2024, október12, szombat
KezdőlapAmerikaNem hajtanák végre Trump atomtámadásra vonatkozó parancsát

Nem hajtanák végre Trump atomtámadásra vonatkozó parancsát

-

Erről John Hyten, a légierő tábornoka, U.S. Strategic Command (STRATCOM) parancsnoka beszélt egy kanadai biztonsági fórumon. Hyten az a parancsnok, akinek Trump parancsa esetén végre kellene hajtania egy atomtámadást, újra megerősítette, hogy a stratégiai csapásmérő erők csak a jogszerű parancsokat kötelesek végrehajtani.

Hyten azt mondta, hogy „néhányan azt hiszik, hogy teljesen hülyék vagyunk”, utalva arra, hogy a mentális állapotát tekintve sokak által megkérdőjelezett Trump bármikor kilőhet egy atombombát. Ez nem így van, és Hyten elmondta ennek folyamatát.

Egy atomtámadás elrendelésének megvannak a törvényes szabályai. Nem úgy van, hogy Trump zsebében vannak a nukleáris kódok, és ha hirtelen dühbe jön két twitter üzenet között, akkor elindít egy atombombát, a katonák pedig semmit nem tehetnek, végre kell hajtaniuk a parancsát.

Hyten szerint, ha törvénytelen a parancs, akkor azt kötelesek megtagadni. Ha törvénytelen parancsot végrehajtanának, egész életük végéig börtönbe kerülnének. A demokrata és a republikánus szenátorok egy rész ettől függetlenül aggódik Trump beszámíthatóságát illetően, nem minden ok nélkül. Ezért négy évtized óta először került szenátusi bizottság elé kedden az elnök nukleáris jogosultságának felülvizsgálata.

Ismert, hogy Trump az ENSZ közgyűlésén azt mondta, ha Kim Dzsongun fenyegeti az USA-t elpusztítja Észak-Korea teljes lakosságát. Ez őrültség, különösen abban a szervezetben, amelyet az ilyen konfliktusok és háborúk megakadályozására hoztak létre.

Még szerencse, hogy Hyten tábornok megnyugtatott mindenkit, hogy a nukleáris csapás elrendelése és végrehajtása körül nemcsak hülyék vannak. Vagyis, az elnökről nem kell arra következtetni, hogy mindenki teljesen hülye.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések