Az európai parlamenti választást Obán Viktor és a Fidesz nyerte, az ellenzék elveszítette. Az ellenzék egy jobboldali fideszes vezérrel sem tudta legyőzni a Fideszt. A demokratikus ellenzéket a populista vezér szétszakította, volt SZDSZ-es politikusok támogatásával pedig a liberális pártot az Európai Parlamentből kiejtette. Eddig ez a mérlege.
A nagyotmondásáról híres Magyar Péter „az orbáni hatalomgyár Waterloo”-járól beszélt, de Napóleon Waterloo-nál veszített, Orbán viszont nyert. Méghozzá épp 44 százalékkal, amely azonos azzal a támogatottsággal, amelyet a kegyelmi ügy után a Fidesznek mértek. Magyar ebből semmit nem vett el Orbántól. Az ideológia, ami messiássá tette, most sem működik.
A demokratikus ellenzék nyelvén megtanult Magyar kezdeti őszinte megnyilvánulásai után leplezte valódi énjét, fideszes ideológiáját. Csak azt mondta, ami mindenkinek tetszik, hogy maximalizálja a támogatottságát. Az európai parlamenti választásra pedig az egyszemélyes pártja elérte csúcspontját. Orbánnal szemben mégis alulmaradt. Ez a valós eredmény.
Méghozzá úgy, hogy Orbán kegyelmi ügy utáni, stabilizálódott táborát meg sem érintette, a NER utáni demokratikus változás lehetőségét viszont felszámolta. Magyar Péter és a pártja (ha egyáltalán beszélhetünk pártról), ugyanis nem demokratikus. Magyar nem demokrata, aminek számos jelét adta, ahogy a tagság nélküli „Tisza Párt” is ezt bizonyítja.
Maga a választáson való indulás, a kampánya is egy csalás, egy nem létező párt nevében hekkelte meg a Fidesz hatalomgyárának egyik képzett technikusa, hamis ígéretekkel, és a neki stílusgyakorlatot jelentő propagandával a magyar közéletet. A változás iránti vágytól vezérelt, és a megoldást mástól váró emberek bedőltek ennek, belevetítették álmaikat.
A „Magyar-jelenség” egy nagy átverés, aminek még súlyos következményei lesznek.
Az ellenzék változás iránti vágya, reménye dicséretes és pozitív fejlemény lenne, ha nem csupán a bűnbakképzés és a messiásvárás fejeződne ki benne, amelyből teljes mértékben hiányzik a saját felelősséggel való szembenézés és az önreflexió. Még mindig azt várják, hogy valaki majd helyettük megoldja, és választáson legyőzi Orbánt, ami lehetetlen.
Magyar pedig ebben a hamis hitben ringatja őket, ami csak kudarccal végződhet. A most lezajlott választás ezt bizonyította. Orbán rendszere betonbunker, amit csak felrobbantani lehet. Orbánt csak egy vér nélküli forradalom söpörheti el, demokratikus választás nem. Ha ilyen támogatás, erőbedobás mellett sem sikerült, amit Magyar bedobott, akkor lehetetlen.
Magyar minden erőt és eszközt mozgósított, ismeretlen forrásból százmilliókat fektetett be, az ellenzéki kudarcok okának beállított összegyurcsányozás nélkül sem tudta legyőzni még az unott, enervált, megfáradt, valamint ötlet és program nélküli Fideszt. Pedig Orbán olyan volt az elmúlt hónapokban a kegyelmi ügy után, mint a bokszoló, aki leengedte a kezét.
Ez a háborús kampány olyan volt, mint egy önparódia. Mintha szabadságra mentek volna, és a harmadik vonalbeliek csináltak volna egy végtelenül buta és primitív kampányt, ami inkább kontraproduktív volt, és nem ezért, hanem ennek ellenére nyertek. Épkézláb ötlet nem volt, Orbán olyan volt, mint aki be akarja fedezni és lemondásra készül, megfáradt.
Orbán a kegyelmi ügyben megrendítő erejű ütést kapott, rászámoltak és az ütés „benne maradt”. Nem tudjuk, milyen titok húzódik meg a háttérben, ami Orbánt megrendítette, s ezt már talán soha nem is tudjuk meg, mert Magyar elterelte róla a figyelmet magára. Az ellenzék megmentőjének hiszik egyesek, de valójában a kiütéstől mentette meg Orbánt.
A Magyar által elért 31 százalékos eredmény csalóka, mert Magyar és a támogatói között nincs közös nevező, mint azt korábban megírtuk. A változás iránti vágy és a remény csinált Magyarból „messiást”, aki ezt bosszúból, majd személyes hatalma megszerzése érdekében, a Fideszben használt professzionális technikával meglovagolta, de nincsenek közös alapok.
Ez majd akkor derül ki, amikor a konkrét ügyekben nem lehet titkolni, hogy Magyar miről mit gondol, amikor egy demokratikus pártot kellene működtetni, közösséget szervezni, és nem csupán szónokolni. Ekkor dől majd el, hányan hajlandóak fanatikusan fasizálódni és az elveiket mindenben feladni, s hányan őrzik meg az integritásukat Magyarral szemben.
De az várható, hogy a mostani lendület és lelkesedés még kitart egy darabig. Magyar tudja turbózni a semmit, fenn tudja tartani az izgalmat és az érdeklődést, de amikor pártot kéne csinálni, a napi aprómunkát elvégezni, nemcsak kampányolni, amikor felszínre jönnek igazi értékei és diktátor természete, a következő két évben a Tisza Párt forgácsolódni fog.
Magyar egyetlen eszköze ugyanaz, ami a Fidesz fegyvere, a bűnbakképzés, a félelemkeltés és a gyűlölet, amivel egyben tudja tartani, s fanatizálni tudja táborának azt a részét, mely nem akarja elveszíteni a hazug mámor érzését, a kultuszt, és mindent hajlandó elárulni és feladni az új bálványért. Ez a gyűlölet pedig elsősorban az ellenzéki maradék ellen irányul.
Magyar – korábbi előrejelzéseinknek megfelelően – arra összpontosítja majd minden erejét, hogy a rajta kívülálló ellenzéket megsemmisítse. Már most bejelentette, hogy ő lesz majd az egyetlen kihívó, ami a legfőbb programjának tekinthető. Kezdődik az ellenzéken belüli polgárháború, a demokratikus ellenzékiek megbélyegzése, lenézése, megalázása, üldözése.
E tekintetben külön kell választanunk azokat az ellenzéki demokratákat, akik felismerték Magyar Péterben a potenciális fasiszta diktátort, az Orbán-rendszer és a Fidesz átmentését, az Orbán utáni demokratikus alternatíva elvesztését, de nem tartoznak közvetlenül azokhoz a pártokhoz, amelyek ma nemcsak Orbántól, de Magyartól is vereséget szenvedtek.
A liberális és demokratikus ellenzéket (amely nem kívánja Magyar Péter kezére játszani az országot, és meghosszabbítani a diktatúrát még húsz-harminc évvel) egyesíteni kellene, de a jelenlegi ellenzéki pártok alkalmatlannak látszanak erre. Megújulás nélkül zárványként fognak vergődni Magyar aljaskodásai és mocskolódása közepette.
Ugyanazt a szerepet tölthetik be, mint eddig Orbánnál, a gyurcsányozás és a mocskolódás még nagyobb dózisában. A DK és a Momentum felett ebben a formában valóban eljárt az idő, belterjesekké váltak, innovációra van szükség, nyitottabbá kell válniuk, hogy képesek legyenek befogadni a demokrata ellenzéki árvákat, akik joggal irtóznak Magyartól.
Az első, amivel átvehetik a kezdeményezést, annak felismerése és elismerése, hogy Orbánt a jelen feltételek között választáson legyőzni nem lehet. Ez Magyarnak sem sikerülhet, s ez a hazugság Magyar gyenge pontja, mert 2026-ban a messiáshívőket újra vereségbe vezeti, és beleunhatnak a hazug hitegetésbe (s a korrupt fasiszta Magyart addig megismerhetik).
Ezért ki kell lépniük az eddigi taposómalomból, és követelniük kell a tisztességes választási feltételek helyreállítását. Meg kell őrizniük a demokratikus értékeket, ők lettek Noé bárkája, és szembesíteniük kell a fideszes fasiszta Magyart, aki képmutatásból beszél az ellenzék nyelvén, de ki fognak derülni az igazi nézetei. Magyar még jobban elszáll, leleplezi magát.
Nem Magyar miatt elavult és belterjes az ellenzéki pártok működése, de az új generációs fideszes propagandaiskola fényében jobban látszik. Viszont Magyar is elkövette az ősbűnt, belépett pártjával az Orbán-rendszerbe, kollaborál a diktatúrával, beállt annak korlátai közé, ami Magyart is erodálni fogja. A demokratikus ellenzéknek ki kéne jönni belőle.
Magyar hívei, akik a demokratikus ellenzéki pártoktól azért fordultak el, mert részei lettek a rendszernek és statiszták az Orbán-rendszerben, nem veszik észre, hogy Magyar is ebbe az irányba tart, és ugyanerre készül. Magyar jobboldali pártját baloldaliak és liberálisok tartják életben, amíg ki nem derül, hogy Magyar kicsoda. Hatalmas lesz egyszer a koppanás.
