Akár bukásként is értékelhető a Fidesz európai parlamenti választási győzelme, miután Orbán megmozgatott mindent, bevetette a teljes arzenált, csúcsra járatta a bevándorlásellenes propagandát, ijesztgetett és fenyegetett, ennek ellenére egymillió szavazattal kapott kevesebbet, mint egy évvel ezelőtt. Pedig ezúttal nem is a Fideszre kérte a szavazatokat, hanem magára. A saját személyére és a „programjára”, de a magyarok egynegyede sem szavazott Orbánra. Irdatlan pénz, totális propagandagépezet, az országon végigzavart aktivisták, megmozgatott tömegek, önkormányzatok, élet-halál kérdésre kiélezett kampány, már ez sem elég Orbánnak.
Orbán Magyarországon is sokkal jobb eredményre számított, 60 százalékot akart, 15 mandátumot. De európai számításai sem jöttek be. Kiutáltatta magát a Néppártból, amely simán győzött, és nélküle is többségben vannak, erősödtek a zöldek és a liberálisok, demokratikus nagykoalíció alakulhat, ahol a nacionalista illiberális hazudozóknak nincs helyük. Orbán kiszorult a senki földjére.
Az európai parlamenti választás bizonyította, hogy Orbán nem jó politikus, eltaktikázta magát, elpackázta a nagy lehetőséget, mert túl hamar és túl gyarsan akarta fasizálni Európát, ami azt mutatja, hogy elszakadt a valóságtól. Nem jó diktátornak sem, mert annyira a végletekig hajtja a hazug „migránsozó” és „sorosozó” propagandát, ami kontraproduktívvá válik, ellentétes hatás vált ki egy idő után. Minden ember belefárad egy idő után a félelembe és a rettegésbe, ezért egy idő után már nem akar jobban és többet félni. Orbán pedig elkezdte súrolni ezt a határt.
A diktatúrák életében van egy ív, amit befutnak: van eleje, közepe és vége. A felszálló ágban a szerencse fiai, minden bejön nekik, minden a kezükre játszik, aztán elérik a csúcsot, amikor minden a kezükben van, elbízzák magukat, nagyokat álmodnak, azt képzelik, bármit megtehetnek. Majd innen elindul a hanyatlás, és megfordul a „trend”. Semmi nem jön be nekik, minden ellenükre játszik, nem hoznak sorban ösztönösen jó döntéseket, hanem hibát hibára halmoznak. Képtelenek a hatalom eszközeit változatosan használni, csak arrogánsan tudnak mindenre reagálni, csak az agresszivitást ismerik, és mindez egyre inkább ellenük fordul.
Nem tudjuk megállapítani, hogy Orbán e folyamat melyik stádiumában van jelenleg, mert ennél sokkal többet néztünk ki belőle. Ravaszabbnak, taktikusabbnak gondoltuk, de ez az ember lecsupaszodott, és a nevetsésgesség szintjére jutott. Azért nem írjuk le teljesen, mert nagy bukások után sokszor volt képes önkorrekcióra, amire az utóbbi időben már nem. Ha ennek jelét adta volna, neki legutóbb a Sargentini-jelentés után vissza kellett volna vennie, az undorító és mocskos pávatánca képmutató jeleneteit kellett volna bemutatnia, hogy a helyzetét stabilizálja és a lehetőségeit hosszabb távon megőrizze, de ehelyett megkeményítette magát, és egy felcsúti vak ló mintájára ment neki a falnak.
Nem tudunk annál nagyobb hülyét elképzelni, hogy valaki neki menjen a saját pártcsaládjának idő előtt, és felrobbantsa azt a hátterét, amely eddig védelmet és oltalmat nyújtott nek az Unió első fasiszta állama kialakításához. Ilyen rossz arányérzékű embert még nem láttunk a nagypolitikában, hogy jelentős kisebbsége mellett nekimegy a pártnak, trónkövetelőnek látszik, akik nélkül azonnal zuhan a semmibe. Orbán a kampányban jó érzékkel ajánlotta az „osztrák modellt” is, amely attól omlott össze, hogy a partnerül választott osztrák fasiszta nyíltan istenítette az ő rendszerét és ajánlatot tett egy korrupciós ügyletre, amit az ő gyakorlatából lesett el, és csak tervbe vette azt, amit Orbán meg is valósított. Aztán hősének nevezte a legborzalmasabb olasz fasisztát, és azt képezelte, győz a szélsőjobb Európában, ő pedig átlovagol.
Esélyük nem volt erre. Néhány éve még sokkal veszélyesebbnek látszott a szélsőjobboldali hatalomátvétel, de a választás éppen hanyatló támogatottság mellett érte őket. Európa kezdi összeszedni magát, és kezdi felfedezni saját értékeit a populista nacionalista illiberálisokkal szemben. Orbán Magyarországon is bukott ahhoz képest, amiben reménykedett, ezzel az eredménnyel semmi olyat nem produkált, amivel verhetné a mellét. Európában ezzel a 2 százaléknyi mandátummal a Néppárt nélkül, amely ezek után remélhetőleg bolhás kutyaként rúgja le Orbánt magáról, semmit nem ér. Nevetséges és szánalmas duma az, hogy „ez a választási győzelem megbízatás. Megbíztak bennünket a magyarok három dologgal. Ez a három dolog a kereszténység és a nemzeti érdekek védelme, illetve az, hogy az egész EU-ban állítsuk le a bevándorlást”. Ezzel kiröhögteti magát, és még jobban bebetonozza önmagát a szélsőjobboldali, szalonképtelen, hülye, bugris bunkó kategóriába, ahova lavírozta magát.
Az elmúlt félév vesszőfutása, a bukással felérő győzelme, mind azt mutatja, hogy valami megváltozott, ebből a szempontból lehetséges, hogy új korszak kezdődött, és Orbán szép lassan elindult a lejtőn és megy a levesbe. A következő hetek és néhány hónap dönti el, hogy miután Magyarországon stabilan bebetonozta a fasiszta diktatúrát, hatalmát semmi nem fenyegeti, a többsége nem szorul a propaganda hazugságaira, annak erősítésére, képes lesz-e Orbán még egyszer európai, demokratikus látszatot adni egyébként romlott, züllött, mocskos és fasiszta önmagának, vagy képtelen a váltásra, teljes sebességgel rohan a vég felé. Nagyon bíztatóak Weber első nyilatkozatai, hogy nem hajlandó együttműködni a demokratikus Európai Unió szétverésén dolgozó nacionalistáknak, de Weber mondott már sok mindent. Az viszont tény, hogy Orbánra nincs szüksége, akkor is ők a legnagyobb frakció, nem szorul rá, és ha Orbán mégis behúzott farokkal visszasompolyog, és rá szavaz, az mindenkiben csak hányingert kelt.
Most a legfontosabb, hogy kirúgja a Néppárt
Európa egyetlen stabil diktatúrája Magyarország. Ausztria példája mutatja, hogy az alkotmányos liberális demokráciákban hatalomra jutó szélsőjobboldal nem jelent olyan veszélyt, mint az „Orbán-modell”, mert ezekben az országokban bármelyik pillanatban megbukhatnak és kiesnek a hatalomból. Ők még egy liberális demokrácia részei. Ezért ezeknek az erőknek a vártnál gyengébb előretörése nem jelent veszélyt, és nincs jele annak, hogy Orbán az élükre állhatna, s ezekben az országokban olyan fasiszta diktatúrát lehetne egy államcsínnyel csinálni, mint amit Orbán megcsinált Magyarországon. Le Pen győzelme csak a francia belpolitika terméke, protest szavazatok Macron kormánya ellen. Salvini csillaga most emelkedőben, de ez bármikor megváltozhat. Ugyanakkor Orbán ezekkel a pártokkal nem tud frakciót alakítani, amely „méltó” vagy alkalmas lenne az elképzelései megvalósításához.
Ezért, ha kirúgják a Néppártból, aminek akkor is örülhetünk, ha ő majd kilépésnek nevezi, Orbán két szék közül esett a pad alá, és egy nagy büdös senki lesz Európában. Ehhez jön, hogy az elmúlt hónapokban a demokratikus Európa megerősödött, a mainstream pártok legfontosabb üzenete az volt, hogy elhatárolódtak Orbántól és a Európa-ellenes nacionalista és populista fasisztáktól. A demokratikus erőkön belül csak átrendeződés történt, örömteli a zöldek előretörése, a klímaváltozás komolyan vétele, és erősödtek a liberálisok, ami a legbiztosabb jele annak, hogy Európának nem kellenek Orbán fasisztái és korrupt, hazug, diktatórikus illiberális rendszere. Ráadásul egy nagykoalícióban ezek az erők mind hatalomba kerülhetnek, beleszólásuk lesz, míg Orbán fasisztáinak semmi. A „bevándorlás” megállítása címén szemétkedhetnek, hazudozhatnak, trollkodhatnak a vétójogukkal, de ezzel csak még mélyebbre ássák magukat.
S ne felejtsük, ezeknek a demokratikus pártoknak a többsége dönti majd el, milyen feltételekkel, ki mennyi pénzt és jogot kaphat. Jó esély van arra, hogy Orbán lopásra berendezkedett bűnszervezete kaphat valamilyen kontrollt vagy szankciót. Ez pedig tovább erodálhatja Orbán hatalmát. Ne feledjük, hogy a diktatúrákban addig jó a hangulat, amíg fut a szekér. A színpadon látszott az arcokon a kudarc, s látszott az is, hogy Orbán tombolt. Ha nem találja meg magában a hibást, már pedig korlátlan hatalommal és kiválasztottság tudattal rendelkező diktátorokra ez nem jellemző, akkor mindenkit hibáztatni fog a kudarc miatt, amivel elindulhat a bűnszervezeten belül az erodálódás. Nem mindenkinek fog tetszeni egy idő után a hibáztatás, a ledorongálás, a földbe döngölés.
Orbán egy keresztúthoz érkezett. Nyilvánvaló és látható lett a rendszer hazugsága, ennek az esztelen politikának a korlátai, a szélsőjobboldaliság hazug ideológiájának a csupaszsága. Ha nem tud váltani, neki vége. Magyarországon ez eltarthat még egy darabig, de a folyamat már a végkifejlet felé halad. Sokkal gyorsabban, mint remélhettük. Ha Orbán most is elrontja a helyezkedést, és kiesik a Néppártból, belép a szélsőjobboldaliak köz, akkor Európában már bukott ember, és ez a bukás lassan elkezd szivárogni Magyarország felé is. A felfelé szálló ág is egy gyorsuló spirál, a lefelé szálló ág is az lesz. Örülhetünk, mert jó eredménnyel végződött ez a választás, Orbán pedig lehetetlen helyzetbe került. Vagy szemen köpi magát és visszasomfordál a fősodorba, új alkalmat várva, vagy ha képtelen konszolidálódni, ha túl messzire ment, ahonnan már nem tud visszafordulni, akkor ez az ember kinyírta magát. Akkor lesz még demokrácia az életünkben Magyarországon.
Addig még sok aljasságot végig kell nézni, és ezek élet-halál harcot vívnak, mert rájuk az életfogytig tartó börtön vár. Ezért nem fogják megadni magukat, és bármire képesek. De fizikai erőszakkal nem tudnak tartósan hatalmon maradni. Azzal csak gyorsítják a véget és súlyosbítják saját büntetésüket.
