Nemcsak esztétikai szempontból mutatott rosszul Schmidt Mária áltörténész Kertész Imre emléktáblájának avatásán, hanem mint ismert holokausztrelativizáló is. A Kertész Imre-életmű megcsúfolása és meggyalázása, hogy ez a nőszemély avatta az emléktábláját.
Köztudomású tény, hogy amíg Kertész Imre szellemi képességeinek teljes birtokában volt, hogyan vélekedett erről a történelemhamisító, álkeresztény, fasisztoid bűnszervezetről. Az is köztudomású tény, hogy visszéltek Kertész Imre egészségi állapota miatt bekövetkezett hanyatlásával, behálózták a családját, odarángatták az általa utált rendszer kitüntetésének átvételére. Az egész eljárás maffiamódszerekre emlékeztet.
Kertész Imrét propagandára használták fel, hogy az akkor is éppen fellángoló antiszemita vádak alól tisztára mossák az antiszemita Orbán antiszemita rendszerét. Kisajátították a Sorstalanság Nobel-díjas íróját, és felhasználták a legmocskosabb céljaikra. Gúnyt űztek belőle még azzal is, hogy az antiszemita propagandával egyezően holokausztrelatívizáló Schmidt Mária „Sorsok Házának” akarta elnevezni a holokausztban elhunyt gyermekekről szóló kiállítást és emlékművet. Ez azt üzente, hogy a zsidóknak ez a sorsuk.
Ezt is annak az antiszemita programnak a keretében, amelyet ők maguk úgy fogalmaztak meg, hogy „a gyerekek nem tehettek semmiről”. Mintha a meggyilkolt szüleik és a felnőtt áldozatok tehettek volna bármiről. Ezzel vélték „megünnepelhetőnek” a holokauszt 70. évfordulóját, anélkül, hogy saját maguk és híveik antiszemita elveivel ellentétbe kerültek volna. A 70. évforduló minden tekintetben gyalázatba és botrányba fulladt.
Schmidt Mária Orbán egyik vezérideológusa, az illiberális állam antiszemita alapokon álló ideológiájának egyik propagandistája. Schmidt minden történelmi eseményt átír, hamisít, majd az erre létrehozott emlékbizottságok élén tízmilliárdokat szór el saját hazugságának a köztudatba való átültetésére. Ez a gátlástalan némber az elmúlt évtizedekben válogatott hazugságokkal igazította a magyar történelem sorsfordulóit saját antiszemita és fasiszta ideológiájához, amely a NER ideológiája is.
Ehhez képest a félhülyének is alig tekinthető, emberminiszternek nevezett Balog Zoltán, a senkiházi álkeresztény karrierista oldalán, Schmidt Mária avatta – jól láthatóan minden tisztelet nélkül, az emlékezés méltóságának legkisebb jele híján, idétlenül röhögcsélve – a holokauszttúlélő Kertész Imre emléktábláját. Az eseményre nem hívták meg az író kiadóját és barátait, mert Kertésznek nem antiszemita és nem fasiszta barátai voltak.
Ennél nagyobb gyalázat nem is érhette volna Kertész Imrét, minthogy az ellenségei cinikus röhögése közepette avatták az emléktábláját, akik ráadásul azok szellemi örökösei, akik őt a holokausztba küldték. Akik meghamisítják mindazt, amit ő átélt, amit a Sorstalanságban megörökített, s ami életének legmeghatározóbb élménye és művészetének kiapadhatatlan emberi forrása volt.
Nem Kertész Imre, hanem Magyarország szégyene, hogy ez a gyalázat megtörténhetett, és semmiféle következménye nincs. Ehhez képest semmi, hogy Dózsa László 1956 hőse.
Íme, a méltósággal emlékező és fájdalmasan emlékező gyülekezet. Pröhle Gergely, Schmidt Mária és Balog Zoltán mulat. Talán azon, hogyan megalázták Kertész Imrét.
