2024, december22, vasárnap
KezdőlapMagyarországKiemelt hírekNem bánt a bácsi, de aki ellenkezik, az feljelentette magát, mert magyar...

Nem bánt a bácsi, de aki ellenkezik, az feljelentette magát, mert magyar ember nem ellenkezik

-

A propagandasajtóban turnézik, adja az interjúkat a Szuverenitásvédelmi Hivatal (SZVH), az egykori állambiztonsági hivatal szerepével felruházott új szervezet leendő vezetője. A korlátlan jogokkal rendelkező, bírói kontroll nélküli, sőt, tisztázatlan fogalmak védelmére létrehozott hivatal vezetője megfogalmazta a NER jogállami garanciáit: „Bízzanak bennem.”

Ez valóban „hungarikum”, ahogy Lánczi András jellemezte hivatalát. Ilyen jellegű jogállami garancia Néró császár udvarában volt utoljára, hogy a NER közvetlen elődeit, Mussolini fasiszta államát és a hitleri Németországot ne is említsük. Más ideológiai alapon még a sztálini rémuralomra, az észak-koreai és kínai kommunista diktatúrákra emlékeztethetünk.

Ezek egyike sem kerülte el a népirtást, mint elkövető.

Lánczi a bizalmat a HírTV-ben azonnal meg is alapozta azzal a kijelentésével, hogy akik kifogásolták a hivatal várható működését, a feladatát, a jogköreit és a róla szóló törvényt, azok szerinte maguk is „involválva” voltak a „dollármédia” és a „dollárbaloldal” ügyekben. Bízhatunk Láncziban, aki a hivatal felállítása előtt már tudja, kik az elkövetők.

Ezt arra válaszolva mondta, hogy a hivatal nem lesz-e elfogult. A „dollármédia” kifejezés nyilván eloszlat minden elfogultságra vonatkozó gyanút, miután a propagandagyárhoz nem tartozó magyarországi sajtóról még semmiféle kutatás, vizsgálat nem állapította meg, hogy külföldi pályázati pénzeket kap, főleg pedig azt, hogy az bármilyen befolyásolást jelentene.

Lánczi azonban mégis helyesen körvonalazta az ellenséget: mindenki, akinek bármilyen ellenvetése van velük vagy az Orbán-rendszerrel kapcsolatban, az önmagában bizonyítja, hogy külföldi befolyás alatt áll, Magyarország szuverenitását veszélyezteti. Mert a magyar közéletben önmagától ilyen ellenvetés nyilván nem létezne, aki magyar, velük tart.

Az interjú alapján definiálhatjuk a magyar „demokratikus vita és közéleti párbeszéd” fogalmát is. Ez az Orbán-rezsim által elfoglalt, megszállt, kisajátított, a propaganda céljaira használt médiát jelenti, amelyben a rendszer lefizetett talpnyalói vitatják meg egymás közt a vezér legutóbbi nagyszerű tetteit és kijelentéseit. Demokratikusan vitázva magukkal.

Ami ettől eltér, az nem tartozik a legitim magyar demokratikus vita és közéleti párbeszéd körébe. Az a magyar szuverenitás elleni idegenlekű, ennélfogva külföldi támadás, független attól, hogy az országot megszállva tartó Fidesz nevű bűnszervezet, vagy szervezett bűnözői csoport kritikusa kap-e a demokrácia védelmére bármilyen külföldi támogatást vagy nem.

Ezt jól megértettük. Ahogy korábban már megértettük a megkérdőjelezhetetlen vezér, az isteni ranggal felruházott Orbán szavaiból is, aki az önkényuralmi törvényük kritikusaira azt mondta, hogy ezzel már feljelentették magukat. Bármilyen bírálat, ellenvélemény, kritika önfeljelentéssel bír. Ennyi elég, ez már bizonyíték a kezükben. Ha Orwell most élne…

A szuverenitásvédelem így minden más véleménnyel, kritikával szembeni védelmet jelenti. Ezt nevezik diktatúrának. Lánczi mindenkit megnyugtatott, hogy nem titkosszolgálat lesz a hivatal, de a titkosszolgálattól kérhet információkat. Ez csak szervezeti elkülönülést jelent, mert a titkosszolgálat köteles a kéréseiket teljesíteni. Magyarul: Lánczi utasíthatja őket.

Itt van a lánczos kutya elásva: a nagy trükk az, hogy nem szervezik az SZVH alá a polgári és egyéb titkosszolgálatokat, rendőrséget, ügyészséget, nem csinálnak belőle formálisan titkosrendőrséget, de mégis az lesz, csak nem egy szervezeten belül. Ez a szokásos látszat, amire hivatkozni lehet, a valóság pedig az, hogy ez egy minden felett álló titkosrendőrség.

Lánczi megnyugtatott mindenkit, hogy egyedülálló hivatala nem hatóság, hanem elemzi és értékeli a más hatóságoktól beérkező információkat. Magyarul, ők csinálnak majd belőle kampányt, indítanak lejárató akciókat, feketítenek be bárkit, aki kritizálni meri ezt a hazug mocskos, fasiszta és náci tolvajbandát. Ami büntetőüggyé is válhat a törvény alapján.

Lánczi máris attól tart, hogy a Gestapóhoz és az ÁVH-hoz hasonlítható fasiszta szervezetét próbálják majd megfélemlíteni, de ezt ő nem engedi. Nincs is itt oka félni senkinek, csupán a „szuverenitásvédelmi hivatalnak”. Nem bánt a bácsi, ezt üzeni az új ÁVH-főnök. Azoknak van csak félnivalójuk, akiknak van valami a fülük mögött. Ha ilyen vagy, magadra vess.

Ez pedig kiderül abból, hogy ki mit mond. Ezért pofa be. Az interjú során szóba került az Európai Unió is, amely szintén védi az EU-s országok szuverenitását. De az már kimaradt a beszélgetésből, nyilván időhiány miatt, hogy az EU nem a demokratikus értékek védelme miatt aggódik, hanem az Orbánhoz és Putyinhoz hasonló fasiszták propagandától.

Magyarország éppen az ellenkezője annak, amit az Európai Unió véd. A szuverenitást ezek a demokratikus értékektől és a jogállami normáktól féltik, ami a fasizmus szuverenitása. A szólásszabadság, a szabad vélemény, a sajtószabadság sérti a korlátlan önkényüket. Ezért az SZVH azt a feladatot látja el, amit a náci Gestapó, a szovjet KGB és a magyar ÁVH.

Élén egy olyan vezetővel, akiben meg lehet bízni. Meg is bízik benne a diktátor. Készülhet a sok besúgó, eljött az ő idejük. Magyarország oly sok viszály, hányattatás után visszatalált végre ezeréves önmagához. Trianon mégiscsak igazságtalan volt. Az egészet kellett volna megszüntetni.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések