Észak-Koreára és a moszkvai Vörös térre emlékeztető katonai dísszemlét akart Trump az elnöki beiktatásán. Az MSNBC szerint miközben ezt a Fehér Ház vehemensen tagadja, az erről szóló levelezés, emailek, egyeztetések nyilvánosságra kerültek.

Ezek szerint Trump azt akarta, hogy katonai járművek vonuljanak a Pennsylvania Avenue-n (itt található a Fehér Ház, és innen vezet az út a Capitoliumhoz) Washingtonban, tervezete szerint repülőgépek húztak volna az égen Washington és New York fölött. Mindez ijesztő, az amerikaiak nem akarnak kommunista és náci dísszemlékre emlékeztető, fenyegető szemlét látni.

Ha ezzel összevetjük, hogy Trump mindenhonnan elvon pénzt, hogy a katonai költségvetés növelje, akkor mindez rémületes, és mindnképpen háború vagy háborúk szelét veti előre. Egy olyan ember háborúját, aki képes minden ellenőrzés nélkül kilőni négy durva Twitter üzenetet az előző elnökre, mert olvasott valami állatságot a Breitbartban, amiből egy szó sem igaz. Trump olyat mondott a kampányban, hogy még Európára is dobna atombombát.

Kicsit sok ez az orosz stlusból, miközben a CNN összeállította, hogy Trump kampányának minden tagja kapcsolatban állt Putyin embereivel és az orosz titkosszolgálattal, közülük sokan üzleti megállapodásokat is kötöttek, köztük Trump veje, legfőbb tanácsadója, és az is bizonyított tény, hogy közülük többen pénzt kaptak az oroszoktól, és közük volt az orosz hackertámadásokhoz is.

Egyelőre megy a harc a kongresszusi bizottságban a republikánus elnök és a demokraták között, mert kiderült, hogy Devin Nunes, a bizottság republikánus elnöke találkozott a Fehér Házban más hivatalos személyekkel is, és ott titkos anyagokat tekintettek át. Nunes nyilvánvalóan fedezi Trumpot, akadályozza a bizttság munkáját, és mindent megtesz azért, hogy Trump és kampányának tagjai orosz kapcsolatai, azok mélysége, ne derüljön ki.

Kérdés, mikor és hogyan jön el a pillanat, amikor független ügyész bevonásával kell az ügyet vizsgálni, és az egész nyomozás lezárul-e azelőtt, mielőtt Trump, mint egy kisfiú elkezd háborúsdit játszani és kipróbálja, milyen kilőni egy atombombát.