2024, május27, hétfő
KezdőlapKiemelt fő hírSulyok Tamás elnök szerint elmozdíthatatlan az alkotmánybíróság, miközben bíróság elé kellene állítani...

Sulyok Tamás elnök szerint elmozdíthatatlan az alkotmánybíróság, miközben bíróság elé kellene állítani őket

-

„Az Alkotmánybíróság tagjai elmozdíthatatlanok” – jelentette ki Sulyok Tamás, az Alkotmánybíróság elnöke a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában. A kijelentés azért is nevetséges, mert az a közrádió, amelyben ő megszólalt, maga is törvénysértő módon működik, nem felel meg a jogállami normáknak és súlyosan sérti a sajtószabadságot. Ehhez pedig a Sulyok által vezetett fideszes alkotmánybíróság törvénysértő módon asszisztál. Az az alkotmánybíróság, amiről ő beszél, egy párttestület, amely az alkotmányos rend megdöntését fedezi és segíti.

Sulyok arcátlansága példátlan, ahogy előadja, hogy „Magyarországon a rendszerváltás óta valamennyi politikai erő között konszenzus uralkodott az alkotmányosság mindenáron való betartásáról”. Soha, senki nem vonta kétségbe, hogy csak alkotmányos eszközökkel lehet jogszabályt módosítani és bármilyen politikai jellegű cselekvést elvégezni”. Hol van Magyarországon alkotmányosság? A fékek és ellensúlyok rendszere megszűnt, ezek egyike az alkotmánybíróság lenne. Az Európai Unióban a jogállamiság felszámolásának vizsgálata zajlik, ami szégyen Sulyokra és a testületére nézve.

Orbán 2010-ben egy demokratikus választáson került hatalomra, majd azonnal bejelentette, hogy „fülkeforradalom” történt, és a parlamenti választáson őt a magyar nép egy új rendszer, a Nemzeti Együttműködés Rendszere megalapításával bízta meg. Csakhogy „fülkeforradalmat” az érvényben levő Alkotmány nem ismert, a szavazólapon nem volt szó semmiféle megbízásról, csak parlamenti képviselőket választottak, nem új rendszert. A NENYI pedig törvénnyé tette a felhatalmazás nélküli új rendszert, ami az alkotmányos rend megdöntésének terve volt, ami be is következett.

Mindehhez asszisztált a Fidesz által összerakott és a Fidesznek dolgozó alkotmánybíróság, amellyel bűnrészessé vált az alkotmányos rend megdöntésében. Magyarországon a hatalom kizárólagos birtoklása valósul meg, ami alkotmányellenes, és az Alkotmány szerint köteles ellene fellépni minden ember, de elsők között az alkotmánybíróság. Sulyok tesülete ezzel szemben nem védte meg az Alkotmányt, hanem a mai napig asszisztál egy államcsínyhez. Egypárti akarattal és sima kétharmados többséggel nem lehet eltörölni a demokratikus Alkotmányt, leváltva egy párt alaptörvényére.

Ezt egyebek mellett az alkotmánybíróságnak kellett volna megakadályoznia, de nem tette. Ezért Sulyok Tamást és társait büntetőjogi felelősség terheli. Ebből pedig az következik, hogy a jogállam létrejötte esetén nemhogy el kell mozdítani ezeket az embereket, akik ezt lehetővé tették, hanem azonnal őrizetbe kell venni, bilincsben elvezetni, és az alkotmányos rend megdöntésében játszott szerepük miatt börtönre ítélni őket. A maximális büntetési tétel az életfogytiglan, ami kifejezi az általuk elkövetett bűncselekmény súlyosságát. Elmozdításuk a jogállam helyreállítását jelenti.

Magyarországon az alkotmányosság helyreállításának alapvető követelménye a Fidesz pártalkotmánybíróságának azonnali felszámolása és tagjainak büntetőjogi felelősségre vonása.

Sulyok cinikus arcátlanságát tükrözi nyilatkozatának az a része, hogy „az alkotmányos rendnek jogszerű alternatívája nincs, a másik lehetőség a bizonytalanság, a puccs, egy olyan politikai helyzet, ami nálunk soha nem fordult elő. Azt gondolom, nem is fordulhat elő”. Sulyok nem olvas újságot? Nem vette észre a jogtudós, hogy Magyarországon önkényuralom működik, formális a parlament, a betonszilárdságú fost, amit ők alaptörvénynek neveznek, de nem felel meg egy alkotmánnyal szemben támasztott követelményeknek, úgy változtatják, ahogyan akarják.

Sulyok Tamás egy köztörvényes bűnöző, aki egy fasiszta diktatúra kiszolgálója a cimboráival együtt. Ez a kiindulópont elnök úr. Felejtse el, hogy a jogállamokban az alkotmánybíróságokat mi védi, mert ez nem jogállam, az a szevezet, amit önök alkotmánybíróságnak neveznek, az nem alkotmánybíróság, hanem egy szervezett bűnözői csoport testülete, amely egy puccsot, államcsínyt takargat, védelmez és kiszolgál. Hogyan képzeli megvalósíthatónak, hogy ezt a bűnözői csoportot, amit most „alkotmánybíróságnak” hívnak, nem lehet elmozdítani? Börtönben van a helyük.

Szeretnénk, ha ezt mindenki világosan látná, ezért megszólalnának tekintélyes emberek, jogtudósok, és felvilágosítanák ezt a bűnözőt, hogy ő ne fenyegessen senkit, hanem legyen boldog, ha csak eltávozhat, és az élete hátralevő részét nem egy börtönben tölti. Sulyok azzal a tekintéllyel nyilatkozik, mintha ez egy valód alkotmánybíróság, ő pedig egy igazi alkotmánybíró és tisztességes ember lenne. Erről szó nincs, Sulyok. Szálljon le a magas lóról, mert az Orbán-rezsim létezése egy vádirat ön ellen és a bűnöző szervezete ellen, amit merészel alkotmánybíróságnak nevezni.

Nehogy bárki bedőljön neki. Éppen ideje ezeket a bűnözőket szembesíteni azzal, amit elkövettek. Mindent elmond Sulyok nevetséges képmutatásáról, hogy azt mondta: „eddig nem került olyan helyzetbe, hogy nyílt levelet kelljen intéznie a hatalmi ágak képviselőihez e tárgyban”. Viccel? Kiknek akar írni? A hatalmi ágak képviselőinek? Az mindent elmond arról, hogy Magyarországon nincs alkotmányos rend. A törvényhozó hatalom vezetője Kövér László, a végrehajtó hatalom Orbán Viktor, az igazságszolgáltatás (bíróságok) vezetőinek személyére Áder János tesz javaslatot.

Magyarországon ez a hatalmi ágak megosztása: Kövér László, Orbán Viktor, Áder János, és mindazok, akiket ők kineveznek, illetve a mindenkori fideszes kétharmados többség, a 133 bátor ember a díszletparlamentben parancsszóra megszavaz. Maga Sulyok is egy politikai kinevezett, alkotmánybíróvá választásáig ügyvéd volt, még bíró sem volt soha, semmiféle tudományos tevékenységet nem végzett, ami predesztinálta volna arra, hogy alkotmánybíró, pláne az Alkotmánybíróság elnöke legyen. Csak a politikai megbízhatóság. Kövér László javasolta a posztra, majd ők megszavazták.

Ezek után merészel azzal fenyegetni, hogy ő majd a hatalmi ágak vezetőinek (valójában a főnökeinek) ír? Ha nem lenne az egész egy súlyos államellenes bűncselekmény, azt kellene mondanunk, hogy bohózat az egész. De cseppet sem vicces. Reméljük, hogy ennek az áltekintéllyel előadott fenyegetésnek lesz visszhangja szakmai körökben és helyére teszik az „elnök urat”, aki egyelőre annak örüljön, hogy szabadlábon van.







Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések