2024, december22, vasárnap
KezdőlapMagyarországNagy Imrét a horthysta zsidógyűlölet miatt tüntették el

Nagy Imrét a horthysta zsidógyűlölet miatt tüntették el

-

Egyre nyilvánvalóbb, hogy a magyar történelem egyik legnagyobb tragédiája, hogy Sztálin kérésére nem ítélték háborús bűnösként halálra Horthy Miklóst. Ha Horthyt kivégzik, nem lehetne minden gond nélkül ennek a népirtó tömeggyilkosnak a rendszerét feltámasztani. A „keresztény-nemzeti” Magyarország hazugsága az Orbán-rendszer ideológiai alapja. Ugyanannak a hamis, beteg nemzeti identitásnak a feltámasztása zajlik, amelynek a kereszténységhez semmi köze, s amelynek ideológiai testvére és legfőbb szövetségese a német nácizmus és az olasz fasizmus volt, és amely népirtással végződött.

A horhysta „keresztény-nemzeti” kurzusnak, szentistváni államnak semmi köze a kereszténységhez, mindez a kereszténység ellentéte. A történelemhamisító hazug szobordöntéseket éjjel, a sötétség leple alatt hajtják végre. Jézus azt mondta: „Mert minden, aki hamisan cselekszik, gyűlöli a világosságot és nem megy a világosságra, hogy az ő cselekedetei fel ne fedessenek; Aki pedig az igazságot cselekszi, az a világosságra megy, hogy az ő cselekedetei nyilvánvalókká legyenek, hogy Isten szerint való cselekedetek.”

Ők a sötétben cselekesznek, mert amit csinálnak, azok gonoszságok. Ám az Isten világosság, és nincsen benne semmi sötétség. De ezek a sötétségben vannak, Orbán fényes nappal is sötétségben jár.

Nagy Imre feddő pillantását amúgy sem bírta Orbán, de Nagy Imrét azért kellett eltávolítani, mert kellett a hely a horthysta tömeggyilkosok emlékművének. Horthy részt vett a zsidóknak tulajdonított vörösterror  600 áldozata emlékművének avatásán, majd Horthy hét évvel később 23 ezer 600 magyar zsidót adott tömeggyilkosok kezére, tíz évvel később 435 ezer zsidót küldött haláltáborba. Orbán Szabadság téri emlékműve Gábriel arkangyalnak ábrázolja a tömeggyilkos Horthyt és a népirtásban részt vett belügyi vezetőket.

Ez a hazug giccs, amely Nagy Imre mártír vértanú miniszterelnök helyére kerül, a vörösterror 600 áldozatának állít emléket. De nem állít emléket az ezt követő fehérterror 600-nál is több áldozatának, és nem állít emléket a Horthy által elkövetett a kamenyec-podolszkiji tömeggyilkosság és a zsidó népirtás, a holokauszt áldozatainak. Mindennek az üzenete az, hogy a zsidóknak tulajdonított Tanácsköztársaság a nemzet ellen elkövetett terror volt, de a horthysta fehérterror, amely ezt megbosszulta, az a nemzet jogos igazságtétele volt, a holokauszttal együtt.

Orbán ennek az emlékműnek a helyreállításával a tömeggyilkosokkal, az antiszemita Horthy-rendszer népirtásával azonosítja magát. A keresztényfasiszta történelemszemlélet magyar-zsidó háborúnak láttatja a 20. század nagy fordulópontjait: a Tanácsköztársaság a zsidók támadása a „keresztény-nemzeti” Magyarország ellen. A fehérterror és a holokauszt a keresztény-nemzeti erők jogos bosszúja. Az ötvenes évek a zsidók bosszúja a holokausztért, majd 1956 a „keresztény-nemzeti” Magyarország bosszúja az ávós zsidókkal szemben.

Miután Orbán ennek a nyilas-fasiszta ideológiának az örököse lett, elutasítja Nagy Imre személyét, mert a mártír miniszterelnök személye nem illeszkedik ebbe a hazug 56-os történelemszemléletbe. Ezért nem fér meg Nagy Imre az 1944-re visszamaszkírozott, undorító kinézetű, félelmet keltő és giccses mocsadék szellemiséget árasztó Kossuth-tér közelében. Ráadásul elfoglalta az antiszemita horthysta emlékmű helyét, ezért távoznia kellett. Horhyék már 1934-ben is nagy tiltakozások és viták után csak késéssel tudták feállítani a történelemhamisító emlékművet, amely csak a vörösterror áldozatait tekintette a nemzet áldozatainak.

A Magyarországi Izraeliták Országos Központja már 1929-ben összeírta a Tanácsköztársaság alatti vörösterror zsidó áldozatait, hogy ezzel tiltakozzon a keresztényfasiszta szélsőjobboldal hazugsága ellen, amely egyes népbiztosok zsidó származása miatt a Tanácsköztársaságot a zsidóságnak, a zsidóság kereszténység és a magyar nemzet elleni támadásának tulajdonította. Ez az antiszemita elmélet azonban végigkísérte a két világháború közötti Magyarországot, és a zsidóknak tulajdonította Trianont, a magyar területek elvesztését is.

1956 szélsőjobboldali értelmezése szerint a kommunista hatalomátvétel és az ötvenes évek Rákosi-rendszere a zsidók ellentámadása és bosszúja volt a holokauszt miatt, ezért 1956 nem az orosz megszállás és a diktatúra elnyomása elleni népfelkelés és szabadságharc volt, hanem újra a „keresztény-nemzeti” Magyarország felkelése a kommunista zsidókkal szemben. Amikor Orbán Viktor még Nagy Imrét éltette és a liberális demokrácia alapelveit védte a „keresztény-nemzeti” ideológia emdéefes örököseivel szemben, a magyar nácik már nyíltan hirdették a Mein Kampf alapján, hogy a liberális demokrácia is a zsidók trükkje: az apák kommunisták, a fiak liberálisok lettek, de mindkettő a nemzetközi zsidó-világösszeesküvés eszköze.

A „Magyar Magyarországot!” antiszemita, náci jelszó

Miután Orbán átvette a magyar jobboldal örökségét és irányítását, magába szívta a náci, keresztényfasiszta ideológiát is. Orbán ma a legnagyobb egyetértésre találna a nyilas Bosnyák Imrével, ha élne, vagy Potyka bácsival, ahogy a nyíltan antiszemita ikon Csurka a halála előtt Orbánt a legnagyobb magyarnak, és saját antiszemita programja legragyogóbb végrehajtójának tartotta. Orbán nemcsak antiszemita, és nemcsak horthysta keresztényfasiszta, de alapvetően náci is lett.

Orbán egész rendszere a náci ideológiára és a náci történelemhamisításra épül. Amit megvalósít, az húsz évvel ezelőtt a Szent Korona című nyilas mocsoksajtóban és a Fehérlófia könyvesbolt, a Gede-fivérek náci pöcegödrében volt olvasható. Orbán antiszemitizmusa teljes összhangban áll a Mein Kampf szellemiségével, azzal a különbséggel, hogy ő a középkori „keresztény” antiszemitizmus egyenes ági folytatója, noha akkor még nem annak hívták. A nácizmus ennek az antiszemitizmusnak a szekularizált változata, míg a horthyzmus a zsidógyűlölő egyházatyák „keresztény” antiszemitizmusának örököse.

Orbán tömeggyilkosok ideológiájával azonosítja a rendszerét. Megidézi azokat a szellemi irányzatokat, „démonokat”, hamis isteneket, amelyek Magyarország legszörnyűbb tragédiájának okozói voltak.

Ezt a szellemiséget teszi meg rendszere vezető ideológiájává, ezzel legitimálja az antiliberalizmusát, és ezt teszi meg a magyar identitás alapjává. Magyar az, aki keresztény, és keresztény az, aki nem zsidó. A zsidó nem keresztény, ezért nem magyar, hanem a keresztény magyar identitás pusztítója és a magyar nemzeti tragédiák okozója.

A vörösterror az egyik ilyen tragédia, 1956 a másik, 1989 a harmadik, mert a liberális demokrácia sem a „keresztény-nemzeti” Magyarország illiberális önazonossága, hanem annak az akadálya. Az is a zsidók nemzetellenes támadása. A keresztényfasiszta diktatúra Magyarország önazonossága, István keresztény államának folytatása, amelyet mindig egy-egy zsidó hatalomátvétel akasztott meg. Az egyház és az állam összefonódásával létrejövő feudális elnyomás, jogfosztás maga a magyar nemzeti identitás, a feudális egyházi és állami terror alóli felszabadulás, az egyenlőség, a szabadság, az emberi jogok pedig a keresztényellenes és nemzetellenes zsidóság támadása az eredeti Magyarország ellen.

A jogállamot, a törvények uralmát, a törvény előtti egyenlőséget, az egyéni jogokat és a felvilágosodást képviselő magyarok mind zsidók, zsidóbérencek vagy lélekben zsidó nemzetárulók. A kivételezettek, az előjogokkal rendelkezők, a jobbágyok, a magyar nép fölött uralkodó, feudális zsarnokok pedig a nemzet igaz képviselői. A magyarok nagy része pedig, aki rest a gondolkodásra, aki elhiszi a „Szent Koronáról”, a magyarok „keresztény” államáról szóló hazugságokat, mindent eltűr ezeknek a gazembereknek, akik e hazugságok leple alatt sanyargatják több mint ezer éve a magyar népet.

Ennek a náci ideológiának a jegyében történik a szoborváltás. Nincs semmi új a magyar Nap alatt. Ugyanazok a „démonok”, ugyanazok a szörnyetegek, gyilkos ideológiák. Rohanunk a forradalomba, az újabb vérfürdőbe. Ugyanazok között a keretek között, ugyanazon eszméket követve, ugyanazok a dolgok ismétlődnek meg. És amikor a józan ész, az emberek szabadságszeretete legyőzi és elsöpri majd ezeket a bűnöző fasisztákat, nácikat, az majd megint a zsidók hatalomra jutása lesz a „keresztény” magyarokkal, ennek az országnak a pusztítóival és tömeggyilkosaival szemben. Kezdődik minden elölről.

Ezért, akinek esze van, és aki megteheti, kilép ebből a beteg körforgásból, és elmegy civilizált országokba, ahol normális épeszű emberek élnek. Még.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések