Varga Gergő: Ez a kormány vagy lemond, vagy a dicsőséges pesti nép kirángatja őket a parlamentből.
Gulyás Márton: 2018 előtt meg kell reformálni a választási rendszert, hogy egyenlő feltételek mellett zajló verseny jöjjön létre.
A szombati tüntetés látszólag két, egymásnak ellentmondó állítása a rezsim által bűnösnek ítélt Szabadság téri szónokoktól.
Bármennyire is radikálisnak hangzik Varga Gergő felszólítása, sem erőszakosságra, sem a Parlament és más pártintézmények (köztársasági elnöki palota, MNB, Állami Számvevőszék) megrohamozására nem szólít föl. Ha másból nem, a 2006-os kormánydöntésre szervezett utcai puccskísérletből kiderült – már az akkori alkotmányos keretek között is – hogy a választások útján kormányra került politikai pártokat, vagyis a kormányt az utcáról megdönteni nem lehet. Tartós belpolitikai válságot előidézni annál inkább, amely a kormányzó pártok, a miniszterelnök belátásától függően, avagy éppen ezek hiányából adódóan instabilitáshoz és a Fidesz 2/3-os győzelméhez vezetett. Nem Gyurcsány és a szocialisták, majd a hajóról menekülő szabad demokraták hozták létre – bár kétségtelenül elősegítették – a Fidesz túlhatalmát. (Az SZDSZ menekülési kísérlete és újbóli önazonosságkeresési kísérlete pazar módon sikerült. A rendszerváltók eltűntek a politikai palettáról.) Nem ők az egyedüli felelősök, és nem a leginkább elítélendő felelősök a 2010-es alkotmányos puccs feltételeinek előkészítésében, hanem a legkorábban 2002-óta tartó folyamatos hidegháborúba-, majd 2006-ban lángot kapó alkotmányos válság felé rohanó országba, az állampolgárok már akkor is Polt-i megfélemlítésébe, a politikai alternatívák már ott és akkor látszó kiüresedésébe unt bele a társadalom jelentős része, majd feltett kézzel adta meg magát az erőszaknak a látszólagos társadalmi béke kedvéért. Ennek a látszólagos társadalmi békének, Orbán, a centrális erőtér köré font rezsimjének áldozatait sorolta fel Gulyás Márton: tanárok, ápolónők, orvosok, akadémikusok, közmunkások, a külföldre kitántorgott félmillió magyar.
Az Alaptörvénnyel és a rezsim köré szerveződött és fenntartott Békemenetnek nevezett “munkásőrséggel” körbevett Fidesz-kormány (helyhiány miatt a rezsim többi erőszakszervezetéről és struktúrájáról most ne essék szó), Orbán olyan elnyomó rendszert hozott létre, amely sem az utcáról, sem a törvényhozásnak csúfolt Parlament falai közül: sem békés, sem erőszakos módon nem dönthető meg. Orbán nem a Bourbonok leszármazottja. Mindent megtanult a Kaczynskiak előző kormányzásának hibáiból, mindent ellesett a Vorosilov Akadémián képzett Putyin hatalomgyakorlásából és politikai – már nem csak regionális – térfoglalási eszköztárából, és ahogy egy személyes beszélgetésen jó pár évvel ezelőtt Tölgyesi Péter elmondta, mindent megtanult Napóleontól. Azt, hogy a császár oroszországi veresége az őt Berlin felől hátba támadóknak volt köszönhető, következésképpen Berlinnek, a már elfoglalt területen fel-felbukkanó ellenállási kísérletnek buknia kell. Orbán nem pusztán ellenségképet gyárt – ez persze fontos a hadrafoghatóság moráljának fenntartása végett -, hanem pontosan felmérte, hogy a megszállt területeken még akár partizánharcra is képes ellenállásnak pusztulnia kell.
A választók 2010 előtt belefáradtak a politikai patthelyzetet létrehozó hidegháborúba, kiábrándultak, és a 2010-után létrejött köztársaságtalanított és alkotmánytalanított centrális erőtérben az ellenzéki pártok egy sarki CBA áruház (az orbáni hatalomgyakorlás megfelelője) szalámiszeletelőjének áldozatává váltak. A potenciális érdekérvényesítő képességgel bíró társadalmi csoportokkal, legfőképpen az erőszakszervezetekkel, a pedagógusokkal és az egészségügy dolgozóival pedig – így-úgy – a rezsim kiegyezett vagy némaságba gyötörte őket vezetőik zsarolhatósága segítségével.
Ha a mostani tüntetések után nem borogatnak kukákat, nem rohamozzák meg a TV székházát, nem foglalják el a Parlamentet, nem égetik fel a rezsim sok-sok Bastille-szimbólumát, ennek köszönhető. Nem a gyávaságnak. Nagyobb a bátorságpotenciálja 2017 tavaszának, mint korábban bármikor. A 70-80 ezresnek indult tüntetés már tízezressé csappant száma mögött az előzőekben felsorolt okok is meghúzódhatnak. Nem a technobulivá leegyszerűsödött profánság riasztotta el a többieket. Orbán erőszakszervei nem Gyurcsány törött pajzsú rendőrei. Orbán elnyomó gépezete nem a szakma szabályaival hadilábon álló parancsmegtagadó pribékekből áll.
Varga nem a “Téli Palota megrohamozására” szólított fel, hanem arra, amit Gulyás Márton magyarázott el, a kormány hogyan rángatható ki a törvényhozásból. A rezsim hatalmi fundamentumának felmorzsolásával, a mostani választási rendszer átalakításával. Ők ketten, és a velük egyetértő Szabadság tériek sokasága, nemet mondtak az ellenzék sehova sem vezető, ellenkezőleg, további politikai undort keltő megegyezési kísérleteire. De Gulyás nem a politikára mondott nemet. Ellenkezőleg. Politikai képviselet és képviseletek után kiált. Egyenlő esélyekkel induló politikai képviselet és arányos választási rendszer miatt szól, amelyben helye van Karácsony Gergőnek, Gyurcsánynak, a szocialistáknak és mindenkinek, aki politikai erőt és támogatottságot képes felmutatni tisztességes választásokon.
Gulyás nem kábít azzal, hogy lehet más a politika, ellenkezőleg, elismeri és kimondja a politika, és a politikai képviselet szükségességét a demokrácia reparációjában. Nem bázisdemokráciában gondolkozik. És pártok nélküli civil ámokfutásban sem. Láthattuk ezen kísérletek zsákutca jellegét és csúfos bukását. A két szónok politikában és politizálásban gondolkozik, a demokrácia alapintézményének, a választások tisztaságának visszaszerzésében.
Orbán rendszerét szimbolikusan már a múlt héten kezdődött tüntetéssorozat megdöntötte. TGM írta: vége, vége, vége. Gulyásék is tényként fogadják el. A mostani tüntetésen Varga és Gulyás leszámolt az ellenzék csakis visszatetszést keltő és a szocialistáknál populizmusba fulladó alternatívaképzésével is.
Az Orbán-rendszer erőszakszerveiben és parlamenti többségében létezik csupán, az ellenzéki összefogás stand-up comedy műfaja lett.
Sem ellenséget nem gyártott – elvétve volt csak hallható az Orbán takarodj már semmire sem elegendő rigmusa – , sem a demokrácia alapelveit nem rúgta föl. Varga és Gulyás azt üzente, mindenki velük van, aki hajlandó részt venni a köztársaság békés helyreállításában, a választási törvény újraírásában.
Ez a legtöbb, ami ebben a pillanatban követelhető. Felgyulladt kukák, megrohamozott alkotmányos jellegüket elvesztett intézmények, hídlezárások legfeljebb csúfos utcai vereséghez és a belpolitikai zűrzavarba belefásult és megundorodott szavazók újbóli elvesztéséhez vezet(het)nek. Polgári engedetlenség és a választási szabályok újraírása, a demokratikus alapjog visszaszerzése (más szóval, kirángatni az azt bitorlókat a Parlamentből) szól most is az Oktogonon.
Mindketten Jürgen Habermas demokráciafelfogását dübörgik a techno basszusai között, „a demokrácia a köz megfontolásán és párbeszédén nyugszik, amelyben egyenlő esélyeket kell adni a különböző nézeteknek, mely sem nem korlátozható, sem nem zárhatja ki a szociális egyenlőtlenségek miatt elnémultak hangját.”
((A fotó az index.hu felvétele)
