2024, december22, vasárnap
KezdőlapMagyarországÚjra az utakon a halálos gázoló maffiózó

Újra az utakon a halálos gázoló maffiózó

-

A 444.hu éppen forgatott a Margit körúton, amikor elhajtott előttük egy igen drága – listaáron közel 50 millió forintos – sportautóban ülő férfi. Íme, a felvétel:

[youtube]http://www.youtube.com/watch?v=6ydaYn0bGD4[/youtube]

A dolog önmagában nem volna hírértékű, ám a képen látható férfi M. Richárd, aki idén május 15-én frissen vásárolt egy fehér Mercedes kabriót. Még aznap a Dózsa György úton nagy sebességgel belerohant egy másik, éppen kanyarodó autóba, amit feltolt a buszmegállóban várakozók közé. A balesetben a Vízművek két munkatársa, egy 23 és egy 37 éves férfi életét vesztette. Hárman súlyosan, ketten könnyebben megsérültek.

Szemtanúk szerint M. Richárd a vért törölgette a fehér kabrió oldaláról. A férfi többször is azt nyilatkozta, hogy bár „mérhetetlenül sajnálja” a történteket, de vétlennek érzi magát, mert a másik kocsinak kellett volna megadnia az elsőbbséget. Szerinte boszorkányüldözésről van szó. És „szörnyű kimondani, de az élet megy tovább” – ezt is ő mondta.

A férfiról időközben kiderült, hogy a kecskeméti maffiaper egyik elítéltje, a bűnbanda oszlopos tagja volt. Az ügyben több mint tíz évvel ezelőtt született jogerős döntés alapján a Szegedi Ítélőtábla összesen hatvannégy év fegyházbüntetést szabott ki az ügy vádlottjaira, kábítószer-kereskedelem, a prostitúció ellenőrzése, védelmi pénzek szedése vendéglátósoktól, taxisoktól, illetve gazdasági bűncselekmények miatt.

Ám van ennél aktuálisabb információ is a 444.hu birtokába jutott rendőrségi, ügyészségi és titkosszolgálati dokumentumok alapján: egy korrupt rendőr elleni titkos nyomozás során M. Richárd („Gyurma) és egy bizonyos K. Konrád („Izom”) is a hatóságok látókörébe kerültek 2017-ben.

Utóbbi annak a biztonsági cégnek az ügyvezetője, amelynek tagjai védték Rogán Antal és Németh Szilárd csepeli lakossági fórumát – a miniszter titkársága szerint a szervezők kérésére.

A szóbanforgó ügyben korrupt rendőrök segítettek volna nekik megszerezni egy nagy értékű autót, ami február elején tűnt el a III. kerületből. Az Audi eltűnése után pár nappal egy férfi bement az egyik belvárosi étterembe, és az egyik felszolgálónak azt mondta, tudja, hogy ki lopta el az autót.

Az éttermet működtető cég ügyvezetője M. Richárd, akit a személyzet értesített a különös látogatóról, aki a feltételezett autótolvaj nevét, és a kocsijának a rendszámát is elárulta.

Hatósági dokumentumok alapján az éttermi látogató rendőr lehetett, azaz “kihasználva hivatali helyzetéből adódó ismertségét” adta át jogtalanul a bűnügyi információkat M. Richárdéknak, akik így eljutottak az autótolvajhoz.

M. Richárd megbízta K. Konrádot, hogy kapja el a tolvajt. Mindezt nyomon követte a titkosszolgálat. Az autót a TEK emberei tartóztatták fel Esztergom határában pár nappal később, a volánja mögött K. Konrád ült.

A 444.hu elérte K. Konrádot, aki nem adott felvilágosítást, hogy cége pontosan milyen megbízás alapján védte Rogán Antal és Németh Szilárd csepeli lakossági fórumát.

A Miniszterelnöki Kabinetiroda közleményében azt írta: „Rogán Antal miniszter úr soha nem alkalmazott sem biztonsági szolgálatot, sem testőrt. 2017. május 26-án, a csepeli nemzeti konzultációs fórumra is mindössze ketten kísérték el: sofőrje és személyi titkára. Rogán Antal az eseményen meghívott vendégként vett részt, minden egyéb a rendezvény szervezőinek döntése volt.”

Mit keres M. Richárd az utakon?





Amerikai Népszava
Amerikai Népszava
Az Amerikai Népszava szerkesztőségi cikke. Az írás az Amerikai Népszava véleményét és álláspontját tükrözi.
25,000KövetőKövessen minket!
1,000KövetőCsatlakozzon!
340KövetőIratkozzon fel!

Legutóbbi bejegyzések