Lőrinczy György főigazgató igazából nem kirúgta, hanem felmentette a munkavégzés alól a korábban nyugdíjazását kérő Kerényi Miklós Gábor művészeti vezetőt – írja a HVG.

A Marton László rendező után szintén zaklatással megvádolt következő dominó Kerényi nyolchavi fizetést kap a színháztól, mivel a színház keddi közleménye szerint csak a munkavégzés alól mentik fel, nem a munkaviszonyát szüntetik meg.

Kerényi fizetése a vezetői és egyéb pótlékokkal együtt havonta minimum 800 ezer–1 millió forint, így könnyen kiszámolható, mennyivel távozik.

Az Operettszínház fegyelmivel, azonnali hatállyal megszüntethette volna a volt művészeti igazgató munkaviszonyát, amennyiben valóban elítéli a magatartását. Így ő egy fillért sem kapna, viszont a színháznak munkaügyi eljárásba kellene kezdenie, hogy kiderüljön: Kerényi bűnös vagy ártatlan, ezt azonban nem vállalták.

A művésznevén Keróként ismert Kerényi Miklós Gáborra sokáig csak célozgattak egyesek, miszerint a Marton-féle zaklatási ügy kismiska ahhoz képest, amilyen vihar vele kapcsolatban várható.

Kerényit először Kalmár Péter vádolta meg blogbejegyzésében azzal, hogy kiskorúakat zaklatott. Nem nevezte ugyan meg, de egyértelmű volt, kiről írt.

A színház vezetése azonban azután döntött Kerényi azonnali eltávolításáról, hogy Maros Ákos egykori színész arccal és névvel vállalva mondta el az ATV műsorában, hogy a rendező (akinek a nevét is kimondta) még a kilencvenes években egy vállfával elfenekelte, sőt arra is felszólította, hogy vegye le az alsónadrágját, amire Maros nem volt hajlandó.

Az Operettszínház vasárnap még elítélte a zaklatás minden formáját, ám arról nem tudtak, hogy ilyesmi történt volna a színházban. Maros Ákos konkrét nyilatkozata már más hangú színházi közleményt eredményezett.

Kerényi szintén vasárnap még nyilatkozatban visszautasított minden vádaskodást, de kérte nyugdíjazását, aztán a kirúgással egy időben a Facebookon “kért bocsánatot” Marton módra: „A személyemmel kapcsolatban felmerült vádakra reagálva kijelentem, ha bárkit bármivel megbántottam, ezúton kérek elnézést!”

Tettei magyarázatául zord természetét, “művészi érzékenységét, a teljes belefeledkezést és a mérhetetlen művészi szabadságvágyat” hozta fel. Természetesen ő sem akart soha senkit megalázni, ha valaki ezt mégis így érezné, attól elnézést kér. Szándéka mindig “a művészet valamilyen típusú megjelenítése” és a “különleges belső világok felszabadítása” volt. Ő úgy élte meg, hogy segíteni akart.

A legnagyobb büntetésnek azt érzi, hogy nyudgíjazását kellett kérnie “imádott színházából”.

Ugyanakkor a HVG-nek adott interjújában felbukkan a klasszikus relativizálós érvelés: lehet, hogy tett olyat, mit nem kellett volna, vagy némelyeknek nem tetszett, de érdemei elévülhetetlenek más területen. Saját szavaival: “Az életemnek rengeteg olyan része van, ami az ország kultúrája szempontjából fontos. Nem hiszem, hogy bárki is azt kívánja, hogy ne rendezzek többet, ez senkinek nem lenne jó”.

Nos, ha akad, aki vállalja vele a szembesítést – olybá tűnik, rengeteg áldozata van -, akkor nem biztos, hogy ezzel a (szerinte) legnagyobb büntetéssel megússza, hanem talán a büntetés módjáról és mértékéről mások döntenek majd.

Bár az is igaz, hogy az Operettszínház bőkezű, elsikálós megoldásához hasonló végeredmény sem volna túl nagy meglepetés.







Szóljon hozzá

  • (nyilvánosan ez nem jelenik meg)