Donald Trump második elnöksége nem gazdasági reformokat, hanem politikai zsarolást hozott a világkereskedelem színpadára. A vámok nem egyszerű gazdasági eszközökként jelentek meg, hanem birodalmi...
Továbbra sem csitulnak a hullámai annak a női konferenciának, amelyen Magyar Péter miatt lemondta részvételét Jakupcsek Gabriella, majd ezután Magyar Péter is. A "Női...
Ez a logika már abban is hibázik, hogy azt képzeli: ha nem indul a DK és a Kutyapárt, az ő szavazóik mind a "Tisza" (értsd: Magyar) szavazói lennének, a szavazataik hozzáadódnak a szektások szavazataihoz. Ez azonban kizárt, a DK és a Kutyapárt szimpatizánsai legfeljebb nem szavaznak, de Magyarra soha nem voksolnának. Ezért maradtak DK-sok és kutyások.
Ezért valójában pozitív ezeknek a pártoknak az indulása, mert mozgósítanak a Fidesz ellen olyan szavazókat, akik inkább vállalnák a kínhalált, minthogy valaha erre a nárcisztikus, korrupt és hazug, potenciális fasiszta diktátor pszichopatára szavazzanak, amit abszolút meg tudunk érteni, s a véleményüket maximálisan osztjuk.
A "tiszás" fanatikusok másik nagy tévedése, hogy azokat hibáztatják, akik más ellenzéki jelölteket indítanak a "Tiszára", megosztva azzal is az ellenzéki szavazatokat. Ennek okai azonban nem a választáson önállóan induló ellenzéki pártok, hanem Magyar Péter. Egyik szempontból a taszító és megosztó személyiségével, másrészt a kirekesztésével.
Az egykor demokrata tiszafanatikusokat emlékeztetjük, hogy normális esetben a politikus feladata, hogy megnyerje a szavazókat, bizalmat ébresszen önmagával szemben, hogy a választók önként rá szavazzanak. Egy jó politikus integráló személyiség, nem parancsba adja, hogy rajta kívül senki nem indulhat el, hanem megnyeri és integrálja őket.
Ahhoz nem kell ész, sem államférfiúi bölcsesség, hogy valaki parancsba adja mindenkinek, hogy szűnjön meg, adja át a terepet neki, ne induljon a választáson, mert akkor hazaáruló. Ehhez csak bunkóság kell, az pedig van. Ez olyan, mint Trump fenyegetése és zsarolása, a világ utasítása, hogy az ő "seggét csókolgassák". Magyar ezen a primitív szinten áll.
Valami érthetetlen módon, Trump arra buzdította a kanadaiakat, hogy szavazzanak rá, aki nem szerepelt a szavazólapon. De ezzel egyértelműsítette, hogy aki a Konzervatív Pártra szavaz, az Donald Trumpra szavaz. Vámmentességet ígért, ha Kanada beolvad Amerikába.
Az utolsó pillanatban ezzel még azokat is az urnákhoz küldte, akik esetleg nem akartak szavazni. A kanadai győzelem megkérdőjelezte azt a közhangulatot, hogy nem lehet mit tenni, a demokrácia korszaka lejárt, Trumpot és a szélsőjobboldalt nem lehet megállítani.
A kanadai fordulat még annak esélyét is felvillantotta, hogy Trump elnöksége éppen nem a demokratikus világ végét, hanem a megerősödését jelentheti. Trump sokkoló elnöksége a demokráciákat értékeli fel, s az embereket mozgósítja, hogy van mit megvédeni.
Kanada csodálatos ellenállása azt mutatja, hogy nem szükségszerű és nem végzetszerű az, ami történik. Minden az embereken múlik. Amerikában is örülhetnek most azok, akik nem szeretik az erőszakot, a zsarolást, a megfélemlítést, és nem ilyen világot akarnak.
Mindez egybeesik azzal, hogy Trump második elnökségének első 100 napját értékelték a választók, s a közvéleménykutatók egységesen azt mutatták ki, hogy 70 éve nem volt az Egyesült Államoknak ilyen népszerűtlen elnöke az első 100 nap után.
Mivel a tüntetések olyan okból szerveződnek, amelyek nem szűnnek meg, nem múlnak el, jó esély van arra, hogy a tiltakozások sem szűnnek meg, ha a szervezők nem hátrálnak meg, s nem félnek attól, ha a mozgalom radikalizálódik, mert ez a normális.
Ha behátrálnak a hatalom által meghúzott határok mögé, s azzal belekonszolidálódnak a rendszerbe, akkor az egész értelmét és perspektíváját veszíti és elhal. Akkor átadják újra a terepet az önmagába merevedett, dögunalmas, korrupt, óellenzéki Magyarnak.
Akit ráadásul a legteljesebb mértékben jogosan vádolnak bennfentes kereskedelemmel, s ezért a világ minden részén börtönben lenne a helye. Akik kitalálták, hogy egy fideszes bűnözőt felépítenek, egyre nevetségesebb helyzetben kell védeniük a védhetetlent.
Ehhez képest a spontán formálódó ellenállási mozgalom egy tiszta mozgalom, amely akár Magyar alternatívája is lehetne, miután nem a csaló választásokra készülnek, hogy pénzért beüljenek a parlamentbe óellenzéknek, hanem az utcán kényszerítik meghátrálásra Orbánt.
Feltéve, hogy Hadházy nem ijed meg, nem hátrál meg, nem kezd el félni, s nem gondolja, hogy engedelmeskedni kell a megdöntendő fasiszta diktatúrának. Mert akkor halálra van ez is ítélve, mint minden más. Ellenkező esetben viszont ők lehetnek az ellenállás magva.
Már az is üdítő, hogy Magyarral és a hazugságaival szemben egy másik utat mutatnak, egy őszinte, tiszta alternatívát jelentenek, valódi demokratikus ellenzéket a képmutató, hazug magyarista árulókkal szemben.
Akik éppen olyan undorítóak és mocskosak lettek, mint a fideszesek.
Csapdába kerültek az ukránok, miután Trump kudarcot vallott a tűzszünettel (mert azt nem fogadták el az oroszok), s visszatért az eredeti útitervhez, Ukrajna térdre...
Az ügy azonban többről szól, túlmutat önmagán. Az eset Trump és a független bíróságok közötti harc része, amelyben a kormányzat átlépett egy súlyos határt. Bírót tartóztatott le, mert útjában állt a végrehajtó hatalomnak, amely nem tartja be a törvényt.
Hannah Dugan nem az első, hanem a második bíró, akit letartóztatnak, mert New Mexico-ban is letartóztattak egy bírót, akit azzal vádoltak, hogy elrejtett egy illegális bevándorlót, akit az I.C.E venezuelai bandatagnak nevezett. Mi alapján? Mindössze a tetoválása miatt?
Amerikában a belpolitikai hidegháború a bíróságok (az egyik hatalmi ág) és a kormányzat (egy másik hatalmi ág) között zajlik. A bíróságok feladata a kormányzat ellenőrzése, annak a törvények betartására való kényszerítése. Trump ezt saját akadályoztatásának tartja.
Ezért durván minősíti a bíróságokat, személyükben támadja meg és fenyegeti a bírókat, már azzal is fenyegeti a bírókat, hogy eljárást indíttat ellenük, ha akadályozzák őt. Ennek a folyamatnak a része a milwaukee-i bíró letartóztatása, amivel megfélemlítik a bíróságokat.
Wisconsin demokrata kormányzója, Tony Evers is, a New York Times beszámolója szerint az aggodalmát fejezte ki, mondván: "az elnök és a Trump-adminisztráció veszélyes retorikát alkalmaz, hogy minden szinten támadja és aláássa az igazságszolgáltatásunkat".
Tony Evers megtoldotta azzal, hogy "beleértve az ország legfelsőbb bíróságával szembeni nyílt engedetlenséget, és azzal fenyegetőzik, hogy felelősségre vonja és eltávolítja azokat a bírákat, akik nem az ő javukra döntenek".
Megfeneklett Trump oroszpárti béketerve, amikor Ukrajna késznek mutatkozott 30 napos tűzszünetre, az oroszok pedig nem. Néhány héten át nyilvánvaló volt, hogy Putyin nem akar...
Aki kicsit is ismeri a Vatikán történetét és a Vatikánban zajló sötét üzelmeket, annak nem lehet kérdés, hogy Ferenc pápa halálát húsvét hétfőre időzítették. Már korábban is voltak olyan hírek, hogy az orvosok már elengedték volna a kezét, aztán még életben tartották, majd a megfelelő időben váratlanul elhunyt. JD Vance pedig tudta, hogy még egy napja van arra, hogy elkészítse a pápával a fotókat és eljátsszon vele egy undorító találkozót.
Sokan mondják, hogy ha a pápa tudta volna, ki áll vele szemben, ott helyben kapott volna agyvérzést, mert JD Vance egy fiatal egészséges szervezetre is veszélyes és ártalmas. De valamiért a Vatikán intrikusai és bajkeverői fontosnak tartották, hogy Trump emberének adjanak lehetőséget, hogy ő legyen az utolsó állami vezető, aki találkozik a pápával, s ez egy kicsit olyan is, mintha a Vatikán informálisan Trump alá rendelné magát.
Való igaz, a trón és az oltár szövetségéhez nagyon értenek, a császárság és a pápaság a katolicizmusban szerves egységet alkot. Soha nem fogadták el a felvilágosodást, az egyház és az állam szétválasztását, s a katolikus egyház ortodox vezetői nyilván Washingtonban vélik ma a "császárság" központját, amely a pápasággal a legsötétebb időket idéző módon képes és hajlandó együttműködni, s a katolikus egyházat egykori szerepébe visszahelyezni.
A katolikus egyház visszatalál történelmi helyére és szerepébe: a zsarnokok oldalára, a trón és az oltár szövetségéhez, a "keresztény gyökerekhez" (aminek semmi köze nincs az igazi kereszténységhez). A fasizálódó világ megkapja a szellemi támogatást és a vallási hátteret a katolikus egyháztól, Rómából. Ez hiányzott már csak a világ pusztulásához.
Abban is mindenki biztos lehet, hogy a Fehér Ház hatalmas kampányt folytat majd, durván beavatkozik a katolikus egyház ügyeibe, s a legkevesebb az, hogy Trump akarja a pápát is kiválasztani, mégpedig olyan pápát, mely a MAGA szélsőjobboldali ideológiájának megfelel. Olyan pápa kell Trumpnak, aki szétveri a demokratikus Európát és jogállami Európai Uniót.
Az új pápával nagyon hamar napirendre kerül majd az Európai Unió alapszerződésének megváltoztatása, mégpedig úgy, hogy mégiscsak belekerüljön a "keresztény gyökerek" kitétel, amelyhez igazodva le lehet rombolni a világnézetileg semleges, szabad, liberális, demokratikus jogrendet, a demokratikus, szabad jogállamok szerveződését.
Ha bekerül a "keresztény gyökerek" az EU alapszerződésébe (aminek ebben a hangulatban nem sokan fognak ellenállni, másrészt sokan nem értik meg ennek jelentőségét, a csapdát, amit állítanak ezzel), attól kezdve minden emberi jogot, demokratikus normát megtámad, lerombol az európai fasiszta szélsőjobb, mert nem felel meg a "keresztény gyökereknek".
Az október 7-i tömegmészárlás és az amerikai palesztinpárti tüntetések összekapcsolódnak és egy hatalmas csapda részei, amelybe Amerika és Izrael is belesétált. Trump a "csapdát" folytatja és kiszélesíti, immár az amerikai demokrácia és szabadság megsemmisítésével.
A Hamasz tömegmészárlást követett el, túszokat ejtett, azzal a szándékkal, hogy Izrael kegyetlen bosszút álljon fájdalmában, s azt Izrael ellen lehessen fordítani. Bár a palesztin áldozatok is a Hamasz áldozatai, emiatt Izraelt lehessen népirtónak beállítani.
Az amerikai palesztinpárti tüntetések egyértelműen belpolitikai célokat szolgáltak, az volt a céljuk, hogy a demokrata szavazó progresszív fiatalokat a demokraták ellen fordítsák, mert a demokraták kiálltak Izrael mellett, s ezzel Trumpot segítsék győzelemre.
Mi fogadásokat ajánlottunk, hogy a választás után egycsapásra megszűnik majd az összes palesztinpárti tüntetés, mert elveszíti a valódi célját. Így lett, A csapda működött, de Trump fordít rajta egyet: antiszemitizmusra hivatkozva semmisíti meg az amerikai demokráciát.
Ördögi terv, amely működött, s amelyben jól felismerhető az október 7-i mészárlástól az amerikai demokrácia lerombolásához vezető ív. Trump ennek a folytatása, majdhogynem a célja, aki az ellenséges terv bevégzését az antiszemitizmus elleni védekezésnek álcázza.
Mindezzel az egész civilizációellenes pusztítást a zsidók művének állítja be. Legalábbis úgy, mint ami az ő érdekükben és a velük való szövetségben történik.
Magyar az orbáni propagandát folytatja és az oroszokat támogatja, ha a milliárdokból folytatott ukránellenes gyűlöletpolitika után "megkérdezi" a népet, a nép felvilágosítása és a propaganda ellensúlyozása, cáfolata és megsemmisítése nélkül.
Ez a népszavazás a propaganda hatékonyságáról szólna, s a jelek szerint Magyar abban bízik, hogy a propaganda elég erős volt, mert mint minden ideológiai kérdésben, ebben is Orbán oldalán áll. Ami szörnyű, hogy erre formálja az egykori ellenzék gondolkodását is.
Magyar mindent megtesz, hogy az ukrángyűlölő fasiszta, náci és oroszpárti Orbán-rezsim propagandája ne nevezhesse ukránpártinak, ami szégyen, és ne kelthesse azt a látszatot, hogy ő a megtámadott és a hazáját hősiesen védő Ukrajna oldalán áll.
Magyar azt bizonygatja, hogy Orbán nem volt elég kemény Ukrajnával szemben, ezért rajta ne kérje számon az ukránbarátságot, mert ő nem az. Ez felháborító. Menczer azzal próbálta Magyart "lejáratni", hogy "kék-sárga szívűnek" nevezte, Magyar pedig tiltakozik ez ellen.
Ahelyett, hogy büszkén vállalná, hogy az áldozatok mellett áll a tömeggyilkos oroszokkal szemben. Csak dicséret lehet az, ha valakit "kék-sárga szívűnek" neveznek. Sajnálatosan Magyar nem méltó erre, ami egy szégyen. Mi büszkén vállalnánk ezt.
Mindent elmond, hogy Magyar Péter is "konzultációnak" nevezi azt az aláírásgyűjtést, amit Orbán "nemzeti konzultációinak" mintájára szervezett, mindössze a nevet változtatta meg. A "Nemzet...
Rogán Antal, az Orbán-rezsim goebbelsi propagandaminisztere, Magyarország tolvajainak hercege (Magyarország tolvajainak királya Orbán Viktor és családja), erkölcsi elégtételt követel azután, hogy Amerikában az Orbán-rendszerrel...
Website-unk sütiket használ, hogy jobb élményt nyújthassunk Önnek, amikor visszatér az oldalra. Kérjük, kattintson az "Elfogadom" gombra valamennyi süti elfogadásához. Vagy menjen a "Sütik beállítása" oldalra.
This website uses cookies to improve your experience while you navigate through the website. Out of these, the cookies that are categorized as necessary are stored on your browser as they are essential for the working of basic functionalities of the website. We also use third-party cookies that help us analyze and understand how you use this website. These cookies will be stored in your browser only with your consent. You also have the option to opt-out of these cookies. But opting out of some of these cookies may affect your browsing experience.
Necessary cookies are absolutely essential for the website to function properly. These cookies ensure basic functionalities and security features of the website, anonymously.
Cookie
Duration
Description
cookielawinfo-checkbox-analytics
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Analytics".
cookielawinfo-checkbox-functional
11 months
The cookie is set by GDPR cookie consent to record the user consent for the cookies in the category "Functional".
cookielawinfo-checkbox-necessary
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookies is used to store the user consent for the cookies in the category "Necessary".
cookielawinfo-checkbox-others
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Other.
cookielawinfo-checkbox-performance
11 months
This cookie is set by GDPR Cookie Consent plugin. The cookie is used to store the user consent for the cookies in the category "Performance".
viewed_cookie_policy
11 months
The cookie is set by the GDPR Cookie Consent plugin and is used to store whether or not user has consented to the use of cookies. It does not store any personal data.
Functional cookies help to perform certain functionalities like sharing the content of the website on social media platforms, collect feedbacks, and other third-party features.
Performance cookies are used to understand and analyze the key performance indexes of the website which helps in delivering a better user experience for the visitors.
Analytical cookies are used to understand how visitors interact with the website. These cookies help provide information on metrics the number of visitors, bounce rate, traffic source, etc.
Advertisement cookies are used to provide visitors with relevant ads and marketing campaigns. These cookies track visitors across websites and collect information to provide customized ads.