2024, december19, csütörtök
KezdőlapMagyarországKiemelt hírekTudni akarja, miért nem jutott az ellenzék semmire?

Tudni akarja, miért nem jutott az ellenzék semmire?

-

Két okból: egyrészt azért, mert nem ismerte fel (vagy letagadja) hogy az Orbán-rendszert nem lehet Orbán feltételei között választáson legyőzni, s nem lépett ki a rendszerből, mert nem érzett ehhez megfelelő társadalmi támogatást, a másik pedig az ellenzéki sajtó, amely az ellenzéki pártok ellen kampányolt, cinikuskodott és rombolt az elmúlt 14 évben.

Sokan ezt a sajtó kritikai szerepének és funkciójának tulajdonították, amiről most kiderült, hogy hazugság. A jelenlegi ellenzéki sajtó (HVG, 444, Telex, 24.hu, Népszava, stb.) ennek a kritikai szerepnek és funkciónak halvány jelét sem mutatja Magyar Péterrel szemben, sőt, elveszítette sajtó jellegét, Magyar kampánysajtója és propagandája lett.

Magyar részéről még olyan nyilvánvaló orbánista és fideszes megnyilvánulásokat sem tesz szóvá, amelyekre már csak azért is köteles lenne figyelmeztetni, mert azok egy új diktátor születésére, még inkább az Orbán-rendszer Orbán nélküli folytatására, s a jogállamiság, a demokrácia, a sajtó szabadságának semmibe vételére irányulnak.

Az Amerikai Népszava több mint tíz éve hirdeti, hogy Orbánt választáson legyőzni nem lehet, mert ezek a választások nem egyenlőek és nem demokratikusak. De az ellenzéki vagy viszonylag független sajtó ellenszelében még akkor sem tudtak volna győzni, ha az lehetséges lenne. Az ellenzéki sajtó 14 éve durván az ellenzék ellen dolgozik.

Ennek legkirívóbb példája, hogy mindenki mást, még fideszes szélhámosokat, Márki-Zay-t és Magyart is felkarolták és favorizálták a demokratikus elveket valló baloldali ellenzékkel szemben. Most is vezető szerepet játszanak abban, hogy a demokratikus ellenzéket nyílt, hazug propagandával támadó Magyar szétverje a baloldalt, a plurális pártrendszert.

De ha valaki igazán tapintható módon kíváncsi arra a mocsok tevékenységre, amit a magát függetlennek vagy ellenzékinek nevező „sajtó” művel, az olvassa el a Telex alább belinkelt cikkét, amit – a szerzőt se felejtsük el – Presinszky Judit követett el. Az Amerikai Népszava a DK legkeményebb kritikusa elvi alapon 14 éve, de ettől a cikktől elhányjuk magunkat.

Ez ugyanis a legmocskosabb uszítás, magyarista szemét propaganda, amely a DK mégoly gyenge vagy amatőr próbálkozásait is a Fidesz professzionális közpénzes hazugsággyárával és propagandaszervezetével azonosítja. Az „Itt a Megafon-koppintása, de még fel kell nőnie a nagy testvéréhez” című propagandafirkálmány a sajtótörténet egyik szégyene.

Ez bizony old school, nem olyan trendi, mint a Fidesz goebbelsi propagandagyára, amely magyarpétereket termel. Bár, amikor Gyurcsány fröccsözött vagy sörözött fiatalokkal, azt akkor éppen úgy lefikázták. Ha Magyar hívja inni a fiatalokat, az menő. Az arcátlanságot is ünneplik, a genyóság is ámulatba ejti őket, a tökéletes fideszes azonosságot elhallgatják.

De a Telex nincs egyedül, ugyanezt művelik a többiek is. Észbontó írások jellennek meg, a 444 vitte el a héten a pálmát, amikor egy olcsó áruk boltjában megjelent kétezer ember, „pedig Magyar Péter ott sem volt”. Mert ahol sok ember megjelenik, az csak Magyar Péter miatt lehet. De amikor csak 80-an voltak, az DK-gyűlésre emlékeztette a szerzőt.

Bennünket meg ez az „újságírás” a Magyar Nemzetre emlékeztet. Ehhez képest a mostani Index egy visszafogott propagandatermék.

Ilyen nyíltan kimutatni az utálatot és a gyűlöletet egy önmaga árnyékával küszködő, mégis demokratikus párttal szemben, miközben két nyelv is kevés lenne ahhoz a seggnyaláshoz, amit egy fasiszta fideszes szélhámossal szemben művelnek, az egyszerűen felháborító. Hol van itt a tárgyilagosság, az objektivitás, a távolságtartás? Mikor beszéltek így Orbánról?

A Telex (lánykori nevén volt Index) végigstatisztálta az Orbán-rendszert, élőben tudósította a fasiszta diktatúra kiépítését. Terjesztettek mindent, amit a fideszes propaganda mondott, egyetlen kritikus megjegyzés nélkül, az már fel sem merül, hogy ebben a stílusban. Ennek nincs kockázata, erre már van 14 éve idomított közönség.

Azt nem tudjuk, hova fognak még süllyedni, de mindig van lejjebb. Most ott tartanak (csak azért, hogy rögízítsük), hogy nem elég a Magyar-majmolás, a Magyar-seggnyalás, esztelen kiájulás, ötvenes éveket idéző riportok, de be kell bizonyítani Magyar hazugságát is, hogy a Fidesz és a DK egy és ugyanaz, kék Fidesz, még az új Facebook oldaluk is Megafon.

Ha a Tisza nevű fideszes párt vezéréből egy fasiszta diktátor lesz (ha Orbán gazdaságilag összeomlik és kinyírja magát, a hatalom pedig Magyar ölébe hullik), ezekre a mocsok cikkekre, az egész Magyar-propagandára (ahogy felépítettek egy nyilvánvalóan szélhámos, nárcisztikus pszichopata diktátort), a felelősségükre szíveskedjenek emlékezni.

Itt a DK Megafon-koppintása, de még fel kell nőnie a nagy testvéréhez

A DK TV, a DK app és Gyurcsány csetbotja után elindult a DK-s Facebook-propaganda is, a Hétköznapi Hősök. Magukat az igazság mozgalmának nevezik, de közben a véleményvezéreik mindig épp ugyanazt mondják és gondolják. Pont úgy, ahogy a Fidesz influenszerei teszik.

 

 

Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések