Orbán rátalált a „szuverenitás” fogalmára, amely alkalmasnak látszik arra, hogy szépítsen a diktatúra, az önkény és a zsarnokság fogalmain. A szuverenitás ellentéte a pluralizmus, és a történelem fejlődése – a borzalmas történelmi tapasztalatok alapján – a szuverenitástól a pluralizmus felé haladt. A szuverenitás abszolút monarchiák filozófiai meghatározásaként a „szuverén”, az „uralkodó” korlát nélküli, törvények feletti, abszolút hatalmát jelentette.
Ez azt jelenti, hogy a „szuverén” személy, akit abszolút hatalom és a végső döntés joga illet meg, a szuverenitás megtestesítője. A szuverenitás a mindenki mástól független hatalom, amikor a szuverén személy az akaratát korlátlanul, mindenkire és mindenre kiterjedően, s minden külső korlát, elszámolási kötelezettség nélkül gyakorolja. A modern korban ezt nevezzük diktatúrának, ami a „szuverén” abszolút uralmát jelenti, a „szuverén” személy pedig nem más, mint a diktátor.
Muszáj ezt világossá tenni, mert a „szuverén” és a „szuverenitás” túl szép, emellett legitim történelmi fogalmak, amelyeket legitim és törvényes abszolút monarchiákra alkalmaztak, amelyek még akkor is törvényesek voltak, ha az uralkodónak abszolút jogai voltak. A felvilágosodás a francia forradalom után a legteljesebb mértékben elvetette a szuverén uralkodó által gyakorolt hatalmat. A szuverenitás az állam egészét illeti meg, de a hatalmi ágak szétválasztása és a plurális politikai rendszer keretein belül.
Aki ezt a „szuverenitás” fogalmat elutasítja, megtagadja, az csaló, mert nincs alkotmányos alapja a hatalom kizárólagos gyakorlásának, amit még a Fidesz házi alaptörvénye is tilt, megörökölve az utolsó törvényes magyar Alkotmányból. A népfelség elve eleve kizárja a „szuverén” személy által gyakorolt szuverenitást, korlátlan hatalmat, az annak ellentéte. A jelen korban a „szuverenitás” fogalma diktatúrát takar, a „szuverén” pedig diktátort, ahogy Orbán szuverenitásvédelme sem az állami szuverenitást, hanem az ő diktatúráját védi.
E bevezető után kell a Szuverenitás Konferenciára tekinteni, amely a „szuverenitásvédelmi törvények” megszavazása előtt próbálja a diktatúra fogalmát helyettesítő pozitív csengésű szuverenitás fogalmat a köztudatba csempészni. Az emberek „szuverenitás” alatt magyar állami függetlenséget és külső beavatkozás nélküli önállóságot értenek, miközben nem azt jelenti, hanem a pluralizmus felszámolását, a diktatúra törvényesítését, s Orbán, a diktátor hatalmának és korlátlan uralmának védelmét. Erre irányul a „szuverenitás” törvénye.
A csalás és a megtévesztés alapja az, hogy a külföldről érkező támogatásokat tünteti fel abban a színben, mintha külső beavatkozás lenne Magyarország életébe, és külföldi érdek befolyását jelentené, ami korlátozná Magyarország „szuverenitását”. A cél azonban nem ez, hanem az Orbánnal szemben álló mindenféle politikai ellenzék, civil társadalom és a média korlátozását, mindenféle forrástól való elzárását, amely ahhoz szükséges, hogy munkájukat elvégezzék, ami a hatalom korlátozását, ellenőrzését és a pluralizmus védelmét jelentené.
Magyarul, sikerült megint egy abszolút hazug, hamis fogalmat bevezetniük, amivel a népet becsapják, megtévesztik és félrevezetik, amivel maguk mellé állítják, miközben a néptől az utolsó önrendelkezést, a népfelség gyakorlásához szükséges utolsó eszközöket veszik el. A „szuverén” pontosan olyan, mint Edward király, az angol király, aki vágtat fakó lován, nem alhatik, amíg van bárki, aki veszélyt jelenthet az örökké tartó korlátlan hatalmára, törvény feletti uralmára, a diktatúrájára. Beteg, paranoiás, mint minden diktátor.
Ezért nincs korlátozott diktatúra, s ostobaság hibrid rendszerről beszélni, mert a diktátor természetéből fakad, hogy nem tűr, nem tud elviselni semmiféle pluralizmust, hibriditást, csak az abszolút és korlátlan hatalmat. Minden diktatúra erőszakhoz, teljes elnyomáshoz, és a végén forradalomhoz, öldökléshez vezet. Nem lesz ez másképp Orbán diktatúrájával sem, amely nem a hibriditástól halad a totális uralom felé (Orbánnak már ma is totális uralma van), hanem a látszattól a valóság felé, a demokrácia látszatát is megszüntetve.
Orbán beszédének minden szava hazugság volt. Nem igaz, hogy „mi vagyunk az egyetlen ország és kormány, ami úgy beszél, ahogy az emberek gondolkodnak”, mert a demagógia és a populizmus nem azonos az emberek gondolkodásával, a tömegpszichózis nem azonos az egyén gondolkodásával. Hazugság, hogy Magyarországnak „valóságos súlyát meghaladó befolyása van a nemzetközi politikában”, mert ez nem Magyarország ereje és befolyása, hanem az EU-ban és a NATO-ban demokráciáknak fenntartott vétójoggal való visszaélés csupán. Az erő a vétójogban van, nem Orbánban, ha elveszik tőle, nem marad semmije.
Hazugság, hogy „a klasszikus demokratikus felfogáshoz a mi politikai rendszerünk közelebb áll”, mert a klasszikus demokratikus gondolkodás alapja a hatalmi ágak szétválasztása, épp a „szuverénnel” szembeni pluralizmus. Nevetséges Orbán indoklása, miszerint „a nyugati közgondolkodás nem képes kilépni a liberális keretekből”, mert a liberalizmus a klasszikus demokrácia alapja, csak liberális demokrácia létezik, ami nem liberális, az nem demokrácia. Azon kívül csak fasizmus van, mint ahogy ennek ékes példája Orbán diktatúrája.
A világ legröhejesebb szövege pedig az volt, hogy a nyugati médiában „mind a jobb- és a baloldal lényegében ugyanazt írja a legfontosabb kérdésekről. A lényeget tekintve nincs köztük különbség, a paletta egyszínű. Következésképp a szerzők is egy brancsba tartoznak, akárhogy is próbálják ezt tagadni”. Ez azt jelenti, hogy a nyugati demokráciákban a jobb- és a baloldal is demokratikus, a liberális demokrácián belül működik, ezért a demokrácia kérdéseiben, amelyeket mindnyújan tiszteletben tartanak, egyetértenek. Ez a normális.
Az „egy brancs” azt jelenti, hogy mindnyájan demokraták, függetlenül attól, hogy jobboldali vagy baloldali demokraták. Orbán a fasizmust hiányolja a palettáról, szerinte az a sokszínű, ahol a demokráciát elutasító náci, fasiszta nézetek is egyenrangúak, sőt uralkodóak, mint az általa kisajátított magyar nyilvánosságban. Hazugság, hogy Magyarországon a „politikai paletta többszínű, plurális, a magyar politikai világ élete, mindennapi élete sokkal izgalmasabb, pezsgőbb és színesebb, mint a nyugati barátainké. Innen nézve a magyar politikai rendszer jóval demokratikusabb, mint a nyugati, itt még lényegi viták vannak.”
(Hagyjuk ezt a „nyugati barátaink” című nyálas és hazug dumát, neki a nyugatiak nem a barátai, ék is kikérnék ezt maguknak. Az ő barátai Moszkvában, Pekingben, Ankarában, Teheránban és a türk primitív diktatúrákban vannak. Orbán ezek közé tartozik, semmi köze a Nyugathoz. Ezt bizonyítja ez a fasiszta „szuverenitás” elmélet is, amit előad.)
Ez egy vicc. A magyar parlament egy szavazógép, ahol az ellenzék jogait semmibe veszik. A legfontosabb kérdésekről sincsenek valódi viták, szavazások. A hatalomnak semmiféle korlátja nincs. A meghagyott független médiának semmi szerepe nincs, ellenzéki érzelmű polgárok szórakoztatására és érzelmeik levezetésére díszletnek maradtak meg, amelyeket a szuverenitásvédelminek nevezett diktatúravédelmi törvény most zár el minden független forrástól. Annyiból, és addig élhetnek, amíg Orbán azt engedi. Ez a magyar pluralizmus.
Megszólalt a skizofrén paranoiás diktátor is, a báránybőr alól kibújt a farkas: Magyarország „addig nem lesz szuverén, amíg a liberális hegemónia uralja a közgondolkodást”. „Akik liberális hegemóniát akarnak, azok valójában kommunisták.” Helyben vagyunk, a liberális demokratikus gondolkodásnak az írmagját is ki akarja irtani, ez azt jelenti. Ez a diktátor hangja, a „szuverén” döntött a pluralizmusról és a demokrácia elpusztításáról ezzel. Ezért akinek van egy kis esze és fantáziája, láthatja a magyar jövőt. Usgyi!
Az pedig minden határon túl van, hogy ez a mocsok ember kommunistázik, akinek az apja és az egész családja kommunista volt, ő maga KISZ-titkár, Soros-ösztöndíjas Geci, és most pedig a népirtó Kínai Kommunista Párt legnagyobb barátja, a kínai kommunisták bábja, aki eladta az országot zsebre a kínai kommunisták mérgező akkumulátorgyárainak, aki az EU egyetlen országa nevében zarándokol Pekingbe a kínai kommunisták talpát nyalni.
Mi köze a kommunizmusnak a liberális polgári demokráciához? A kettő ellentétes, kizárja egymást. Ez a szöveg azt jelenti, hogy kommunistának nyilvánít minden demokratát, aki elutasítja a „szuverén” diktátort és a „szuverenitásnak” nevezett diktatúrát. Kommunista az, aki nem fasiszta és náci, mint ő maga, Orbán Viktor szuverén őfelsége. Bolondokháza, és elmebeteg diktatúra, amelyben kódolva van a pusztulás, vérontás és a katasztrófa.
