2024, április16, kedd
KezdőlapAmerikaObamacare: Trumpot saját republikánusai korlátozzák

Obamacare: Trumpot saját republikánusai korlátozzák

-

A szenátusban megint megbukott a kísérlet, hogy ezúttal legalább az Obamacare bizonyos részeit visszavonják. Ez már a harmadik próbálkozás, hogy Trump teljesítse a legnagyobb választási ígéretét, amellyel a legszegényebb amerikaiak gyógyulási lehetőségeit venné el.

Nem is ezért szavaztak rá Amerika középső részeinek kilátástalan helyzetben levő polgárai, hanem azért, mert ennél sokkal jobb egészségbiztosítást ígért. Ez már eleve megbukott, mert mint kiderült, Trumpnak semmiféle elképzelése és terve nem volt, csak a gyűlölete, mind Obama, mind az általa alkotott Obemecare ellen, amely 24 millió amerikainak adott biztosítást.

Trump először elismerte, nem is gondolt, hogy ez egy ilyen nehéz ügy, aztán saját tervük megbukott, majd mindenféle saját javaslat nélkül akarták eltörölni azzal, hogy majd lesz helyette később másik. Hogy mi, azt senki nem tudja, ezért valószínűsíthető volt, hogy semmivel nem fogják helyettesíteni.

Ez a próbálkozás is megbukott, most a republikánus többség a részletel visszavonásában sem állt Trump mellé. Ezzel együtt senki nem lehet biztos abban, hogy ez volt az utolsó próbálkozás, és Trump nem tesz még más formában egy őjabb kísérletet. Abban azonban nem lehet biztos, hogy a támogatottsága nagyobb lesz, mert a republikánus szenátorok is függetlenül szavaznak tőle.

Ez a különbség Magyarországhoz képest, hogy a fékek és ellensúlyok rendszere működik. Nemcsak intézményesen, hanem a törvényhozásban is. A képviselők azok képviselői, akik megválasztották őket, és nem Trump bábjai, akik parancsra nyomják a gombot.

Az Obamacare ugyanakkor rászorult volna egy kis korrekcióra, mert a biztosítóknak nem sikerült túljárni az eszén. Noha még így is olcsóbb, mintegy harmada-negyede a biztosítás árának az Obamacare, jelentősen megemelték az önrészt. De ez még mindig jobb, mint a semmi.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések