2024, december21, szombat
KezdőlapMagyarországKiemelt hírekOrbán Iványi Gáborból akar Navalnijt csinálni

Orbán Iványi Gáborból akar Navalnijt csinálni

-

Mint megírtuk, a NAV demonstratív akció keretében, hajnali házkutatást tartva, bilincsbe verve, őrizetbe vette Ónodi Istvánt, Iványi Gábor egyházának lelkészét és intézményeinek gazdasági igazgatóját. Az akció megfélemlítő és figyelemelterelő jellege nyilvánvaló, ahogy az is, hogy erre az őrizetbe vételre semmi szükség nem volt.

Cikkünkben megírtuk azt is, hogy kizárólag az Orbán által jogtalanul visszatartott pénzek miatt be nem fizetett köztartozás áll az ügy hátterében, amely évek óta ismert és tudott dolog. Iványi Gábor évek óta tárgyalásban van a hivatalos szervekkel, a kormány szóba sem áll vele, holott a megoldás kulcsa náluk van. Ebből is látszik az ügy politikai jellege.

A 72 órás őrizet után bíróságnak kell döntenie Ónodi István letartóztatásáról és szabadon engedéséről. A letartóztatás feltételei nem állnak fenn, mert semmiféle veszély nincs arra nézve, hogy a lelkész megszökne, tanúkat befolyásolna vagy összebeszélne, hiszen az ügy mindenki által ismert, semmiféle feltárandó eleme nincs. Az őrizetbe vételre sem volt ok.

Még abból a szempontból sem, hogy Ónodi István esetleg Iványi Gáborra valljon, hiszen erre semmi szükség, mivel minden papíron Iványi Gábor szerepel aláíróként. Ónodi István semmiről nem döntött, ezért a felelősség egyértelműen Iványi Gáboré, aki azt vállalja is. Iványi Gábor döntött arról, hogy nem zárja be az intézményeit, senkit nem hagy meghalni.

A visszatartott pénzek miatt a költségvetésük nem tette lehetővé, hogy a köztartozásokat befizessék, de ennek fedezete ott van az Orbán-kormánynál, amit törvénytelenül nem fizet ki. Ezért Iványi Gábor döntött úgy, hogy a szűkös forrásokat a hajléktalanok, a hátrányos helyzetű gyerekek, betegek ellátására fordítja, és nem Orbán Viktornak fizeti, ahol úgyis csak ellopnák a családjával, a lányával, a vejével és a strómanjaival.

Iványi Gábor a visszatartott pénzek terhére adósodott el. Az ügyben semmiféle nyomozni való vagy bármilyen új elem nincs. Orbán akar bűnözőt csinálni a politikai ellenfeléből, s belpolitikai célokból, valamint megfélemlítésből rendez időnként razziákat. Ezúttal már a megbilincseléstől és őrizetbe vételtől sem riadva vissza. A célpont azonban Iványi Gábor.

Ónodi István megbilincselése és őrizetbe vétele Iványi Gábor megbilincselésének előjátéka, a MET kriminalizálásának ocsmány színjátéka és a közvélemény felkészítése arra, hogy a szegények és hajléktalanok jótevőjét bilincsbe verhesse, őrizetbe vethesse és börtönbe is csukhassa. Nyilván egy újabb látványos razzia és nevetséges házkutatás kíséretében.

Tréningelik és tesztelik a közvéleményt, szoktatják a gondolathoz, hogy Iványi Gábor is letartóztatásba és börtönbe kerülhet. Eljátszhatják azt a mocskos játékot, mintha Ónodi István őrizetbe vételének és a nála tartott házkutatásnak bármi szerepe lenne ebben. Az ügyben nincsenek rejtett iratok és titkok. Egyértelmű a helyzet: nem fizettek köztartozást.

Iványi Gábor a rendszerét kereszténynek nevező Orbán antitézise és hazugságainak élő cáfolata. Szerepét tekintve pontosan abban a helyzetben van, mint Jézus, aki a hatalmat kiszolgáló vallásos főpapok és a politikai hatalom célpontja lett a létezésével. Képviselte azt, amiről a képmutatók csak beszéltek. Ez elég, elkerülhetetlen volt, hogy eltüntessék.

Jézussal ez úgy is megesett, hogy visszautastott minden politikai szerepet, mert más volt a küldetése. Iványi Gábor azonban úgy védelmezi az üldözötteket és a jogfosztottakat, hogy polgári jogi és emberi jogi harcos is, aki az igazságot szólja és az elnyomó hatalmat bírálja. Újra felmerült köztársasági elnöki jelölése, Orbán pedig fél a hiteles népszerűségétől.

Ezért biztosra vehető, hogy a diktatúrát lépésről lépésre kiépítő, ocsmány akcióit tudatosan felépítő Orbán végső terve az, hogy Iványi Gáborból bűnözőt csináljon, letartóztassa és a börtönbe küldje. Iványi Gábornak Navalnij sorsát szánja, azt remélve, hogy a börtönben meghal, még bérgyilkost sem kell küldenie rá. Amit Iványi Gáborral tesz, az orosz recept.

Szélesebb perspektívából nézve, ha ez megtörténik, az jelképes lesz. A rendszerváltáskor egy oldalon álló két liberális politikusból az egyik megmaradt annak, aki volt, a másikból egy fasiszta, fajgyűlölő, antiszemita és náci diktátor lett, aki börtönbe veti azt, aki valóban utcai harcos volt, aki valóban a kommunista diktatúra ellenállója és üldözöttje volt.

Orbán soha nem volt az. Ha eljutunk oda, hogy Orbán börtönbe teszi Iványi Gábort, nem mellékesen azt a lelkészt, aki két gyerekét keresztelte, annak szimbolikus jelentősége lesz. Mivel Iványi Gábor pontosan tudja Orbán szándékait, beleértve a mesterségesen előállított helyzetet is, nem fél Orbántól. Nem ijed meg a zsarnokká vált egykori fideszestől. Ismeri.

Orbán nem tudja Iványi Gábort megfélemlíteni. Sem megtörni, sem hódolatra késztetni. Nem tudja mivel zsarolni. Iványi Gábor nem Németh Sándor, neki jelleme és gerince van. Emellett, mivel ő világ életében az ilyen paprikajancsik ellen harcolt, a hatalommal való harcban edződött, cseppet sem ijed meg attól, hogy Orbán börtönbe csukja.

Iványi Gábornak ez az életeleme. Ettől csak erősebb lesz. Orbán pedig gyengébb.

Iványi Gábor az igazság által erős, Orbán pedig a hazugságoktól gyengül.

Mosolyogva fogja tudomásul venni ezt a galádságot is, cseppet sem lepődik meg rajta, ismeri a Bibliát, a világot, és ezeknek az embereknek a gondolkodását. Pontosan tudja, hogy kit szolgál, kit követ, akinek a példájából tanult, aki megváltotta, aki megtanította, hogy mire számíthat ezen a világon, de legyen a kicsik, a szegények, az elnyomottak segítője. Azoké, akiket ő szeret. Akik nem a volt karmelita kolostorban trónolnak.

Iványi Gábor nem fiatal, de az élete nem Orbán, hanem Isten kezében van. Az ő akarata lesz meg, de előre figyelmeztetjük Orbánt, hogy Magyarország nem Oroszország. Megúszta a pedofilok védelmezését, férfiasan feláldozott maga helyett két nőt. De Iványi Gáborba beletörik a bicskája. Majmolhatja Putyint, csinálhat magának egy Navalnijt, de belebukik.

Iványi Gábor egyébként végtelenül szelíd és békés ember, semmi veszélyt nem jelentett volna Orbán rendszerére, politikai ambíció nincsenek. Elég lett volna, ha békén hagyja, s teheti azt, ami az ő szívügye és a hivatása. De a diktátorok már csak ilyenek, hogy nem tűrik, ha valaki nem hódol be nekik, és a létezése élő cáfolata mindennek, amit hazudik.

Jézus Krisztus a legnagyobb győzelmét a kereszten aratta. A Sátán sorsa pedig épp akkor pecsételődött meg, amikor őt kivégezte. Ez volt a végleges bukása. Jézus tudta azt, hogy meg fogja tenni, és azt is tudta, hogy hány embert ment meg azzal, hogy nem enged neki. Iványi Gábor lakmuszpapír. Az ő sorsán lehet felmérni, hol tart Magyarországon a sötétség.

De minél erősebb a sötétség, annál közelebb a világosság. Orbán hatalmas tempóban a vesztébe rohan. Felgyorsult ennek az embernek az ítélete. Isten elvette a maradék eszét. Állunk mi még Iványi Gábor köztársasági elnöki beiktatásának ünnepségén. A szuverén Magyar Köztársaságban.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések