Szeretnénk előre jelezni, hogy nem kívánunk pletykákat terjeszteni, nem adunk hitelt a celebekről szóló szóbeszédnek, és nem állítunk semmit, amit az érintettek nem maguk jelentenek be. Egy jelenségről szeretnénk szólni, egy potenciális helyzetről, ami hatással lehet a közéletre, az ország gazdaságára, mindennapi életére. Ez pedig az, hogy mennyire kiszolgáltatott egy ország, ha a miniszterelnöke tulajdonaként kezeli, vagyonának jelentős részét pedig strómanokra bízza. Mészáros Lőrinc közszereplő, mint a közvagyon jelentős részének címzettje és kezelője, a miniszterelnök strómanja. Másrészt celeb, olyan híresség, akinek magánélete is a nyilvánosság témája. A kettő pedig találkozhat.
Tételezzük fel, hogy egyszer megtörténik az, amiről ma Budapesten beszélnek. Mészáros Lőrinc nemrégiben bejelentett válása mögött egy szerelem is állhat. Mi van akkor, ha Mészáros Lőrinc egy másik hölggyel szeretné legalizálni és nyilvánossá tenni a kapcsolatát, miután békés úton elválik a feleségétől, Mészárosné Kelemen Beatrix Csillától? A válásról szóló hírt a Mészáros-házaspár jelentette be az MTI-hez eljuttatott közleményükben. Mi van akkor, ha Budapesten már azt beszélik, hogy Mészáros Lőrincet kézenfogva is látták egy ismert televíziós személyiséggel?
Mindez magánügy akkor is, ha igaz. Nem állítjuk, hogy ebből bármi igaz. De az ilyesfajta információk valótlanságuk esetén is felvetnek egy súlyos közéleti kérdést, mert ahol strómanok nevén van az ország stratégiai ágazatainak és a köz vagyonának egy jelentős része, annak közéleti vonzata is van. Elég egy ilyen látszat, s az emberek már úgy tudják, hogy Mészáros Lőrinc az ügy kapcsán szembefordulhatott Orbán Viktorral is, és kijelenthette neki, hogy ő nem stróman. A pénze az övé, azzal osztja meg, akivel akarja. Mi van akkor? Egy ilyen helyzet okozhat némi izgalmat a NER vezérkarában, s Mészáros Lőrinc kemény időszak előtt állna, ha kialakítana és fenntartana valóban egy ilyen álláspontot. Elvileg megtörténhet.
Mészáros Lőrinc magánélete kizárólag rá tartozik, de a nevére írt vagyon sorsa, és a jelenség, hogy egy ilyen helyzet potenciálisan előfordulhat, az nem. Orbán Viktor Magyarország stratégiai ágazatainak, a magyar gazdaságnak jelentős részét gyerekkori barátja, Mészáros Lőrinc felcsúti gázszerelő nevére írta. A közvagyon magánvagyonná lett. Mindenki tudja, hogy Mészáros Lőrinc Orbán strómanja. Egy felcsúti gázszerelő saját erejéből és tehetségéből nem produkálna gyorsabb gazdagodást, mint Mark Zuckerberg, s egyes hírek szerint tíz év alatt nem tehetett volna szert nagyobb vagyonra, mint az angol királynő.
Ha máshonnan nem, onnan mindenki tudhatja, hogy Mészáros Lőrinc stróman (aki nem a maga zsenialitása által lett papíron az ország leggazdagabb embere), hogy a pénzét nem a szabadpiaci versenyben, hanem állami közbeszerzések útján szerezte. Az ő pénze a közvagyonból származik. A legjobb és legnaivabb forgatókönyvek szerint Mészáros nem Orbán Viktor strómanja, nem neki gyűjti és kezeli a pénzét, hanem Orbán a „gazdasági egyensúly” megteremtése miatt adta felcsúti barátjának ezt a hatalmas vagyont, hogy azt ne mások szerezzék meg. Ehelyett „keresztény” és „nemzeti” kezekbe kerüljön, saját politikai oldala számára mozgósítható legyen. Egyben megakadályozza, hogy más politikai erők mögött komoly gazdasági erő összpontosuljon. Ne létezhessenek az országban az övén kívül más gazdasági erőközpontok.
Ennek ellentmond az, hogy Orbán minden korábbi strómanja és oligarchája zsebeit kiforgatta, akik szembefordultak vele vagy nem maradtak meg az általa kijelölt korlátok között, esetleg saját zsebre dolgoztak. Sorolhatnánk a neveket, de a leglátványosabb lefosztást Simicska Lajos szenvedte el. Ám feltűnhetett a nyilvánosságnak az is, ahogy Andy Vajna víg özvegye ugrálta az akadályokat, hogy férje hatalmas vagyonából (aminek egy jelentős részét Magyarországon szintén Orbánnak köszönhetett), hozzájuthasson valamihez és megtarthasson valamit. Ahogy az összes stróman egy szóra beadta a tulajdonában levő médiumokat a közösbe (a KESMA-ba) ingyen, az mindent elmond arról, hogy a strómanoknak mennyi közük van ahhoz a pénzhez és vagyonhoz, amit Orbán juttatott nekik.
Ilyen előzmények után kell Mészáros Lőrinc kilátásait vizsgálni, ha magánélete olyan fordulatokat vesz, amelyek ennek a vagyonnak a sorsát veszélyeztetik. Nem szeretnénk megalapozatlan pletykákat terjeszteni, de a jelenségről azért szólunk, mert ez a lehetőség elvileg megtörténhet az életben. Szerelembe esik egy stróman, „megbolondul”, ahogy Felcsúton mondják, „elveszíti a józan eszét”, és elhiszi magáról, hogy amije van, az tényleg az övé. Fellázad a gazdája ellen, akinek veszélybe kerül a vagyona. A megbízható stróman, a gyerekkori pajtás, aki hallgat mindenről, mint a sír, elfordul tőle, mert élni akar azzal a lehetőséggel, amit felkínál neki az élet, és ami többet jelent neki, mint a megunt pénz.
Ha az ország miniszterelnöke az ország vagyonának egy jelentős részét egy stróman nevére íratja, egy ilyen helyzetben az ország érdekeit és biztonságát is kockáztatja. Nem tudjuk, hogy Orbán a strómanok és oligarchák részére juttatott pénzből magának is gyűjt-e valahol egy jelentősebb vagyont, vagy megelégszik azzal, hogy a strómanok nevén maga működteti saját politikai céljai számára ezeket a vagyoni eszközöket, s megelégszik azzal, hogy a családtagjait gazdag vállalkozókká tette. De annak kockázata, hogy egy stróman valamiért ellene fordul, jelentős az ország számára is. Nem mintha Orbán ne oldaná meg ezt elég gyorsan, de akkor új strómanokat kell Mészáros helyére állítania. Nem normális állapot.
Ez a helyzet elgondolkodtató akkor is, ha Orbán megoldja az erőforrások átcsoportosítását, s még arról is gondoskodik, hogy az üzleti élettől visszavonuló Mészáros Lőrinc élete végéig tartsa a száját. Nem normális dolog az, hogy papíron legalábbis egy négy évre választott miniszterelnök, a hatalmával visszaélve, az állami vagyon egy jelentős részére rátegye a kezét, strómanok és oligarchák hálózatával saját haszna és érdekei szerint működtesse. Nem lehetne egy ország a magánvállalkozása, amit saját hasznára működtet, és nem vonhatná ki az ország vagyonának, stratégiai ágazatainak egy részét a szerves gazdaságból, nemcsak a piaci viszonyok, hanem a szabad piac és az egyenlő esélyek törvényei alól.
Orbán Viktor saját magának, a családjának és az érdekeit képviselő politikai vállalkozásának privatizálta a fél országot, miközben a másik felét is ellenőrzése alatt tartja. Kiosztja, hogy kinek mije, mennyije lehet. Ehhez nincs joga egy olyan embernek, akit négy évre választanak miniszterelnöknek. Ez a feudális királyok korszakát idézi. Felszámol minden önálló, szabad és civil hangot, intézményt, szervezetet, mindent saját kontrollja és ideológiai agymosása alá helyez. Ennek nyilvánvalóan nem lesz jó vége, mert nem lehet egy ország Orbán magánvállalkozása, aki nemcsak az anyagiakat veszi az uralma alá, hanem uralkodni akar az emberek lelke, gondolata, világnézete, véleménye fölött is. Ha beavatkozik nemcsak a gazdasági folyamatokba, hanem egy nép tudatába az óvodától az egyetemen át a nyugdíjasok haláláig, már nem egy király, hanem Isten hatáskörét érinti. Ehhez nincs joga, és ez ellentétes az emberi természettel.
Ha még egy ilyen megbízható, elkötelezett, hűséges barát is elvileg „megbolondulhat”, fellázadhat a totális kontroll ellen, akkor miért gondolja Orbán, hogy az egész ország egyszer nem akar véget vetni Orbániának? Mészáros Lőrinccel elbánhat, ha fellázad és vissza akarja szerezni az életét, ahogy elbánt eddig mindenkivel. De egy lélekben és anyagiakban is megnyomorított népet nem tud egy másikkal helyettesíteni. A lojalitást jutalmazhatja, de mint látható, nem minden a pénz. A pénzt megunják. Még a NER-lovagoknak is kell a szabadság. Visszasírják egyszer a liberális demokráciát, ahol a maguk urai lehetnek, és maguk döntik el, mit akarnak. A libernyákok tudnak valamit, ami fontosabb a yachtnál.
