2024, március28, csütörtök
KezdőlapFesz leszTéboly: a bíróság szerint azzal a vagyonnal, amit Németh Sándor a saját...

Téboly: a bíróság szerint azzal a vagyonnal, amit Németh Sándor a saját nevére íratott, nem károsult a Hit Gyülekezete

-

A Hetek adott hírt arról, hogy a Hit Gyülekezete másodfokon pert nyert az Átlátszó.hu ellen: a gyülekezeti újság szerint a Fővárosi Ítélőtábla úgy ítélte meg, hogy „Németh Sándor vezető lelkész nem a gyülekezeti vagyon kárára szerzett tulajdonrészt az ATV-ben”. Ha ez így van, akkor a Fővárosi Ítélőtábla nehéz helyzetben lenne, ha a formális logika szabályai szerint meg kellene magyaráznia, hogy miért nem érte kár a Hit Gyülekezetét, ha korábban 100 százalékban birtokolt valamit, utána pedig ugyanennek a tulajdonnak a 60 százalékát Németh Sándor vezető lelkész nevére írták. Ha egységnyi tulajdonból valaki elvesz 60 százalékot, akkor kevesebb marad annak, aki addig 100 százalékot birtokolt.

Nem ismerjük a periratokat, de azt tudjuk, hogy a Hit Gyülekezetében azzal a hazugsággal vezették félre a tagokat, hogy az ATV értéke nőtt ahhoz képest, amikor a Hit Gyülekezete tulajdona lett. Ezért most már a 40 százalékos tulajdon is többet ér, mint kezdetben a 100 százalék tulajdon, ezért a Hit Gyülekezetét semmi kár nem érte, amikor Németh Sándor egy offshore cég közbeiktatásával lenyúlta a vagyon 60 százalékát, mert a megmaradt 40 százalék így is több, mint amikor a Hit Gyülekezete megszerezte, és amikor még minden az övé volt. Ezzel a nevetséges logikával csak vallási fanatikusokat lehet becsapni, és a jelek szerint a Fővárosi Ítélőtáblát, mivel a vagyonvesztést nem a kiindulóponthoz képest kell nézni, hanem a jelenlegi helyzethez: ha Németh Sándor nem nyúlja le a tulajdon 60 százalékát, akkor ma az is a Hit Gyülekezete vagyona lenne, és a Hit Gyülekezetének annyival nagyobb vagyona lenne, így pedig kevesebb.

A Hit Gyülekezete több mindent szeretett volna helyreigazítani, amelyek közül mindent elveszített (amiről a Hetek természetesen nem számol be), egyetlen pontban viszont a bíróság helyt adott a helyreigazítási kérelemnek. Ez pedig az Atlátszó.hu oldalán megjelent cikknek az a mondata, hogy „a gyülekezeti vagyonból magánvagyon lett”. Ezt a következtetést az Átlátszó.hu annak alapján vonta le, hogy cégbírósági papírok alapján levezette az ATV-t birtokló cégekben bekövetkezett tulajdonváltozásokat, amelyekben igazolni látta Bartus László Fesz lesz című könyvében megjelent adatokat és információkat. A könyvben és a cikkben is cégpapírokkal bizonyított tény, hogy a tulajdonrész, ami korábban 100 százalékban a Hit Gyülekezete cégeinek tulajdonában volt, egy offshore cég átmeneti közbeiktatásával 60 százalékban Németh Sándor nevére került. A gyülekezeti vagyon magánvagyon lett, ahogyan az Átlátszó.hu írta.

Röviden a tények: az ATV Zrt. fő tulajdonosa a Broadcast Project Kft., ami a Hit Gyülekezete 100 százalékos tulajdonában volt. A cég tulajdonosa az Új Spirit Kft. volt, ami a Hit Gyülekezete tulajdona. A Hit Gyülekezete az ATV épületének megvásárlásakor szerezte meg a Hadar Gold Kft. nevű céget, amelynek 2009. július 9-ig szintén az Új Spirit Kft., így a Hit Gyülekezete volt a 100 százalékos tulajdonosa. A Hadar Gold Kft. 2004-ben belépett a Broadcast Project Kft.-be, és ott elkezdte növelni a tulajdoni részét az Új Spirit Kft. kárára. Végül beállították, hogy az ATV fő részévényese, a Broadcast Project Kft. 70 százalékban a Hadar Gold Kft., 30 százalékban az Új Spirit Kft. tulajdona lett. Ezek a gyülekezetnek a cégei, eddig minden a Hit Gyülekezete tulajdona volt.

Ezután a Hadar Gold Kft-be belépett egy liechtensteini offshore cég, és több részletben megszerezte a Hadar Gold Kft. 60 százalékos többségi tulajdonát az Új Spirit Kft. kárára. Ekkor a Hit Gyülekezete már elveszítette a Hadar Gold Kft.-ben a 60 százalékos tulajdonrészt, és már csak 40 százalékban volt tulajdonosa a Hadar Gold Kft.-nek, és mindannak, ami a Hadar Gold Kft. tulajdona. Így az ATV minimum másfélmilliárd forintot érő épülete, az ATV fő részvényesének a 70 százalékos többségi tulajdonrészét. Az ügyletet előre megtervezték. A Hadar Gold Kft, azért lett a Broadcast Project Kft.-ben többségi tulajdonos az Új Spirit kárára, mert aki többségi tulajdont szerez a Hadar Gold Kft-.ben, az automatikusan többségi tulajdonos lesz a Broadcast Project Kft-ben, s így az ATV-ben is. Erre mondta Németh Sándor a dadogós videójában, hogy azért tettük bonyolulttá, hogy ne lehessen könnyen kiigazodni rajta. De azért könnyen átlátható a lopás.

A liectenseini offshore cég mögött rejtőzködött az ismeretlen tulajdonos, akinek a kilétét Németh Sándor a mai napig nem tárta fel. Offshore céget azért hoznak létre, hogy elrejtsék a tulajdonost. Ezt az offshore céget egy olyan ügyvéd képviselte, aki ugyanabban az ügyvédi irodában dolgozik, ahol Mészáros István volt SZDSZ-es képviselő, a Hit Gyülekezete Országos Vezetőségének ügyvivője. Németh Sándor korábban minden addigi tulajdonostársat kivásárolt, minden a Hit Gyülekezete 100 százalékos tulajdonában volt, majd beengedett egy ismeretlen offshore céget, és megengedte neki, hogy tizedáron mindennek a többségi tulajdonosa legyen, ami addig a Hit Gyülekezete 100 százalékos tulajdona volt. Végül az offshore cég tulajdonrészét névértéken átírták Németh Sándor nevére. Egyértelmű, hogy az offshore cég mögött is Németh Sándor (és/vagy a lánya) állt, és mint a trójai falóból lépett ki Németh Sándor az offshore cég mögül.

Ez azt jelenti, hogy Németh Sándor először egy offshore céggel szerezte meg a Hadar Gold Kft., s ennek révén a Broadcast Project Kft. és az ATV többségi tulajdonát, méghozzá a Hit Gyülekezete 100 százalékos tulajdonában levő Új Spirit Kft. kárára. Majd Németh Sándor lépett az offshore cég helyébe, és lett a Hadar Gold Kft., a Broadcast Project Kft. és az ATV többségi tulajdonosa. A tulajdonvesztés a Hit Gyülekezete cége, az Új Spirit Kft. kárára következett be, ezért amit az Új Spiroit Kft. elveszített, azt a Hit Gyülekezete veszítette el. Ez egyik oldalról lopás, sikkasztás, másik oldalról hűtlen kezelés. Németh Sándor tulajdonszerzése bűncselekmények sorozata, amelyben bűntársa a saját lánya.

Ez ugyanis úgy volt lehetséges, hogy az Új Spirit Kft. ügyvezetője Németh Sándor lánya, Németh (Kauzál) Alexandra, aki lehetővé tette, hogy az offshore cég több lépcsőben tőkét emeljen a cégben a Hit Gyülekezete kárára, egészen addig, amíg többségi tulajdonos nem lett, s tizedáron megszerezze az ATV és az ATV székházának kétmilliárdot érő tulajdonát. Ennyit veszített a Hit Gyülekezete, és ennyit vett el Németh Sándor a Hit Gyülekezetéből. Ez pénzben azt jelenti, hogy az offshore cég összesen 270 millió forintért lett többségi tulajdonos a Hit Gyülekezete kárára. Németh Sándor papíron ugyanennyiért vette át az offshore cégtől a tulajdonrészt. Ha volt valódi pénzmozgás, akkor a pénz a Hit Gyülekezetéből származhatott, mert Németh Sándornak a Hit Gyülekezetében a tagoktól bezsebelt pénzen kívül nincs más adózott jövedelme, amelyből lehetne 270 millió forintja üzletrész vásárlásra (a milliárdos értékű háza mellett).

Ezért a Hit Gyülekezete pénzéből szerezték meg a Hit Gyülekezete ATV-ben levő vagyonának 60 százalékát, ami azt jelenti, hogy a Hit Gyülekezete nem kapott semmit. A 270 millióért megszerzett üzletrésszel Németh Sándor megszerezte a Hadar Gold Kft. tulajdonában levő ATV-székházat és a mellette levő kollégium épületének 60 százalékát. Az ingatlanokra a CIB Bank másfélmilliárdos jelzálogot jegyzett be, ami azt jelenti, hogy csak az épület minimum másfélmilliárdot ér. Nem beszélve a felszerelésről, és arról a bevételről, amit az ATV bérleti díjként fizet a Hadar Gold Kft.-nek. Ez a bevétel teljes egészében a Hit Gyülekezete bevétele lenne, így azonban 60 százaléka Németh Sándoré. Évente több százezer forintról van szó.

Nézzük, mekkora a Hit Gyülekezete vesztesége. A csaknem másfél milliárdos törzstőkéjű ATV Zrt.-nek három részvényese van: a Broadcast Projekt Kft., a Hadar Gold Kft. és Németh Sándor magánszemély. A Broadcast Project Kft. 1 milliárd 49 millió 780 ezer forint értékű részvénycsomaggal rendelkezik. A cégnek 70 százalékos tulajdonosa a Hadar Gold Kft., így 70 százalékos tulajdonosa az 1 milliárd 49 millió 780 ezer forint értékű részvénycsomagnak is. Ennek pedig 60 százalékos tulajdonosa Németh Sándor magánszemély. A Broadcast Projekt részvényeinek 70 százaléka 734 millió 846 ezer forint, ennek a 60 százaléka 440 millió 907 ezer 600 forint. Ennyi a névleges értéke Németh Sándor Broadcast Project Kft.-n keresztül birtokolt részvényeinek. Az ATV második legnagyobb tulajdonosa maga a Hadar Gold Kft. 297 millió 990 ezer forint értékű részvénnyel. Ennek a 60 százaléka is Németh Sándort illeti meg, az 178 millió 794 ezer forint.

Emellett Németh Sándor saját nevén maga is részvénytulajdonos egy 71 millió 230 ezer forintos részvénycsomaggal (honnan van neki még 71 millió adózatlan pénze egy ekkora részvénycsomagra?). Németh Sándornak az ATV Zrt.-ben van összesen 690 millió 931 ezer 600 forint értékű tulajdonrésze, amelyhez a liechtensteini offshore cég közbeiktatásával 200 millió forint készpénzzel és a 70 millió 540 ezer nem pénzbeli juttatással jutott hozzá, kipenderítve a Hit Gyülekezetét a cég többségi tulajdonából. Ehhez jön az ATV székház értékének 60 százaléka, ami a minimum másfél milliárd forint 60 százaléka. Emellett még egy 200 milliós tőkerésze található a Hadar Gold Kft.-ben és 40 milliós törzstőkéje az X and A Marketing Kft.-ben. Ez névértéken mintegy kétmilliárd forint, ami elvileg a Hit Gyülekezete tulajdona lehetne, illetve annak kéne lennie. Ehhez jönnek még a cégek éves bevételei.

Ha Németh Sándor nem írja a nevére a tulajdont, akkor ez mind a Hit Gyülekezete vagyona lenne. Amit Németh Sándor eltulajdonolt, a Hit Gyülekezete annyival szegényebb, az a Hit Gyülekezete vesztesége és kára. Ehhez képest az nem mentség, hogy 2006-ban az egész sem ért annyit, mint most a 40 százalék, mert ha nem lopják meg a gyülekezetet, akkor most a 100 százalék is az övé lenne. Egy tolvaj nem mondhatja, hogy nem ért engem semmi kár azzal, hogy elvett 600 forintot tőlem, és csak 400 forintom maradt, mert egy éve még 400 forintom sem volt. Ez nevetséges. A bíróság ítélete bolondokházába való.

Az Átlátszó.hu fellebbez a Kúriára, és a Kúria döntése még megváltoztathatja ezt a mostani ítéletet. A Hetek jó szokásához híven ezúttal is hazudott, egy rövid tudósítást sem tudnak leírni úgy, hogy ne hazudjanak. A cikkben azt írták, hogy „egy hasonló tartalmú cikk ügyében a Magyar Hang ezen állítását nemrég egy másik ítélet véleménynek minősítette”. Ez hazugság, nem hasonló tartalmú cikk ügyében, hanem ugyanazokat az állításokat utasította el egy másik bíróság, és nem azért, mert „véleménynek minősítette”, hanem azért, mert a bíróság szerint a Magyar Hang bizonyította, hogy a „gyülekezeti vagyon magánvagyon lett”. Az a bíróság bizonyítottnak találta, hogy Németh meglopta a saját gyülekezetét. Az ugyanezen a bíróságon született ítélet, ugyanazokról a mondatokról, mert az Átlátszó.hu és a Magyar Hang együtt írta a cikkét.Még szerencse, hogy nincsenek halálos ítéletek, mert Magyarországon ugyanaz a bíróság halálra ítéli, a egy hét múlva felmenti a kivégzett vádlottat, ami csak azért veszéllyes, mert a „karizmatikus” vezető lelkész nem tud halottakat támasztani, s Pajor Tamás is csak úgy jár a vízen, hogy padló van alatta.

Ez a bíró megette a szokásos hites csúsztatásokat és hazugságokat. A Hetek cikkében a legnagyobb hazugság az, hogy „a bíróság most erről, a Bartus László könyvére épülő prekoncepcióról állapította meg, hogy nem felel meg a valóságnak”. Bartus László könyvében nem prekoncepciók vannak, hanem bizonyított és dokumentált tények. Németh Sándor a Hit Gyülekezetét meglopta. A magyar igazságszolgáltatás színvonalát mutatja, hogy ugyanaz a Fővárosi Ítélőtábla ugyanarról a mondatról, miközben a Magyar Hangnak és az Átlátszó.hu-nak még az ügyvédje is ugyanaz, nem tud két azonos ítéletet hozni. Ha ezeken múlik, hogy mi az igazság, akkor homokra építettük a mi várunkat.

Még szerencse, hogy nincsenek halálos ítéletek, mert Magyarországon ugyanaz a bíróság halálra ítéli, a egy hét múlva felmenti a kivégzett vádlottat, ami csak azért veszéllyes, mert a „karizmatikus” vezető lelkész nem tud halottakat támasztani, s Pajor Tamás is csak úgy jár a vízen, hogy padló van alatta. Ez az ítélet nem a könyvről, nem a cikkekről, nem az Átlátszóról és a Magyar Hangról, hanem a magyar igazságszolgáltatás végtelenül siralmas állapotáról szól.

Aki nem hiszi, ellenőrizze a Fesz lesz című könyvben. A könyvet egyebek mellett itt vásárolhatja meg. Az külön szépsége a történetnek, hogy a pert az a Hit Gyülekezete indította, amelyet megloptak, és amelynek Németh Sándort azonnali hatállyal menesztenie kellett volna, és visszaperelni az ellopott vagyont. Welcome to Hungary!

 

Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések