2024, április19, péntek
KezdőlapBreaking NewsNémeth Sándor váltja a Klubrádiót, aki a kinyírásában is részt vehetett

Németh Sándor váltja a Klubrádiót, aki a kinyírásában is részt vehetett

-

A magyar maffiaháborúk ismerői, a leszámolásos merényletek nyomozói jól ismerik azt kriminológiai alaptételt, hogy az a tettes, aki beül az áldozat helyébe. A konkurrenciának, vagy az alvilágnak az a résztvevője a gyilkos, aki a megölt áldozat szerepét (néha a vagyonát is) átveszi. Ez már egyszer működő megállapítás volt, amikor a Hit Gyülekezetével rivális kisegyházak egyházi státusza megszűnt, Németh Sándor vezető lelkész bizniszegyháza pedig egyedül elfoglalta a helyüket a bevett egyházak között.

Akiket Németh Sándor az ellenségeinek tartott, azok azóta sem kapták vissza az egyházi státuszukat, s kiderült: ebben Németh Sándor keze volt. Nemcsak az volt az Orbánnal kötött paktum lényege, hogy a Hit Gyülekezete a történelmi egyházakkal azonos kategóriába kerülhet, annak ellenére, hogy ez Magyarország legnagyobb bizniszegyháza, hanem Némethnek arra is volt gondja, hogy akiket ellenfelének tart (mint a Hit Gyülekezetéből kivált Budapesti Autonóm Gyülekezet, vagy az Iványi Gábor-vezette Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség), ne kapjanak egyházi státuszt. Utóbb azt mondta: „verseny van”. Őket egyszerűen kinyíratta, cserébe azért, hogy Orbánnak eltette az MDF-et az útjából, és hátba szúrta Dávid Ibolya pártját az egyházi státuszért. Ez is egy maffialeszámolás volt.

Hasonló párhuzam rémlik fel a Klubrádió kapcsán. Mintegy másfél évvel ezelőtt kaparintotta meg Németh Sándor fia, az ATV vezérigazgatója az addigi Broadway Rádiót, és hozták létre belőle a Spirit FM névre hallgató rádiót, amely a Németh-család kezében van (akárcsak a Németh Sándor által ellopott ATV többségi tulajdona), de a működése a Hit Gyülekezetére és vélhetően a tagok pénzére (emellett az Orbán-rezsim támogatására) épül. Másfél év kellett, hogy a rádió megerősödjön, bejáródjon ahhoz, hogy kész legyen átvenni a Klubrádió helyét és szerepét. Nem kizárt, hogy Németh erre készült, vagy fel is kérték erre a szerepre, miután Köves Slomó kezéből kivettek mindent.

A történtek arra utalnak, hogy a Spirit FM (Németh Sándor és a Hit Gyülekezete) nemcsak „hullarablók” és „dögkeselyűk” módjára beült a törvénytelenül eltávolított Klubrádió frekvenciájába (pályázat nélkül beengedte a Médiatanács „ideiglenes” jelleggel), hanem vélhetően a Spirti FM azért jött létre, hogy a Klubrádió helyét átvegye. Ezzel a Spirit FM ugyanazt valósítja majd meg a rádiózásban, mint az ATV a televíziózásban, a Hit gyülekezete a vallási életben: Orbán híveiként azt a hamis látszatot keltik, mintha nem sérült volna a sajtószabadság, egy másik „ellenzéki” vagy „független” csatorna váltja a Klubrádiót, miközben a valódi tulajdonos, Németh Sándor céljainak megfelelően Orbán érdekeit szolgálják ki. Ugyanezt hazudja a Hit Gyülekezete, hogy nem sérült a vallásszabadság.

Németh Sándor és a Hit Gyülekezete az Orbán-rendszer zsebében van. Eddig is milliárdokat kaptak különböző jogcímeken (köztük 800 milliós vissza nem térítendő támogatást közpénzből), de Semjén Zsolttal aláírtak egy „konkordátumnak” megfelelő szerződést arról, hogy az Orbán-kormány magára vállalja a Hit Gyülekezete intézményeinek a finanszírozását, ami már nem terheli a rohamosan csökkenő létszámú gyülekezetet. Ezért Németh teljesen kiszolgáltatott az Orbán-rendszernek, mert ha Orbán megvonná a közpénzeket, a fogyatkozó Hit Gyülekezete intézményrendszere összeomlana. Így azonban a hívők pénze marad Németh Sándoré (mert az állam az adófizetők pénzéből eltart mindent mást), Németh pedig sorozatban építi belőle a kastélyokat és a luxusnyaralókat magának. Ez az ember váltja a Klubrádiót.

A Spirit FM tulajdonosa hivatalosan a Németh-gyerek, de ahogy Friderikusz Sándor egyik híres interjújában elmondta, Németh S. Szilárdot az apja irányítja. Németh Sándor az ATV-t is a fián keresztül kézzel vezérli. Ezért a Klubrádió volt frekvenciáján egy Orbánnal lepaktált, neki kiszolgáltatott, a lopásai és az adócsalásai miatt zsarolható, Trump-imádó, Orbán-hívő állelkész rádiója működik majd, aki arra használja majd a csatornát, hogy Orbán fasiszta rendszerének lényegéről elterelje a figyelmet és illiberális, fasiszta gyűlöletropagandát folytasson.

Erre korrupt „ellenzéki” újságírókat használ fel, akik vállalják ezt a gyalázatos szerepet. A Klubrádió ne képzelje, hogy valaha visszakerül a frekvenciájára. Már beült a helyére az, aki elvállalta azt a szerepet, hogy eltüntesse a Klubrádiót. Németh Sándor módszeresen nyírta ki a közéletből az igazi ellenzéki újságírókat az ATV-ből is, és váltotta fel őket pénzért bármire képes korrupt emberekkel.

Íme, még egyszer, ez az ember váltja a Klubrádiót:

 

 





Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések