Ezúttal 46 millió dolláros hitelkeretet nyitott az Orbán-rezsim az Eximbanknál, hogy ugyanazt a pénzmosásra használt modellt áteresszék a dél-kelet-ázsia Mianmaron is. Szijjártó Péter külügyminiszter erről az ország államtanácsosával tárgyalt, miután az találkozott Orbánnal is.
A „kötöttsegély-hitelprogram” modell lényege az, hogy több tízmillió dollár közpénzt helyeznek ki zűrös országokba, ahol a pénzt a magyarok által meghatározott feladatokra az Orbán-rezsim által kijelölt magyar cégeknek fizethetik ki. A programok végrehajtását, tartalmát Magyarországról senki nem ellenőrzi, így lesz a közpénzből magánpénz.
Minden országban ugyanazt adják el, például elektronikus személyi igazolványok készítésére szolgáló szoftvert, mezőgazdasági üzemet és vízhálózatot. Hozzácsapnak mindenhol egy keretet, hogy ingyen tanulhatnak az ország diákjai magyar állami egyetemen. Senki nem tudja, hogy ebből a pénzből mennyi a kenőpénz, mennyi marad a közreműködő országnak, a helyi döntéshozók milyen formában kapják meg a kenőpénzüket. Az egész „keleti nyitás” és „déli nyitás” erről szól, egy meghatározott magyar vállalkozói kör a magyar költségvetésből idegen országban kap megrendelést, és így mosnak ki a költségvetésből tízmillió dollárokat magánzsebbe.
Egy példa, 2017-ben Laoszban 160 millió dollár „kötöttsegély-hitelprogramban” állapodtak meg, „a program keretében magyar cégek folytathatják vágóhidak és feldolgozóüzemek építését Laoszban, részt vehetnek a főváros, Vientián szennyvízhálózatának felújításában, ipari parkok vízellátórendszereinek kiépítésében, valamint az elektronikus személyi igazolványok rendszerének kialakításában” mondta el Szijjártó laoszi sajtótájékoztatóján. 2009-ben már 8,6 millió dollár (2,37 milliárd forint) értékben magyar cégek építettek mezőgazdasági farmokat az ázsiai országban, a tavaly indult programban pedig 30 millió dollár értékben magyar vállalatok az élelmiszerbiztonsági rendszer modernizálásában vettek részt.
A pénzmosó modellel kapcsolatos hazugság úgy hangzik, hogy „a kezdeményezések hozzájárulnak Laosz gazdasági fejlődéséhez, a cégeknek pedig jó lehetőséget jelentenek, hogy eredményesen szerepelhessenek külső piacokon”. Csakhogy ezek nem „külső piacok”, mert mindent a magyar kormány pénzén építenek, a külföldi ország közbeiktatásával. Ez csak egy kihelyezett közbeszerzés nélküli magyar állami megrendelés, amelyből ha bármi megépül, az külföldön van, de az ügyletből semmi nem ellenőrizhető. Mezőgazdasági farmokat építtethetne Orbán Magyarországon is, ugyanezek a magyar cégek talán képesek lennének Magyarországon is építeni valamit, de akkor minden látható.
Szijjártó ezért járja a világot az ázsiai diktatúrákat, népirtó rezsimeket, afrikai országokat, és mindenhol ugyanazt a kamut adják el, úgy látszik, minden országban ugyanarra van szükség, beleértve a magyar elektronikus személyi igazolványok készítésének szoftverét, a vízgazdálkodást, és kész programokat, amit mindenhova elvisznek, amivel lefedik a pénzt. Ugyanez zajlik Ugandában és ezért ment a Szijjártó-Orbán páros a Zöld-foki-szigetekre is. Ez a nagy találmányuk, és ez Szijjártó feladata, hogy ezeket „eladja” a világ kevésbé átlátható részein. A pénz nagyon kell, ez abból látszik, hogy Orbánnak a mianmari államtanácsossal folytatott beszélgetésébe olyan elképesztő állítások is belefértek, hogy Délkelet-Ázsia valamint Európa számára jelenleg az illegális migráció jelenti az egyik legnagyobb kihívást, és mindkét térségben felmerült az egyre növekvő muszlim népességgel való együttélés kérdése. Magyarországon a nagy kihívás a „muszlimokkal való együttélés kérdése lenne”?
Orbán és Szijjártó mindenféle felhatalmazás nélkül úgy tárgyal ezekben a korrupciógyanús ügyekben az ázsiai és afrikai partnerekkel, mintha az Európai Uniót képviselnék, és bármit jelentene részükről az a szöveg, hogy támogatják az EU és ezen országok gazdasági együttműködését. Ilyen együttműködés nem létezik, a tagországok állank kapcsolatban más országokkal. Orbánnak pedig semmi köze és semmi joga ehhez, hogy beleszóljon bármibe. De ez az üres és értelmetlen mondat is az eladott csomag része: „Magyarország támogatja az EU és Mianmar kereskedelmi együttműködését”. Orbán ezen kívül soha nem felejti el ezeknek az elnyomó, diktatórikus, esetenként népirtó rezsimeknek a méltatását, különösen a demokráciájukat dicséri, olyan „liberális maffia” által megszállt országokkal szemben, mint amilyenek az Európai Unió tagországai, amelyekkel szemben egy ilyen pénzmosó kamu „kötöttsegély-hitelprogram” megvalósíthatatlan lenne.
Orbán meg is nyugtatta a népirtó Mianmar rezsim hírhedt kormányfőjét, hogy ellenzi a „demokráciaexportot” (ilyet mondjuk Magyarország nem is tudna exportálni), ami azt jelenti, hogy nem ért egyet azzal, ha a nyugati országok számon kérik a keleti és ázsiai diktatúrákon az emberi jogokat. Orbán szerint ezek „össze nem tartozó kérdések”, az üzlettel nem kapcsolja össze az emberi jogokat. Lehet a rohingya muszlim kisebbséget mészárolni, ez nem zavarja az Orbán-rezsimet abban, hogy a pénzmosó üzleteit az országgal megkösse. Ez Orbán Viktor, egykori liberális demokrata álláspontja, aki egykor még tiltakozott a kínai Tienanmen téren történt vérengzés miatt, diktátorként pedig már megkoszorúzta ugyanezen a téren a kommunisták hősi emlékművét. Ebből lett a Belgrád-Budapest vasútvonal, ami az évszázad korrupciója, és ahol a kínaiak megvették Orbánt (akiről tudjuk, hogy „üzleti ügyekkel nem foglalkozik”).
Orbán pejoratív értelemben beszél arról, ha egy népirtó rezsimen számon kérik az emberi életeket. Az alábbiakban az Unicef „Kik azok a rohingyák, és miért kell menekülniük?” című tájékoztatójából idézünk. Ebből kiderül, hogy a mianmari rezsim nem ad állampolgárságot az országban élő őshonos muszlim kisebbségnek, akiket tömeggyilkosságokkal próbált rábírni arra, hogy meneküljön el az országból. Ilyen népirtó rezsimek tevékenysége nyomán jelennek meg a muszlim menekültek Röszkénél, de aki üzletet köt Orbánnal, az nyugodtan gyilkolhat és küldheti a menekülteket, mert Orbán nem kever össze üzleti ügyeket azzal, hogy népirtást kifogásoljon.
Ahonnan pénzt remél, ott a buddhista kultúrát is megvédi a muszlimoktól, de lehetne ez fordítva is, ha a rohingyák lennének abban a helyzetben, hogy pénzmosást csináljanak állami szinten. Mellesleg, Orbán vízhálózatot építhetne a rohingyáknak is, mert „az UNICEF azért dolgozik, hogy tiszta ivóvizet, a túléléshez elegendő élelmet, és a gyermekek számára alapvető tisztálkodási és életfeltételeket biztosítson napjaink egyik legszörnyűbb humanitárius katasztrófájának helyszínén”. Ehelyett a népirtóknak épít vízhálózatot, már ha abból egy méter is elkészül, és nemcsak átmossák a pénzt. Íme a mianmari népirtás beszámolója:
„A rohingyák egy kisebbségi népcsoport, akik régóta Myanmar nyugati partvidékén élnek, azonban a korábbi katonai junta, valamint az ország jelenlegi vezetése sem ismerte el őket állampolgárokként. A túlnyomórészt buddhista országban a muszlim kisebbséghez tartozó rohingyák évtizedek óta jogaiktól megfosztottan, az oktatás lehetősége nélkül, gyakran táborokba zárva élik életüket.
2017 augusztusában etnikai tisztogatások kezdődtek Myanmarban azzal a feltételezett céllal, hogy a rohingyákat elüldözzék otthonaikból és tömeges gyilkosságokkal félemlítsék meg őket. Teljes falvak tűntek el a térképről – a műholdas felvételek alapján feltehetően felégették azokat -, az erőszak elsőszámú áldozatai a nők és a gyerekek, legalábbis a túlélők elmondásai szerint elsősorban őket érték a minden képzeletet felülmúló brutális támadások.
2017 óta 1,2 millió rohingya civil – köztük 720 ezer gyermek – menekült át a zöldhatáron a szomszédos, szegénységtől sújtott Bangladesbe, hogy védelmet találjon családja számára. Sokan közülük árván, vagy félárván maradt gyermekek, akik végignézték szüleik erőszakos halálát, valamint olyan nők, akik gyermekeiket veszítették el a vérontásban.
A rohingyák nagy részét Cox Bazaarban helyezték el, ami jelenleg a világ legnagyobb menekülttábora, mérete Washington DC-hez hasonlítható. A menekültek a túlzsúfolt tábor területét csak különleges engedéllyel hagyhatják el. A helyi hatóságok és a nemzetközi szervezetek – köztük az UNICEF – elkeseredett küzdelmet folytatnak azért, hogy biztosítsák az alapvető életfeltételeket az itt élő gyermekek és családtagjaik számára. A területen nincsenek kövek, a lakók sátorokban húzzák meg magukat, amelyeket a most megérkező monszun bármikor elsodorhat. A nedves időjárás és a körülmények segítik a betegségek, így például a kolerajárvány terjedését, amely százezrek életét olthatja ki néhány nap leforgása alatt.”
