2024, december22, vasárnap
KezdőlapMagyarországOrbán megint hülye plakátokkal árasztja el Magyarországot

Orbán megint hülye plakátokkal árasztja el Magyarországot

-

Rövidesen megint nemzeti konzultáció lesz a jó nagy semmiről, igazi agyzsibbasztó baromságra számíthatunk országos szinten. Az Orbán kormány 2010 óta a Brüsszel és a civil szervezetek elleni harc részeként éppen ötödik alkalommal fárasztja le agyilag a magyar népet nemzeti konzultáció címen. Ki nem találják, hogy mi a legújabb, közpénzből  fizetett agymosó nemzeti nagycirkusz hívószava. Természetesen már megint, vagyis még mindig Brüsszelt kell megállítani.

Ez a kormány kedd délutáni Facebook bejegyzése. Olyan könnyen és annyi pénzt loptak el eddig, hogy már a dizájnra is magasról szarnak a néphülyítő kampány során. Képesek voltak az azóta már kimúlt SZDSZ korábbi kampány elemét is lenyúlni, amivel pont az első Orbán-kormány idején kampányoltak a Fidesz ellen.

Orbán szerint fontos kérdésekben akarják kikérni a magyar választók véleményét, ugyanis a miniszterelnök és kormánya az Európai Unióval vív folyamatos harcot Magyarország érdekében. De csak Pesten, mert Brüsszelben nyomát sem látni ennek. Azt már tudjuk, hogy minden pénzt megér nekünk a miniszterelnök úr agybaja. Orbán be is ígért korábban öt témakört ennek kapcsán, de ez nem más, mint a demokráciának álcázott hülyének tettetés. Mielőtt bárki azt hinné, hogy a döntés valóban az emberek, azaz Önök kezében van, előbb gyorsan nézzenek utána az öt belengetett témakörnek, ami nem más mint szarkenegetés.

Az SZDSZ korábbi Fidesz ellenes kampány plakátja, amin szintén látható a nagy vonalakban „újra gondolt” dizájn elem.

Ötből három esetben nincs miről konzultálni, ugyanis az EU nem megy szembe a kormány akaratával, hiába sulykolja Orbán ennek az ellenkezőjét. Ezek közül az egyik a rezsiháború, ami egy ordas nagy hazugság. A Fidesz 2014 óta egyáltalán nem csökkentette a rezsit, miközben az olajárak a harmadukra estek. Orbán megint tökösködni akar a 2018-as választások közelsége miatt, ezért dobhatta be ezt a látszatháborút ismét.

A kormány azzal hülyíti a magyarokat, hogy a hatósági árral megállapított rezsi, kedvezőbb árú, mintha a piacon egymással versenyeznének a cégek. Ám ezt a hatósági árat Brüsszel be akarja tiltani, amit csak úgy lehet kivédeni, ha a parlament megszavazza Németh Szilárd, a párt vasökle legújabb törvényjavaslatát a rendszerhasználati díjakkal kapcsolatban. Jobb, ha figyelünk, mert a Fidesz a rezsicsökkentés helyett a rezsicsökkentés politikáját védené meg mindenáron. Ami azt jelenti, hogy a piac helyett majd a politika és Orbán Viktor eldönti a rezsiárakat. Érthető is, hiszen a szolgáltató az állam, a termelők az oroszok, a köztes kereskedők között meg ott vannak a haverok, mint például Garancsi István, akiknek jól jön a többlet profit. Így majd a rezsitábornok a választási hajrában hétszentség, hogy csökkenti a rezsit, a két választás között meg nem, maximum szinten tartja és ezért persze Brüsszelt hibáztatja. Egyszerű ez, mint az egyszeregy.

A másik pertinens csúsztatás, hogy Brüsszel adóemelést akar Magyarországra kényszeríteni, így a magyar adók védelmében is konzultálnia kell Orbánnak a választókkal. Meg kell kérdeznie, akarnak-e adóemelést brüsszeli utasításra. Azonban ilyen brüsszeli szándék nem létezik. Ehelyett van egy óriási javaslatcsomag, ami irtó messze van attól, hogy elfogadhatóvá váljon. Az Európai Szociális Pillér – mert, hogy így hívják – munkajogi előírásokat tartalmaz. Az egyik pont szerint egységesítenék az adóalapok számításának módját. Ezzel nem az adó kulcsát akarják megváltoztatni, hanem azt a számítási módszert, ami alapján kiderül, hogy miből kell adózni. Az összetett kérdéseket tartalmazó javaslat az eurózóna tagállamaiban lenne kötelező, így Magyarországot nem is érintené.

Hasonló agyzsibbasztás a nemzeti konzultáció azon kérdése is, ami a „munkahelyvédelmi támogatások” brüsszeli „fenyegetésével” szemben „kíváncsi” az emberek véleményére. Ez a tervezet is az említett Európai Szociális Pillér csomagban van, és az nem a támogatások elvételéről szól. Ha elfogadják, ez még akkor sem lesz kötelező Magyarország számára.

A negyedik kérdésről már döntött a kormány és március 19-én megszavazta az ezzel kapcsolatos törvényt is, s mindezt a nemzeti bohóckodás eredménye előtt, bár a törvény nagyon úgy tűnik, nem összeegyeztethető az EU és az ENSZ szabályaival. A migráns téma megunhatatlan és nagy kedvence a kormánynak. Ameddig megérkeznek a kerítést és az Európát ostromló menekültek, addig is valamivel szórakoztatni kell a lakosságot. A kormány a konzultációban arra akar rákérdezni, hogy akarjuk-e, hogy a Magyarországra érkezőket (gyerekeket is) fogva tartsák addig, amíg el nem dől, hogy megkaphatják-e a menekültstátuszt. Kár, hogy ezt nem egy hazug kérdőív, hanem nemzetközi szabályok határozzák meg.

A törvény már megszületett, így ennek a cirkusznak csak két értelme lehet: egyrészt, hogy a migránsokkal szembeni ellenérzést életben tartsa a kormány, és így népszerűsítse magát. Másrészt mivel az intézkedés miatt komoly viták várhatók a magyar kormánnyal szemben, mivel a menekültek bezárása szembemegy az ENSZ és az EU szabályaival is, így jól jöhet a kormány számára a konzultációs ívek lobogtatása, mintha az felmentést adna törvények megsértése esetén.

Az ötödik kérdés meg a civil szervezetek további nyomasztásáról és megbélyegzéséről szól, aminek a módja még bizonytalan, nem egyértelmű jelenleg. De semmi jóra nem lehet számítani, már odáig jutottunk, hogy ügynökszervezeteknek nevezik a civilszervezeteket, pusztán csak azért, mert külföldi támogatást is elfogadnak. Kitől kapnának az emberi jogi szervezetek pénzt, Orbántól? Aki szarik rá ezekre a jogokra?

Hogy mindez mennyibe fog kerülni a magyar adófizetőknek? Majd baráti áron a haverokkal megoldják okosba, a lényeg, hogy megint lehessen lopni. Azt meg már tudjuk, ha egyszer megloptak bennünket, akkor többször is meglopnak. Már csak azt kellene megérteni, hogy ezek sem értünk, hanem tőlünk lopnak.

Image result for Orbán nemzeti konzultáció

Méltó helyen



Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések