2024, december22, vasárnap
KezdőlapMagyarországKiemelt hírekÚjabb fideszes pártkatona lesz Novák utódja

Újabb fideszes pártkatona lesz Novák utódja

-

Nováknál visszafogottabb, mérsékeltebb és fajsúlyosabb fideszes pártkatonát választott Orbán köztársasági elnökének, aki az Alkotmánybíróság elnökeként már bizonyította az Orbán-rendszerhez és a NER-hez való csendes hűségét.

Sulyok Tamás rafináltabb, de jó aláíró lesz, közszereplésekre megjelenésénél fogva jól használható. Alkalmas lesz a nemzeti egység hamis kifejezésére, a függetlenség hamis látszatának fenntartására. Nováknál kevesebb undort fog kiváltani, de azt nem nehéz.

Sulyok Tamás a pártkatonáknak ahhoz a köréhez tartozik, akik nem a Fideszben, hanem a fideszes pártállam kirakatpozícióiban látnak fontos feladatot, méghozzá azzal, hogy nem használják a hivatalukat arra, amire való, hanem ellenkezőleg: lefegyverzik azt.

Sulyok nemcsak passzívan támogatta az Alkotmánybíróság elnökeként a diktatúrát, hanem az igazi AB helyén működő fidesz párttestület elnökeként megakadályozott mindent, amit az ellenzék demokratikus módon akart, közreműködött még választási csalásokban is.

Akit mélyebben érdekel Sulyok Tamásról az Amerikai Népszava véleménye, nyomdafestéket nem tűrő megállpításainkat itt olvashatja. Ebből látható, miért esett rá Orbán választása, ami a külvilág személyében megtévesztő lehet. Mi börtönt javasoltunk neki.

Első hallásra így jellemezhetjük Orbán választását, aki az Alkotmánybíróság elnökének személyében látszólag fajsúlyos személyiséget jelölt ki arra a feladatra, hogy az utasításait végrehajtsa. Kicsit másképp kell majd vele bánni, mint Novákkal, de szeleburdi nem lesz.

Sulyok Tamás éppen olyan ellensúly lesz a Sándor-palotában, mint az Alkotmánybíróság élén. Ez a legfontosabb megállapítás, amit tehetünk. Az alkotmányos rendet megdöntő Orbán rendszerében tudott az Alkotmánybíróság elnöke lenni, ez mindent elmond róla.

Magyarországon a miniszterelnök, a végrehajtó hatalom feje, korlátlan hatalommal bír, megszüntette a hatalmi ágak szétválasztását, a fékek és ellensúlyok rendszerét, kiüresített minden jogállami intézményt, ezek egyik az Alkotmánybíróság, a másik a Sándor-palota.

Sulyok feladata a köztársasági elnöki székben ugyanaz lesz, mint az Alkotmánybíróság élén: falazni a rendszernek, a törvényesség látszatát adni a törvénytelenségnek, Orbán önkényuralmának demokratikus látszatot adni.

Tisztességes ember ilyen feladatot nem vállal el. Sulyok Tamás elvállalja. Orbán nem vállal nagy kockázatot vele: az Alkotmánybíróság élén már bizonyította, hogy a rendszer hűséges katonája, akire lehet számítani, akiben meg lehet bízni.

Jelölése annyiban kellemes meglepetés, hogy legalább nem valamelyik Novákhoz hasonló véresszájú fideszes pártkatonát és propagandistát kell hallgatni. Sulyok Tamás sokat tesz a népegészségügynek, ha legalább olyan lesz, mint Áder János egy kifogott hala: ha hallgat.

Ebben reménykedhetünk. Ez a legtöbb, amit várhatunk és remélhetünk tőle. Tisztességet nem is várunk. Csak csendességet.

 





Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések