélt egy történetet. Volt egy kutyája. Okos és bölcs eb, aki mindig tartotta magát, megőrizte a méltóságát. Nem volt hízelkedő típus, nem dörgölőzött senkihez. Megöregedett, már sokat szenvedett, nem volt más megoldás, el kellett altatni.

Iványi Gábor megrendült szívvel, kedves és öreg jóbarátját betette az autóba. A kutyán látszott, hogy tudja, hova mennek, és ez az utolsó útja. A fájdalomtól eltorzult tekintetéből is sugárzott a hála, hogy vége lesz a szenvedéseinek.

Iványi Gábor sok embert eltemetett, mint lelkész, hozzászokott az elmúlás tényéhez és gondolatához. De ez a mozdulat, ahogy szeretett kutyáját, kedves jó barátját a kocsiba tette, mélyen megrázta. Ahogy ment az úton, felidéződtek a közös emlékek. Valahogy kapcsolatba akart kerülni a kutyával, amely nézte.

Hátranyúlt egyik kezével, hogy megsimogassa, megérintse, hogy az érintésen keresztül kifejezze, amit érez. Hogy mennyire hálás, mennyire köszöni, és mennyire együttérez vele. Az öreg bölcs barát soha nem nyalta meg senki kezét. Az övét sem. Most előre hajolt a halálos beteg kutya, s először megnyalta a kezét.

Ekkor zokogott fel Iványi Gábor, amikor ezt mesélte. Szívből, egyre inkább rángatta a sírás, és csak sírt, sírt, vigasztalhatatlanul, egész élete minden fájdalma, keserűsége, szívének minden szeretete benne volt ebben a sírásban. Majd megszólalt.

“Ha eljön az idő – mondta -, akkor majd én is megnyalom az Isten kezét.” S ekkor újra felszakadt belőle a sírás. Olyannak látta magát, mint saját kutyáját, aki soha nem nyalogatta senki kezét. Még az Isten kezét sem. De amikor majd ő is így lesz, mint egykori barátja, akkor majd megnyalja az Isten kezét.

Hálát ad minden jóért, megadja magát neki, megnyugszik, hogy soha többé nem kell senkivel harcolni. Iványi Gábor megnyalja az Isten kezét. Odasimul a gazdájához, öreg barátjához hasonlóan, aki az utolsó útján kifejezte a szeretetét, amit mindig is érzett.

Iványi Gábor csak nehezen nyugodott meg. Látszott, hogy valami nagyon mélyről szakadt fel benne. Az Isten, aki méltóvá és alkalmassá tette a sok szenvedésre, elviselhetetlen terhek viselésére, aki megverte az emberek és az igazság szeretetével, ami küzdelmessé tette egész életét a gonosz világban, kinyújtja majd felé a kezét, és ő életében először megnyalja. Az első kéz lesz, amit Iványi Gábor megnyal.

Az Isten pedig sírni fog, egész testét rázza majd a sírás, hogy mindig hűséges, bölcs szolgája az ő képét és hasonlatosságát hordozta ebben a világban. Nemcsak külsőleg, hanem belsőleg. Akinek szeretete minden vétket elfedez. Iványi Gábor soha nem úgy tekintett senkire, ahogyan az emberek.

Ahogyan ő vezet egy intézményt, úgy nem lehet intézményt vezetni. Iványi Gábor mindent eltűr, elnéz és megbocsát. Be lehet csapni, amit ő észrevesz, de nem torolja meg, nem bünteti meg, hanem engedi, hogy hétszer is becsapják. S ő még mindig jó marad.

Erre a lelkületre, szellemiségre, krisztusi természetre épült az Oltalom egyesület. Ez tartotta meg, ez az, ami élteti, annak ellenére, hogy egy válságmenedzser az egészet halálra ítélné. De Iványi Gábor nem. Őt a racionalizáció, a gazdasági konszolidáció soha nem érintette meg, mert soha nem mondott le senkiről.

Ha így lehet, akkor legyen. Ha így nem lehet, akkor ne legyen. De van, mert ő elviszi a hátán. Az Oltalom egyesület is kezd hasonlítani az öreg és bölcs kutyára, de Iványi Gábor kitart, semmiből nem enged. Ha nem lesz tető, akkor az utcán, ha nem lesz szék, akkor a földön ülve. Nagy távlatok vannak még előtte.

Ilyen az Isten is. Milyen bajban lennénk, ha nem ilyen lenne. Iványi Gábor soha nem hibáztatott senkit azért, amiért hajléktalan, elesett, rászoruló, alkoholista vagy drogos lett. Soha nem ítélt meg senkit. Nem vak, ő is látja, de ő az embert és a méltóságát, a szenvedését és a kiszolgáltatottságát veszi észre.

Iványi Gábornál mindig van mentség. Nem tud más lenni. És most már nem is akar. Nem érdekli más, csak az, hogy amikor őt beteszik az autóba, az Isten kinyújtsa felé a kezét, és ő megnyalhassa. Nem lehet megszámlálni a sok embert, akit megmentett, akinek enni, inni adott, akit befogadott, akit megvédett.

Megszámlálhatatlan azok száma, akikhez Isten szeretetével fordult, és embernek érezhették magukat, amikor már elveszítették minden emberi méltóságukat. Iványi Gábor emléktáblát készít a névtelenül elhunyt és senki által nem keresett hajléktalanoknak. Róluk is maradjon emlék itt a földön. Emberek.

Amíg Iványi Gábor köztünk van, láthatjuk az Isten jóságát, irántunk való szeretetét és természetét. Ma 7o éves az ember, aki leginkább hasonlít Krisztusra. Ő a legszegényebb, holott a leggazdagabb, ő hordozza a legnagyobb terheket, holott más hordozza helyette. Ő a legüldözöttebb, de nincs benne semmi félelem.

Nagy ajándék Magyarország számára. Becsüljük meg. Nagyon hiányozni fog erről a földről, ha egyszer megnyalja az Isten kezét. Nagyon jó egészséget, hosszú és boldog életet kívánunk, tiszta szívből Iványi Gábornak. Legszívesebben megcsókolnánk, megnyalnánk a kezét. Isten éltessen, édes, kedves Gábor!







Amerikai Népszava Opinion

Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.

Előző cikk

Nem arról volt szó, hogy majd a választók döntenek?

Következő cikk

Mindenki magát kiáltja ki győztesnek, a háttérben gyilkolják egymást